Elfogyott a világ legjobb söre

nlc | 2012. December 16.
A belga szerzeteseknek kellett a pénz a rendházuk felújítására, ezért lehetett kapni először és valószínűleg utoljára az Egyesült Államokban a rendkívül ritka belga sört.

 A Westvleteren XII névre hallgató sört belga trappista szerzetesek készítik, és szigorúan csakis megrendelésre, és csak helyben árulják. A flandriai Saint-Sixte-apátságban megszorultak, és gyorsan pénzre volt szükségük az apátság felújítása miatt, ezért szakítottak a hagyományokkal, és 15 ezer darab hatüveges díszdobozt szállítottak az Egyesült Államokba.

Forrás: westvleteren12.com

A szakma és a rajongók által is a világ legjobb sörének kikiáltott Westvleteren XII-t pár óra alatt elkapkodták, pedig 18 ezer forintért árultak egy dobozt.

„Azt hiszem, ez lesz az utolsó ilyen alkalom. A szerzetesek azt mondják, barátok vagyunk, nem akarunk túlságosan kommerciálisak lenni. De szükségünk volt némi pénzre, hogy felújítsuk a rendházat. A dolgok ezután visszaállnak a régi kerékvágásba” – nyilatkozta a sörfőzde szóvivője, Mark Bode.

A szemfüles vásárlók többen elkezdték üvegenként árulni az interneten a különleges sört, így többszörös áron tudták eladni a trappisták sörét.


ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

 

 

Exit mobile version