A Camping sajt őszi meglepetéscsokra

Camping Sajt | 2013. November 19.
Nyereményjáték, receptverseny és persze az új, laktózmentes termékcsalád!

Mindenki emlékszik, hogy harapta ki a Camping sajtot, majd nyomta a kiflire? Hát most is megtehetitek! Csak a Camping sajt most még krémesebb és lágyabb mint korábban, illetve a jelenkor elvárásainak megfelelően megújult a márka csomagolása, és felfrissült a termékválasztéka is. Habár a hőskorban, a 70-es, 80-as években még csak a tejszínes Camping tömlős létezett, ma már több, mint 30-féle termékből válogathatunk. A tömlős sajtok mellett nagyobb hangsúlyt kapnak a körcikkelyes vagy kockasajtok, de a sajtszeletek is, melyek a szendvicsek és meleg szendvicsek ízletes hozzávalói.

Ami az ízesítéseket illeti, a tejszínes és natúr ízek mellett színes a választék, hiszen  kapható még többek között sonkás, téliszalámis, medvehagymás, zöld fűszeres, csípős paprikás, kolbászos, füstölt sajtos, stb. íz is. A csökkentett zsírtartalmú Fitt termékcsalád  nagyszerűen beilleszthető a megfelelő diétába. További különlegesség a rántani és grillezni való sajt, ennek előnye az, hogy hő hatására nem folyik szét, ezáltal elég egyszer rántani, vagy grillsütőn pár perc alatt megpirítani. Idén nyáron jelent meg  a Camping a hiánypótló laktózmentes termékpalettával, azok örömére, akik laktózérzékenységgel küzdenek. Ezen új termékbevezetést ősszel egy nagyszabású, országos nyereményjáték is követi.

Robbantsd a sajtbankot!

Van még időd nyerni, irány a bolt! A 2013. október 1-től november 30-ig tartó kampány a „Nyereményekért robbantsa a sajtbankot!” nevet viseli. Aki vásárol egy Camping sajt terméket, és feltölti a vásárlást igazoló blokkon lévő AP kódot a www.sajtbank.hu oldalra, azt nyereményözön várja. A játékban résztvevők minden érvényes adatfeltöltés után úgynevezett garantált kedvezményre jogosító kupont tölthetnek le, három vásárlás után pedig részt vehetnek a fődíjsorsoláson is. Naponta 5 db összecsukható bevásárlószatyrot, hetente 1db Acer Iconia tabletet sorsolnak ki, a fődíj pedig 1 000 000 Ft bankkártyán.

Sütésre-főzésre fel! – „Teszteld a recepted!”  receptverseny az új ízek nyomában

A fortélyosabb háziasszonyok már évtizedek óta felfedezték maguknak a Camping sajtot, hiszen nemcsak kenyérre, de főzéshez is kiváló segítség már több mint 40 éve. Krémességének, lágyságának és tejszínes-sajtos ízének köszönhetően kiválóan alkalmas szószok, mártások, egytálételek, és még édességek elkészítéséhez is. Nemcsak egyszerűen helyettesíti a tejfölt, tejszínt, vagy különböző tésztaszósz alapokat, hanem gazdagabb és egyben selymesebb ízt kölcsönöz az étel remekeknek. A számos ízvariánsnak köszönhetően pedig még egyszerűbbé válik egy-egy különlegesebb fogás elkészítése.

A Camping sajt maga már eddig is több tucat saját sajtból készült ételt álmodott meg profi séfek segítségével, amelyeket honlapján osztott meg a rajongóival. Nemrég azonban Facebook oldalán meghirdette receptversenyét „Teszteld a recepted!” címmel, ahová a fogyasztók által kreált különleges, Camping sajtból készült recepteket várta. Hiszen hány hölgy és asszony szenved nap mint nap attól, hogy nincs minden este ötlete milyen egyszerű és költséghatékony ételt készítsen vacsorára?! A verseny célja, hogy olyan új, a Camping sajtcsalád eddigi hagyományos felhasználásától eltérő ötleteket találjunk, amelyeket a gyakorlott háziasszonyok, anyukák, gyakran használnak, de a szélesebb főzni kedvelő közvélemény  előtt még ismeretlenek.

A játékban nem voltak konkrét ételkategóriák, a beküldött ötleteket a prominens zsűri az ételek újszerűsége és ízletessége alapján díjazta. A zsűri tagjai között szerepelt Voith Ági színművésznő, Vadas Zsuzsa Prima Primissima díjas újságíró, Zoltán Erika énekes, Ratkai Kriszta újságíró és Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigyből. A fődijat egy ínycsiklandó  Meggyes sajtortával vitte el egy Camping sajt rajongó. A receptek hamarosan megtalálhatók lesznek a www.campingsajt.hu oldalon.

A Camping sajt  örökké hűséges marad  múltjához, gyermek- és fiatalkorunk élményeihez, de Facebook-oldalán emellett számtalan aktuális szabadidős ötletet, illetve további csodás receptet is kínál.

További információ: www.sajtbank.hu; www.campingsajt.hu/Facebook

 

Exit mobile version