Mit főzzek ma vacsira? Húspogácsát kecskesajttal

nlc | 2014. December 05.
A darált hús az egyik kedvenc alapanyagunk, mert számtalan módon felhasználható, és még az ára is barátságos. Most kecskesajttal dobjuk fel.

Húspogácsa kecskesajttal és brokkolis burgonyapürével

Hozzávalók 4 személyre:

  • ízlés szerint só
  • 1 db tojás
  • 1 fej vöröshagyma
  • őrölt bors
  • vágott bazsalikom
  • csipetnyi őrölt fahéj
  • 10 dkg száraz kenyér
  • 12 dkg kecskesajt
  • 50 dkg darált hús

Hozzávalók a püréhez:

  • 0,5 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 0,5 dl tejszín
  • 15 dkg brokkoli
  • 60 dkg burgonya
Kategóriavacsora
Elkészítési idő60 perc
Nehézségi szintkönnyű

Elkészítés

A darált húst összekeverjük a beáztatott kenyérrel, a tojással és a finomra vágott, lepirított vöröshagymával. Sóval, borssal, egy csipet őrölt fahéjjal és vágott bazsalikommal ízesítjük. Ezt a masszát szépen összedolgozzuk, majd négy egyforma részre osztjuk. A kecskesajtot is négy egyforma darabra vágjuk. A bekevert darált húsból négy egyforma gombócot formázunk, és a közepébe nyomjuk a sajtot úgy, hogy a hús teljesen körülvegye.

Közepes lángon, kevés olajon teflonserpenyőben minden oldalát megsütjük, hogy mindenhol egyenletesen átsüljön.

Közben a burgonyát meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, és sós vízben megfőzzük. Amint megfőtt, leöntjük róla a vizet. Tejszínnel és vajjal habosra keverjük. A brokkolit leforrázzuk, és apróbb darabokra vágjuk. Hozzákeverjük az elkészült burgonyapüréhez, és a kecskesajtos húspogácsával tálaljuk.

Exit mobile version