9 nagyon szuper csirkés recept

nlc | 2015. Április 28.
Csirkéből soha nem lehet elég! Szerencsére van is benne lehetőség bőven, ezernyi módon elkészíthető, csak győzzük kipróbálni a jobbnál jobb ötleteket. Mi most 9 bevált receptet mutatunk.

Morzsás-bazsalikomos csirkemell

10 szuper recept csirkéből

Hozzávalók 4 személyre:
• 4 darab csirkemellfilé
• 20 szem koktélparadicsom
• 6 púpozott evőkanál zsemlemorzsa
• 10 dkg bazsalikomos pesztó
• olívaolaj
• só, bors

A megmosott, szárazra törölt csirkemelleket vágjuk be oldalról, hajtsuk ki, majd kenjük meg a pesztóval, hajtsuk vissza. (Egy evőkanál pesztót hagyjunk meg későbbre). Sózzuk, borsozzuk a húst. Melegítsünk fel egy teflonserpenyőt, ha forró, öntsünk rá olívaolajat, süssük körbe a húsokat. Majd tegyük őket félre. A sütésből visszamaradt olajra szórjuk a morzsát, adjuk hozzá a maradék pesztót, és egy-két perc alatt pirítsuk össze (csak éppen hogy, mert még sülni fog). Egy tűzálló tál aljára szórjuk a morzsa felét, tegyük rá az elősütött csirkemelleket, helyezzük közéjük a megmosott egész koktélparadicsomokat, és szórjuk a tetejére a maradék morzsát. 200 fokos sütőben süssük 20 percig.

Kefirben pácolt csirkemell burgonyafánkkal

Hozzávalók 4 személyre:
• 60 dkg csirkemellfilé
• 5 dl kefir
• 1 szál rozmaring
• 2 gerezd zúzott fokhagyma
• só
• 2 dl tejszín

A burgonyafánkhoz:
• 25 dkg liszt
• 1 darab főtt burgonya
• 2 dkg élesztő
• 1 dl tej
• só
• 1 tojás
• olaj a sütéshez

A csirkemellet 15 dkg-os szeletekre vágjuk, és egy tálba helyezzük. Zúzott fokhagymával ízesítjük, bedörzsöljük a felaprított rozmaringgal, felöntjük a kefirrel, és egy napra, de legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük. A burgonyafánkhoz az élesztőt egy kevés langyos tejben elkeverjük, és szobahőmérsékleten kicsit állni hagyjuk, hogy felfusson, aztán a liszthez adjuk a tojással együtt. Sózzuk, hozzáadjuk az áttört főtt burgonyát és a maradék tejet. (Az utóbbiból csak annyit, hogy szép tésztát kapjunk.) Kicsit dagasztjuk, majd letakarjuk, és kelni hagyjuk. Amikor kb. a duplájára kelt, kis golyókat formázunk belőle, és bő zsírban kisütjük őket. Közben egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, és a bepácolt csirkemellet kicsit elősütjük. Sózzuk, majd ráöntjük a kefires páclevet, és a melleket készre pároljuk benne. Amikor visszaforr a kefir, hozzáadjuk a tejszínt, és még egyszer azzal is kiforraljuk. A burgonyafánkkal körítve tálaljuk.

Soksajtos-spenótos csirkemell paradicsommártással

Hozzávalók 4 személyre:

A húshoz:
• 1 egész csirkemell
• só, frissen őrölt fekete bors
• 1/2 citrom leve
• extra szűz olívaolaj

A töltelékhez:
• 200 g spenótlevél
• 150 g ricotta
• 150 g mascarpone
• 2 ek frissen reszelt parmezán
• 1/2 kk őrölt, szárított fokhagyma
• 1/2 kk frissen reszelt szerecsendió
• só, frissen őrölt fekete bors

és még:
• 125 g mozzarella
• 50 g füstölt sajt
• 1 ek frissen reszelt parmezán
• 200 g sűrű, fűszeres paradicsomszósz

A recept folytatásáért kattints ide, a Tavola in Piazza blogra.

