Mit főzzek ma vacsira? – A kelkáposzta márpedig finom!

nlc | 2014. Július 01.
A kelkáposzta egészen addig nagy mumus volt – a gyerekek véletlenül sem ették meg –, amíg nem sikerült rátalálni egy jó receptre. Íme, a nagy titok, amitől még a 12 éven aluliak is hajlandóak kelkáposztára nézni.

Brokkolis-kelkáposztás rizses hús

Hozzávalók:

Elkészítése:

A brokkolit mossuk meg és szedjük rózsáira, a kelkáposztát vágjuk csíkokra. A rizst öblítsük át! Kevés olajon pirítsuk meg a felszeletelt vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott csirkét, és erős tűzön pároljuk fehéredésig. Adjuk hozzá a csíkokra vágott kelkáposztát, pároljuk rövid ideig, majd adjuk hozzá a rizst és öntsük fel a borral. Amikor elpárolog, adjunk hozzá még kb. fél liter vizet vagy húslevesalaplét. Főzzük félpuhára a rizst, adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és pároljuk együtt néhány percig. Fűszerezzük sóval, borssal, keverjük jól össze, és töltsük át egy jénai tálba a levével együtt. Ha szükséges, önthetünk még alá egy kevés fehér bort vagy levesalapot, amit majd sütés alatt magába szív. 180 fokra előmelegített sütőben süssük még további 15 percig. Szórhatunk rá reszelt sajtot is.

Exit mobile version