Mit főzzek ma vacsira? Töltött krumplit!

nlc | 2014. Július 31.
Kedden adtunk az egészségnek a nyers étellel, most azonban ennek éppen az ellenkezőjét készítjük el vacsorára. Lesz itt krumpli, bacon, sajtkrém, mi szem-szájnak ingere.

Póréhagymával és krémsajttal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre:

Elkészítése:

A héjas burgonyákat alaposan lesikáljuk, és 20-25 percig (a burgonya méretétől függően) sós vízben főzzük. Míg készül a burgonya, a baconszeleteket apró darabokra vágjuk, és teflonserpenyőben ropogósra sütjük. A póréhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és kevés vízben pár perc alatt megpároljuk. A megfőtt burgonyát kicsit hűlni hagyjuk, majd félbevágjuk, és óvatosan kivájjuk a közepét, hogy aztán meg tudjuk tölteni. A kivájt részt a póréhagymához adjuk, majd hozzákeverjük a krémsajtot, a tojást, sózzuk és borsozzuk.

A keveréket visszatöltjük a kivájt burgonyába, és 200 °C fokos sütőben 15 perc alatt ropogósra sütjük. Amikor elkészült, a tetejét megszórjuk a sült szalonnával, és melegen tálaljuk.

Exit mobile version