Mosolygós pizzafalatok – gyerekzsúrra

nlc | 2009. Augusztus 26.
Az igazán jó buli titka a programokon kívül az étel és az ital, legyünk kreatívak!
Mosolygós pizzafalatok

Hozzávalók:

A tésztához:

A szószhoz:

 


Elkészítés:

Gyúrjuk alaposan össze a tészta összetevőit, majd kb. 10 perc alatt készítsünk ruganyos tésztát belőle. Meleg helyen kelesszük minimum 1,5 órát, gyúrjuk át, és kelesszük újra legalább 1 órán át.
Közben készítsük el a paradicsomszószt: pucoljuk meg a hagymát, vágjuk félbe, a fokhagymát szeleteljük fel vékonyra. Adjuk őket a paradicsomhoz az olajjal együtt, sózzuk, borsozzuk, és addig főzzünk míg sűrű szószt kapunk. Az utolsó pár percben adjuk hozzá a friss bazsalikomot.
Nyújtsuk ki a tésztát, pohárral szaggassunk köröket belőle. Kenjük meg a köröket a paradicsomszósszal, tegyünk rájuk egy-egy sajtkarikát. 250 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt süssük készre. Felkarikázott olívabogyóból és negyedbe vágott, kimagozott paradicsomból készítsük el az arcokat.

Elkészítés 40 perc, sütés 15 perc, kelesztés 150 perc

Tipp:
A szemeket készíthetjük zöldborsóból is, ha esetleg a gyerekek nem szeretik az olajbogyót.

A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Fogyjunk mediterrán diétával!
• Süssünk gyümölcsökkel!
• Tüzes ételek forró napokra

Exit mobile version