Balzsamos csirkecombok

Hozzávalók:
• 4 db csirkecomb, a bőrével együtt
• 1,5 evőkanál méz
• 4 evőkanál balzsamecet
• egy csokor rozmaringág

A csirkecombokat tisztítsd meg. A bőre alatt lazítsd fel, és dugdosd alá a rozmaringágakat. Tedd be egy sütőzacskóba. Keverd össze a mézet és a balzsamecetet úgy, hogy a méz feloldódjon benne, és locsold meg vele alaposan a csirkecombokat. Kösd össze a zacskót, tedd egy tepsire, és süsd a húst készre.

Amikor elkészült, nyisd szét a zacskót, locsold meg a szafttal, és tedd vissza pár percre a sütőbe, hogy a teteje egy kissé megpiruljon.

Illatos-fűszeres alakbarát csirkemell

Hozzávalók:
• 1-2 kis fej vöröshagyma
• karikára vágott zöldségek, lehet paprika, paradicsom, én most padlizsánt használtam
• őrölt kömény
• 1 egész csirkemell
• currypor
• gyömbérpor
• fokhagymapor
• őrölt csilipor
• csipet só

A recept folytatásáért kattints ide, a Bouvet blogra.

Grillezett csirke korianderrel és csilivel

Hozzávalók:
• 6 csirkecombfilé (700 g) félbevágva

A koriander-csili mártáshoz:
• • 8 mogyoróhagyma, durvára vágva
• • 2 teáskanál fokhagymakrém
• • 1 teáskanál zúzott piros csili
• • 1 csokor friss korianderlevél
• • 1 teáskanál cukor
• • 1 evőkanál halszósz
• • 60 ml zöldcitrom-lé

A csicseriborsó-salátához:
• • 2 × 300 g konzerv-csicseriborsó, leöblítve és leszűrve
• • 2 közepes paradicsom (150 g), durvára vágva
• • 2 mogyoróhagyma, finomra vágva
• • 2 evőkanál zöldcitrom-lé
•• 1 csokor friss korianderlevél
•• 1 evőkanál olívaolaj

Grillserpenyőben süssük majdnem készre a csirkét kisebb adagokban, majd kenjük meg a húsokat a koriander-csili mártás felével, és süssük további öt percig, amíg teljesen átsül. Az így elkészített húst a maradék mártással meglocsolva, csicseriborsó-salátával körítve tálaljuk.

A mártás elkészítéséhez aprítógépben vágjuk finomra a hagymát, a fokhagymát, a csilit, a koriandert, és keverjük hozzá a cukrot, a halszószt, végül a zöldcitrom-lét is. A saláta elkészítéséhez egy nagy tálban keverjük össze a hozzávalókat. 

Olívás-paradicsomos csirke

Hozzávalók:
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 1-2 evőkanál olívaolaj
• 2-3 gerezd fokhagyma
• 60 dkg csirkemell
• 1 doboz konzerv paradicsom (400 g)
• 10 dkg zöld olíva
• 10 dkg fekete olíva
• 1 evőkanál méz
• petrezselyemzöld
• pár darab szárított paradicsom (elhagyható)

A recept folytatásáért kattints ide, a Csak a Puffin blogra.

Mézes-szezámmagos sült csirkemell

Hozzávalók:
• 3 evőkanál szezámmag
• 2 kiskanál méz
• só
• 2 csirkemellfilé
• 4 evőkanál vaj
• zöldsaláta

Felezzük el a csirkemellfilét, szórjuk meg sóval, majd felolvasztott forró vajban, mindkét oldalán kissé pirítsuk át. Ezután locsoljuk meg mézzel, szórjuk meg szezámmaggal, és forró sütőbe téve süssük 15-20 percig. Amikor kihűlt, vágjuk fel szeletekre. Tálaljuk zöldsalátával.

Palacsinta mustáros-újhagymás csirkével töltve

Hozzávalók 4 főre:
• 10-12 db palacsinta
• 6 db levesben főtt csirke alsócomb
• 5 nagy tk jó csípős dijoni mustár (vagy sima változat egy kis mézzel összekeverve) + a díszítéshez
• 3 nagy szál újhagyma
• só, bors
• saláta, olívaolaj ízlés szerint
• olaj

A recept folytatásáért kattints ide, a Tetovált lány konyhája blogra.

 

További csirkés receptek az NLCafén:

Exit mobile version