Brownie-gyűjtemény csokifanatikusoknak

nlc | 2016. Február 27.
Ez az a fajta gyűjtemény, amit minden igazi csokirajongónak kötelező elmentenie. Jobbnál jobb brownie-receptek következnek, készüljetek fel a csokitúladagolásra!

A brownie-t a 19. század végén találták ki Amerikában, majd a 20. század elején terjedt el Amerikában és Kanadában, hogy aztán az egész világot meghódítsa. Az első brownie a chicagói Bertha Palmer nevéhez fűződik, aki 1893-ban egy nagy rendezvényre rendelt süteményt egy cukrásztól. Az volt a kérése, hogy a süti legyen kisebb, de mégis hasonló, mint egy szelet torta, és akár a vendégeknek kiosztott uzsonnásdobozba is beleférjen. Az így készült első brownie dióval és barackos mázzal készült, és olyan sikert aratott, hogy a mai napig az eredeti recept alapján készítik a chicagói Palmer Hotelben. 

Más legendák szerint valaki egyszer csokitortát akart sütni, de kifelejtette belőle a sütőport, az így készült sütit azonban nem akarta kidobni, és ha már csokitorta nem lett belőle, felszeletelte, és így tálalta. Olyan verziót is olvastunk, amely szerint csokitortát akart sütni egy cukrász, de elfogyott a liszt, megint mások szerint pedig kekszsütésre készült egy cukrász, és kíváncsi volt, mi lesz belőle, ha olvasztott csokit ad a masszához. 

Miért szeretjük a brownie-t?

A jó brownie titka:

 

Jamie Oliver brownie-ja

 

Hozzávalók:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy 24 cm-es szögletes sütőtálat. Vízgőz felett megolvasztjuk a vajat és a csokoládét, majd hozzáadjuk az aszalt meggyet és a diót és elkeverjük. Egy másik tálban összedolgozzuk a lisztet, a sütőport, a cukrot és a kakaóport, és az egészet a csokis masszához öntjük. Alaposan összekeverjük, majd az egyesével hozzáadott tojásokkal is. Az előkészített sütőtálba öntjük, és 25 percig sütjük. Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni. (Nem kell tűpróbát végezni, a jó brownie belül kicsit krémes!)

Nigella brownie-ja

Hozzávalók:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, béleljünk ki egy kisebb tepsit sütőpapírral. A vajat és az összetördelt csokit vízgőz fölött olvasszuk össze, majd hűtsük ki. Egy tálban keverjük ki a tojást, a vaníliaaromát és a cukrot, legyen jó habos. Egy másik tálba mérjük ki a lisztet, tegyük bele a sót. Ha a csokis massza lehűlt, keverjük hozzá a tojásos-cukros masszát, míg egyneművé válik, majd adjuk hozzá a lisztet – és ha szeretnéd, a diót is. Kanalazzuk a tepsibe. Kb. 25 percig süssük. Ellenőrizzük!

Márványos brownie

 

Hozzávalók:

A tetejére:

Vajazzunk ki egy kisebb tepsit (kb. 22 x 22 cm-est), és az aljára fektessünk sütőpapírt. 
Tegyük az étcsokoládét és a margarint egy hőálló tálba, és gőz fölött olvasszuk fel. Egy nagy tálban keverjük simára a tojásokat és a cukrot, adjuk hozzá a kakaóport és a már langyosra hűlt megolvasztott vajas csokoládét. Állítsuk össze egynemű masszává, szitáljuk bele a sütőporral elkavart lisztet. Adjuk hozzá a lereszelt céklát, és forgassuk össze, majd öntsük a keveréket a tepsibe.
Kanalazzuk a tetejére a krémsajtot, késsel csíkozzuk, márványosítsuk a tetejét. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt süssük készre. Az első 5 percben magasabb hőfokon süssük, aztán csökkentsük a hőmérsékletet 160-170 fokra.

Mogyoróvajas brownie 

Hozzávalók (22x 22 cm-es tepsihez):

A vajat a csokival megolvasztjuk. Ehhez használhatjuk a mikrohullámú sütőt, vagy egy kis edényben is olvaszthatjuk, de akkor folyamatosan kevergetnünk kell. Ha kész, hagyjuk hűlni, addig összeállítjuk a tészta alapját.

A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük egy robotgép segítségével.

A tojásos masszához hozzáadjuk a langyosra hűlt, folyós csokit, majd a lisztet és a csipet sót. Nem kell sokáig keverni, csak amíg eloszlanak a hozzávalók.

A masszát tepsibe öntjük, vagy a szilikon muffintepsi mélyedéseibe kanalazzuk. A brownie-tészta tetejére kanalazzuk a mogyoróvajat, és a kanál segítségével márványosra mintázzuk, majd megszórjuk a darabokra vágott sós mogyoróval.

180 fokos sütőben 20-25 percig sütjük.

A receptet készítette Kapusi Gerti, a Sütit akarok sütibolt tulajdonosa és bloggere.

Lisztmentes brownie

Hozzávalók 25×30 cm-es tepsihez:

A vajat vagy margarint mikrohullámú sütőben felmelegítjük, majd beletesszük a csokoládét, simára dolgozzuk. A tojásokat a cukorral robotgéppel nagyon habosra keverjük, majd beleöntjük a vajas/margarinos csokoládét (ha megszilárdult, újra megmelegítjük, hogy folyós legyen). Hozzáadjuk a tejszínt, alaposan eldolgozzuk. (A massza összeesik, ez nem baj.) Egy 30×25 cm-es tepsi oldalát kivajazzuk, alul sütőpapírral kibéleljük, ebbe öntjük a masszát. A tetejét simára húzzuk, megszórjuk a kissé összedarabolt diákcsemegével. 170 °C-ra előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük. Ekkor a teteje repedezett lesz, a belseje kissé puha. Kínálhatjuk vaníliafagylalttal vagy csokoládéöntettel.

 

Bloggereink kedvenc brownie-receptjei:

 

Még több brownie-recept az NLCafén:

Exit mobile version