Főszerepben a virsli: 3 recept

nlc | 2012. November 24.
A virslit majdnem minden gyerek szereti, és ha már lebeszélni nem tudjuk őket, adjuk nekik úgy, ahogy még tuti nem ették.

Virslis-hagymás lángos

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 1 kis doboz paradicsompüré
  • 3 dkg élesztő
  • 1 dl víz
  • ízesítéshez őrölt bors
  • 1,5 dl tej
  • sütéshez + 3 ek. olaj
  • 3 vöröshagyma
  • 1 tojás
  • 2 csipet + ízesítéshez só
  • 1 ek. cukor
  • 10 (kettévágott) virsli
Kategóriavacsora
Elkészítési idő35 perc
Nehézségi szintközepes

Elkészítés

Langyosítsuk meg a tejet és a vizet, morzsoljuk bele az élesztőt, a cukrot és egy evőkanál lisztet, majd hagyjuk felfutni kb. 15 perc alatt.

A lisztet, a sót és a tojást tegyük egy tálba, és a kovásszal gyúrjuk tésztává. A tésztát jól dagasszuk ki (lehetőleg kézzel), majd a félórás pihentetés-kelesztés után a dagasztást ismételjük meg. A felaprított hagymát a forró olajon pirítsuk meg, tegyük rá a sűrített paradicsomot, a sót, a borsot, egy fél evőkanál liszttel sűrítsük be, majd hagyjuk langyosra hűlni.

A tésztát lisztezett deszkán óvatosan nyújtsuk ki, vágjuk négyzetekre, 2 fél virslit helyezzünk bele, illetve rakjunk bele 1-1 kanállal a hagymás szaftból. Tojással kenjük meg a tészta széleit, és hajtsuk félbe. Forró olajban süssük ki. 

Sült hot dog

Hozzávalók:

  • 1 db vöröshagyma
  • 4 szelet bacon
  • sütéshez olaj
  • ízlés szerint mustár
  • 20 dkg (trappista, edami, cheddar vagy ami van otthon) reszelt sajt
  • 4 db (hot-dog) kifli
  • 4 db virsli
  • ízlés szerint ketchup
Kategóriavacsora
Elkészítési idő25 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A virsliket vagy a kolbászokat egyik oldalukon hosszában óvatosan megvágjuk (ne vágjuk át teljesen), és a résbe beletömködjük a csíkokra vágott sajtot. Az így megtöltött virsliket körbetekerjük egy-egy szelet szalonnával, és előmelegített grillsütőn vagy kiolajozott tepsiben megsütjük őket. Közben néha fordítunk rajtuk egyet, így a szalonna minden része egyenletesen megsül.

A félbevágott hot dog kiflik belső részét serpenyőben, sütőben vagy a kenyérpirító rácsán megpirítjuk egy kicsit, majd megkenjük mustárral és ketchuppel.

A szeletekre vágott hagymát egy kis olívaolajon barnára pirítjuk, egyenletesen teszünk a kiflik alsó felére, ráhelyezzük a megsült virsliket, és rátesszük a tetejét, majd megszórjuk sajttal, tepsibe tesszük és 5-10 perc alatt rápirítjuk a sajtot.

 

Virslinyalóka

Hozzávalók:

  • 1 db tojássárgája
  • ízlés szerint mustár
  • 1 csomag leveles tészta
  • 10 db (félbevágott) virsli
Kategóriaelőétel
Elkészítési idő20 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

 

A leveles tésztát kinyújtjuk, vékonyan megkenjük mustárral, majd csíkokra vágjuk és körbetekerjük a csíkokkal a virsliket. Tojással megkenjük, majd 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Óvatosan beleszúrjuk a hurkapálcákat a tekercsekbe. (Hurkapálca szükséges eszköz)
Exit mobile version