Így szeresd meg a céklát!

nlc | 2012. Január 24.
Kérsz céklát? Dehogy kérek, a menzán minden csütörtökön az volt. A leve meg rózsaszínre festette a krumplipürét. Szóval kösz, kihagyom. Ismerős, ugye? Pedig a cékla jobb sorsra érdemes, úgyhogy megmutatjuk, hogyan lépj túl a céklakonzerven és adj a zöldségnek egy újabb esélyt.

A céklát már az asszírok és a rómaiak is ismerték, elsősorban lázcsillapító hatása miatt kedvelték, de a igénytelensége miatt szinte mindenhol termesztették. Nagy mennyiségben tartalmaz C-, B1– B2-, B6-vitaminokat, de van benne bőven kálium, kalcium, magnézium és foszfor is, azonban hihetetlenül magas vastartalmának ne dőljön be senki. Kicsivel sem tartalmaz több vasat, mint egy átlagos zöldség.
Nyersen is ihatjuk a levét, ami garantáltan lilára színezi a vizeletet, de cserébe a méregtelenítő kúrák egyik alapját képezi. Főve köretként vagy salátaként is kipróbálhatjuk, ráadásul keleti és hagyományos zöldfűszerekkel is jól működik.

Joghurtos céklakrémleves tojással

Hozzávalók

2 fej lila hagyma
4-5 közepes cékla
1,5 liter zöldség- vagy csirkeleves
1-2 krumpli, attól függően, hogy ki mennyire sűrűn szereti
2 dl tejszín
2 evőkanál vaj
3-4 kanál joghurt, a sűrű görögjoghurt lenne a legjobb
cukor, só, bors
fejenként 1 főtt tojás.

A lilahagymát felkockázzuk és vajon megpároljuk. Utána rádobjuk a megpucolt céklát, krumplit és félig megpároljuk. Felöntjük az alaplével, majd puhára főzzük. Botmixerrel pépesítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a joghurtot. Sózzuk, borsozzuk, és ha kell, egy kicsi cukorral édesítjük. (Ez mi ki szoktuk hagyni, mert a párolt, szinte karamellizált cékla pont annyira édes, hogy nem kell bele több cukor.) Gerezdekre vágott tojással tálaljuk.

Füstölt cékla túróval

Jamie Oliver is nagy rajongója a céklának, neki pedig mi vagyunk a nagy rajongói, úgyhogy hittünk neki, és kisebb átalakításokkal ugyan, de kipróbáltuk a receptjét.

Hozzávalók:

3-4 közepes cékla
15 dkg túró
0,5 dl olívaolaj
1 dl joghurt
só, bors
1 gerezd fokhagyma
friss fűszernövények (pl kakukkfű, zsálya, borsikafű)

Beüzemeljük a faszénsütőt, még akkor is, ha a télen nem szívesen grillezünk. A céklákat duplán hajtogatott fóliába csomagoljuk, megszurkáljuk késsel és 30-40 percre a parázs közé dugjuk, ameddig megpuhul. Közben elkészítjük az öntetet. A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a joghurtot, az olívaolajat, sózzuk borsozzuk és belereszeljük a fokhagymát. Ha a cékla megpuhult, a feketére égett részeket levágjuk és felszeleteljük. A túrót rátesszük és még melegen beburkoljuk.

Céklás kecskesajtos rizottó

Hozzávalók

2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
 ízlés szerint zeller
50 dkg arborio rizs
1 liter húsleves (lehet kicsit több is, szükség esetén kockából is készíthetjük)
1-1,5 dl száraz fehérbor vagy száraz vermut
10 dkg vaj
 3 evőkanál olívaolaj
 só, frissen őrölt bors
1 nagyobb cékla
15 dkg kecskesajt
5-10 dkg kockázott bacon szalonna

Az alaprizottóhoz a 2 fej vöröshagymát és a 4 gerezd fokhagymát nagyon apróra vágjuk.
Egy magasabb falú lábosban felmelegítjük az olívaolajat, majd hozzáadjuk a vöröshagymát. A recept folytatásáért kattints!

Exit mobile version