Az átalakulóművész: padlizsán reggelire, ebédre, vacsorára

Ugrai-Nagy Tünde, az Ízbolygó blog szerzője és a Kerekerdő óvoda vezetője | 2014. Július 01.
Padlizsánkrémet vagy padlizsánsalátát valószínűleg mindenki evett már, de hogyan készítsük el ezeket otthon? Három alapreceptet hoztunk, ami senkinek a repertoárjából nem maradhat ki. Emellett azt is eláruljuk, hogyan készül a könnyített házi majonéz botmixerrel.

Reggelire


Padlizsánkrém

• 4 közepes padlizsán
• 5 gerezd fokhagyma
• 1 vöröshagyma
• só
• frissen őrölt bors
• majonéz ízlés szerint

A padlizsánokat megmossuk, megszurkáljuk, majd tepsiben 220 fokon 30 perc alatt megsütjük. Ha megsült, egy kerámiatálba tesszük, amit fóliával lefedünk, így a padlizsán héja a gőzben felpuhul, könnyebben elválik a hústól. Amikor langyosra hűlt, héját leszedjük, húsát villával kiszedjük. A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük, majd a padlizsán húsával összeturmixoljuk. A kész majonézt belekeverjük (én négy evőkanálnyit szoktam), és ha szükséges, még sózzuk.

Majonéz botmixerrel
• 1,5 dl semleges olaj (napraforgó pl.)
• 1 szalmonella ellen kezelt tojás
• 1/2 tk só
• 1 tk mustár
• őrölt bors
• ½ tk citromlé

Botmixerrel addig keverjük, míg sűrű krémes-habos nem lesz. Nagyjából 2 perc.

 

Ebédre

Töltött padlizsán
• 15 dkg rizs
• 15 dkg csirkemellfilé
• 1 hagyma
• 5 ek olaj
• 2 salátacukkini
• 20 dkg sajt
• 1 nagyobb padlizsán

A padlizsánt megmossuk, hosszában félbevágjuk, majd a belsejét kivájjuk és felkockázzuk. A hagymát megpucoljuk és finomra vágjuk. A rizst kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük. Egy serpenyőt előmelegítünk, beleöntjük az olajat, majd megfonnyasztjuk a hagymát. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott csirkemellet, megpirítjuk a húst. A cukkinit és a padlizsán belsejét is a húshoz adjuk, picit sózzuk, és 5 percig a hússal pároljuk, majd a húsos-cukkinis keveréket a rizzsel összekeverjük. Sózzuk-borsozzuk igény szerint. A keveréket a padlizsánba visszatöltjük, majd a sajtot ráreszeljük. 30 percig sütjük 200 fokos sütőben.

Vacsorára

Padlizsánsaláta tejföllel és paradicsomszósszal
• 2 padlizsán
• 3 paradicsom
• 1 csokor újhagyma
• fél dl olívaolaj
• só
• frissen őrölt bors
• 1,5 dl tejföl
• bazsalikom vagy petrezselyem vagy menta

A padlizsánokat megmossuk, majd fél centi vastag karikákra vágjuk őket. Egy sütőlemezt sütőpapírral fedünk le, erre fektetjük a padlizsánszeleteket, picit bekenjük őket olajjal, sózzuk, borsozzuk, majd 220 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Közben a paradicsomokat megmossuk, feldaraboljuk, a hagyma fehér részét felkarikázzuk és a paradicsommal és 5 evőkanál olajjal összeturmixoljuk, ezt követően egy lábasban 10 percig főzzük. Apróra vágott bazsalikommal, mentával vagy petrezselyemmel ízesíthetjük a szószt. A kisült padlizsánkarikákat a tejföllel és a paradicsomszósszal meglocsolva kínáljuk.

Egyétek, mert nemcsak finom, hasznos is!
A padlizsán rosttartalma magas, viszont energiatartalma alacsony, így a diétázók igaz barátja. Elősegíti a méregtelenítést, vízhajtó, serkenti az emésztést. Tele van C-vitaminnal, kalciummal, káliummal, foszforral, vassal és magnéziummal.
Exit mobile version