Még idén megnyílik az első budapesti Starbucks kávézó

nlc | 2010. Május 06.
Hamarosan nem kell Bécsig elmenni, ha "Starbucks-élményre" vágysz, a cég ugyanis bejelentette, hogy még ebben az évben megnyitja az első kávézóját Budapesten a WestEnd City Centerben.

Izgatottan várjuk, hogy egy olyan országban, ami rég múltra visszatekintő, színes kávéházi kultúrával rendelkezik, a magyar vendégekkel is megosszuk az egyedülálló Starbucks élményt, amely felpezsdíti és gazdagítja az emberi lelket“- mondta Vladan Armus, a Starbucks közép- és kelet-európai régiójának márka vezetője. “Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk ezen hagyomány továbbépítésének és egyúttal a helyi közösségi életnek is” – tette hozzá.

Magyarország a többi kelet- és közép-európai országhoz hasonlóan jelentős piacot jelent a Starbucks számára” – emelte ki Buck Hendrix, a Starbucks európai, közel keleti és afrikai régiójának elnöke. “Nagy örömünkre szolgál, hogy Budapesten megnyílik első üzletünk, és ebben egy olyan megbízható partner támogat bennünket, mint az AmRest Coffee Sp. z o. o, aki hozzánk hasonló értékekkel és magas szintű elhivatottsággal rendelkezik a vendégek kiszolgálása, a minőség és a szolgáltatás terén.

 

Az AmRest Coffee Sp. z o. o 2008-ban Csehországban nyitotta meg első Starbucks kávéházát, jelenleg országosan 10 helyszínen vannak üzletei. Az AmRest Coffee Sp. z o. o Lengyelországban szintén vegyesvállalati partner, ott négy kávézót üzemeltet. A Starbucks több mint 1700 helyszínen 29 európai, közel keleti és afrikai országban képviselteti magát.

Valamennyi eszpresszó alapú ital, melyet a Starbucks Európában és hamarosan Magyarországon is kínálni fog, 100%-ban a Fairtrade által bevizsgált eszpresszóból készül. A Starbucks és a Fairtrade közös célkitűzése, hogy elősegítse a vendégek és partnerek felelősségteljes és etikus döntését a kávéfogyasztás terén, mellyel egyúttal a kávétermesztők megélhetését is támogathatják. A Starbucks a Fairtrade által ellenőrzött kávé legnagyobb vásárlója az egész világon.

 

A Starbucksról

1971 óta a Starbucks Coffee Company elkötelezett híve annak, hogy kizárólag megbízható forrásból származó és a legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. Jelenleg egész világra kiterjedő hálózatával a vállalat a minőségi kávé elsőszámú előállítója és értékesítője a világon. A vállalat kiváló minőség iránti rendületlen elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztóik minden egyes pohárban megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt. Az élmény megismeréséhez látogass el üzletünkbe vagy a www.starbucks.com honlapra!

www.kávé.lap.hu »

 

Exit mobile version