Gyors vacsora, amit ki kell próbálnod!

nlc | 2016. Július 17.
Ezt a rizstortát még azok is szeretni fogják, akik egyébként nincsenek oda a rizses köretekért. Csirkemellel és sok-sok zöldséggel együtt sült meg a torta, amiből egy szelet is elég lesz vacsorára.

 

Hozzávalók 4 személyre: 

Lábosban forraljunk vizet, sózzuk, ha forr, szórjuk bele a rizst, főzzük puhára. (Ha van esetleg sok maradék húsleves, megfőzzük abban.) A cukkinit, a hámozott répát és a zellert káposztareszelőn reszeljük le, adjuk a rizshez, mikor a rizs majdnem kész. Főzzük őket együtt 5 percig, szűrjük le, adjuk hozzá a felaprított fokhagymát, borsozzuk. Az apróra kockázott csirkemellet kevés olívaolajon süssük 5-6 perc alatt rózsaszínre. Enyhén verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a tejet, sózzuk, borsozzuk, keverjük el az enyhén kihűlt rizzsel. Forgassuk hozzá a sült csirkemellkockákat. Sózzuk, borsozzuk újra a keveréket, ha szükséges. Egy 20-22 cm átmérőjű tortaformát olajozzunk ki, szedjük bele a rizst, és 200 ˚C-ra melegített sütőben süssük kb. 35 percig, míg a teteje kicsit megpirul. Várjuk meg, míg langyosra hűl, ekkor borítsuk ki, így már szépen szeletelhető. Vegyes salátával kínáljuk, akár hidegen, akár langyosan.

Még több gyors vacsora receptje az NLCafén:

Exit mobile version