Mit főzzek ma vacsira? Valami gluténmenteset!

nlc | 2014. Július 02.
A fasírt olyan étel, ami gyorsan kész van, és időről időre muszáj enni. Ha pedig még meg is bolondítjuk egy-két különleges hozzávalóval, akkor igazi ínyencség lesz belőle.

Citromos fasírtok steakburgonyával

Hozzávalók:

Steakburgonya:

Elkészítése:

A vöröshagymát, a fokhagymát, a kicsumázott, magjaitól megszabadított kaliforniai paprikát és a petrezselymet apróra vágjuk és a hússal együtt egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a tojást, a citrom reszelt héját, a zsemlemorzsát, sózzuk-borsozzuk, és összekeverjük. Állni hagyjuk, amíg előkészítjük a köretet.

A körethez a krumplit meghámozzuk, alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, és hosszúkás darabokra vágjuk. Az olívaolajat elkeverjük a fűszerekkel. A krumplit beleszórjuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe, meglocsoljuk a fűszeres olajjal, átforgatjuk benne, és 210 fokos sütőben 50 percig sütjük, közben 2-3-szor átforgatjuk.

Ha már sül a krumpli, serpenyőben kevés olajat hevítünk, a húsmasszából nagyobb golyókat formázunk, és golyó formában vagy ellapítva kisütjük. (Tipp: készíthetjük szilikon minimuffinsütőben is, akkor annyi a dolgunk, hogy a muffinforma mélyedéseibe adagoljuk a masszát úgy, hogy púpos legyen, mivel ez nem fog megemelkedni úgy, mint a sütemények.)

Exit mobile version