Már előfőzött tojást is lehet kapni – fotó

nlc | 2015. Március 17.
Aki lusta megfőzni egy nyers tojást, Nagy-Britanniában már vásárolhat olyat is, amit csak meg kell melegíteni.

Az előfőzött lágytojást műanyag edényben árulják, aminek a fedele egyben tojástartó is. Jár hozzá még három kis kenyérrudacska, valamint egy tasak só és egy kiskanál.

Az elkészítése semmivel sem gyorsabb, mint a hagyományos lágytojásé, ugyanis az edénybe forró vizet kell tölteni és abban melegíteni a tojást 5 percen keresztül. Vagyis a termék vagy azoknak válhat be, akik a saját lustaságukat akarják becsapni, vagy pedig azoknak, akik nem éreznek magukban elég tehetséget egy tojás szokványos módon való megfőzéséhez.

Az előfőzött lágytojás tartozékaival együtt háromszor annyiba kerül, mint a nyers tojás darabja.

Forrás: Daily Mail

Exit mobile version