5 gyorsfalat kerti partira a sztárbloggertől

nlc | 2010. Május 12.
Nemcsak a grillezés lehet vonzó egy kerti partin, hanem az is, ha roskadásig pakoljuk az asztalt különleges falatokkal, és mindenki tetszése szerint válogathat.

Vrábel Kriszta olyan egyszerűen és gyorsan összeállítható, nyárias fogásokat mutat nekünk, amelyek mind előre elkészíthetők, és amikor megérkeznek a vendégek, már csak tálalni kell őket. Az egyes ételek önmagukban is megállják a helyüket, többet közülük hétköznapi esti vacsoraként is kínálhatunk.

 Fetás-mentás padlizsánsaláta

 

Hozzávalók:

• 2 darab közepes padlizsán
• 20 dkg feta sajt
• 10-15 darab friss mentalevél
• 3 gerezd fokhagyma
• 1 darab szárított erős paprika
• 3 evőkanál édes fehér balzsamecet
• 1 dl napraforgóolaj
• 1 dl extra szűz olívaolaj

A padlizsánokat vágjuk apró kockákra, kontaktgrillben vagy teflonserpenyőben olaj nélkül pirítsuk meg őket. A fetát is kockázzuk fel azonos méretűre, és óvatosan keverjük el a kihűlt padlizsánkockákkal.

Az olajokat keverjük össze, morzsoljuk bele a paprikát, keverjük hozzá a felaprított fokhagymákat, az ecetet és a felaprított mentát. Öntsük az olajat a padlizsánra, majd hűtőben érleljük egy éjszakán át. Pirítósra szedhetjük, vagy húshoz köretnek is kínálhatjuk.

Tipp: ha nem túl édes, érett az ecet, amit használunk, keverjünk mézet is az öntethez!

Elkészítés: 30 perc
Érlelés: 12 óra

 Paprikakrém

Hozzávalók:

• 3 darab piros kaliforniai paprika
• 1 fej vöröshagyma
• fél dl száraz fehérbor
• pár csepp balzsamecet
• olívaolaj
• só, bors
• 1 teáskanál mustár

A paprikák csumáját szedjük ki, majd 200 °C-os sütőben süssük meg a paprikákat kb. 35-40 perc alatt. Ha teljesen kihűltek, szedjük le a héjukat. A felkockázott hagymát olívaolajon kis lángon kezdjük el pirítani, mikor már üveges, öntsük rá a bort. Forraljuk 5 percig, majd adjuk hozzá a megpucolt paprikahúst is.

Újabb 5 percig főzzük, majd turmixoljuk le krémnek. Ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal, olívaolajjal, balzsamecettel, mustárral. Kiváló kenyérre feltétnek, de adhatjuk húsok mellé mártogatósként is.

Tipp: szezonban készíthetjük magyar kápiapaprikából is.

Elkészítés: 25 perc
Sütés:
35 perc

 Cukkinis-paradicsomos torta

Hozzávalók 6 kis tortához:

A tésztához:

• 15 dkg liszt
• 1 tojás
• 7 dkg vaj
• csipet só

A töltelékhez:

• 2 tojás
• 20 dkg ementáli
• 1 dl tejszín
• só, bors
• 1 darab cukkini
• 8-10 szem koktélparadicsom

A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, csomagoljuk folpakba, és tegyük 1 órára a hűtőbe.
A töltelékhez verjük fel a két tojást, reszeljük bele a sajtot, adjuk hozzá a tejszínt, sózzuk, borsozzuk. A cukkinit és a koktélparadicsomot karikázzuk fel.

A tésztát osszuk 6 részre, nyújtsuk ki a kis tortaformákba (készíthetjük egy normál méretű gyümölcstortaformában is), szedjük rá a tojásos-sajtos masszát, helyezzük rá felváltva a cukkini- és paradicsomszeleteket. 180 °C-ra előmelegített sütőben 15-20 percig süssük. Hidegen tálaljuk.

Elkészítés: 40 perc
Pihentetés:
60 perc
Sütés:
20 perc

 Epres-narancsos habtekercs

Hozzávalók 10-12 szelethez:

A tojáshabhoz:

• 4 tojásfehérje
• 20 dkg porcukor
• 1 evőkanál keményítő

A narancskrémhez:

• 4 tojássárgája
• 2 narancs kifacsart leve
• 1 narancs héja
• 10 dkg porcukor
• 1 evőkanál keményítő
• 25 dkg eper
• 15 darab mentalevél

A tojássárgákat verjük fehéredésig a 10 dkg porcukorral, adjuk hozzá a keményítőt, a narancs héját, majd a kifacsart levét is. Takaréklángon, folyamatosan kevergetve sűrítsük be a krémet, majd hagyjuk kihűlni.

Melegítsük elő a sütőt 160 °C-ra. A fehérjéket kezdjük el felverni habnak. Mikor már habos, de még nem kemény, kanalanként adagoljunk hozzá a 20 dkg porcukrot, minden kanál után 1-2 percig verjük a habot, a végeredmény nagyon fényes, szinte vágható massza lesz. Az utolsó adag cukorral adjuk hozzá a keményítőt is.

Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, olajozzuk meg a papírt (egyszerűbb, ha szilikonlapot használunk, ezt nem kell olajozni). Kanállal terítsük szét a masszát 25×35 cm-es téglalapot formázva, majd tegyük be sülni a sütőbe. 10 perc után mérsékeljük a sütő hőfokát 120 °C-ra, és süssük további 10 percig a hablapot. Vegyük ki a sütőből, 2-3 percig hagyjuk hűlni, majd borítsunk rá sütőpapírt, és fordítsuk ki a tepsiből. Hagyjuk hűlni még 5 percet. Ekkor levehetjük a tetejéről az eredeti sütőpapírt vagy szilikonlapot, és tölthetjük is: kenjük meg a narancskrémmel, szórjuk rá a felkockázott epret és az összetépkedett mentaleveleket, majd óvatosan tekerjük fel. Ha teljesen kihűlt, tegyük a hűtőbe minimum 1 órára szeletelés előtt.

Elkészítés: 90 perc

 Vörösboros narancskoktél

Hozzávalók:

• 3 dl száraz vörösbor
• 5 narancs kifacsart leve
• 3 dl limonádé citromból, cukorból és vízből

Alaposan sikáljuk meg a narancsokat. Facsarjuk ki a levüket, keverjük el a borral és a limonádéval. A narancshéjat daraboljuk fel, adjuk ezt is az italhoz. Hűtve, sok jégkockával kínáljuk.

Tipp: frissen facsart narancslevet használjunk, ne dobozos narancslevet, mert attól zavaros lesz a koktél.

Elkészítés: 15 perc

Cikkünk a Nők Lapja Konyha májusi számából közölt részletet.

A tartalomból:

• Süssünk cseresznyés édességet!
• Mesteri töltött húsok
• Végre itt az újkrumpli
• Sós és édes szuflék
• Spórolós rakottasok
• A hónap sztárja az eper
• Kovács Lázár grillezett finomságai

Itt tudsz előfizetni a magazinra »

Cukkini.lap.hu »

Exit mobile version