Undorító halsütödéket lepleztek le a Balatonnál

nlc | 2016. Szeptember 06.
Volt, ahol olyan fagyasztott halat is találtak, aminek a fajtáját sem lehetett már megállapítani, olyan állapotban volt.

23 Balaton-parti településen összesen 72 vendéglátó egységet, halsütödét vizsgált a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) augusztus végén.

A szakemberek 14 esetben összesen 205 kg halat vagy halterméket foglaltak le, illetve semmisítettek meg. A legnagyobb forgalomból kivont tétel mintegy 20 kg harcsafilé volt, de ártalmatlanítottak pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget, hekket és halbelsőséget is. Az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani.

Fotó: NÉBIH

Több esetben higiéniai hiányosságokat is tapasztaltak az ellenőrök. Ezen vizsgálatokat az illetékes kormányhivatalok folytatják le. Egy strandi halsütöde esetében több mint 71 kg nem megfelelően tárolt, bűzlő halat és halterméket  )afrikai harcsa, cápaharcsa filé, harcsa filé, ponty, keszeg, pisztráng és süllő) találtak a halőrök. A termékeket a további hatósági vizsgálatok lefolytatásáig kivonták a forgalomból az ÁHSZ szakemberei.

(Nébih)

Exit mobile version