Kólaautomata és űrgarnéla – ilyen az étkezés az űrben

Kis-Varga Judit / Csak a Puffin | 2016. Október 06.
A lebegő üdítő, repkedő narancs és alma ma már szinte hétköznapi jelenségek az űrben, pedig nem volt ez mindig így – és nem is volt gond, amíg csak pár napot töltöttek az űrben. Ahogy azonban az űrutazások is egyre hosszabbak lettek, muszáj volt a laboratóriumoknak is kitalálni, hogyan lehet egészségesen és változatosan táplálkozni az akár több hetes-hónapos időszakok alatt. Körülnéztünk az űrgasztronómia világában.

Kezdetben vala a püré és a zselékocka

Az űrutazások korai szakaszában az űrhajósok étkezése minden volt, csak kulináris élmény nem. Bár az oroszok gondolkodtak abban is, hogy elegendő lenne olyan tablettákat magukkal vinniük, mely minden tápanyagot és vitamint tartalmaz, ennek bevezetése – szerencsére – elmaradt, az első űrhajósok végül a fogkrémeshez hasonló tubusokban vitték magukkal az ételeket, többnyire egyszerű, pürésített, porrá őrölt formában. Kicsit ugyan jobb volt, mint a tablettás forma, de élvezeti értéket ezekben a tubusos ételekben nemigen lehetett találni. Nemcsak úgy nézett ki, mint a papírmasé, de nagyjából ízre is arra hasonlított – pedig egyébként az igyekezet itt is megvolt, háromfogásos ebéd készült a tubusokból az orosz űrhajóban: egy tubus zöldségpüréleves mellé egy tubus májpástétom és egy tubus feketeribizli-lé járt.

Az amerikai John Glenn 1962-ben a tubusok mellett már zselékockákat is vitt magával. A falatnyi, zselébe burkolt ételek még mindig nem okoztak túl sok örömet az űrhajósoknak, így hamarosan komolyabb fejlesztések következtek. Az Apollo-program legénysége volt az első, akiknek már meleg víz is a rendelkezésükre állt, mely az ételek rehidratálását könnyebbé, az ízüket pedig jobbá tette. Szintén elsőként használhatták az úgynevezett “spoon bowl”-t, egy olyan műanyag tasakot, melybe könnyebb volt bejuttatni a folyadékot, és tartalmát a műanyag cipzárnak köszönhetően könnyedén, kanállal is el tudták fogyasztani. 

Majd jött a garnélakoktél és a kólaautomata

Ahogy a csomagolási-tárolási kérdésekben egyre jobb megoldásokat találtak, úgy lett egyre változatosabb az űrbe vihető ételek köre. A 80-as évekre már kb. 200 speciális eljárással elkészített ételből állították össze az űrmenüket, ezekben már meleg ételek is egyre gyakrabban szerepeltek. Idővel olyan fogások közül válogathattak, mint a garnélarákkoktél, csirke zöldségekkel vagy a tejkaramella-puding almaszósszal – és ezek már egészen finomak is voltak, őseikhez, a tubusos ételekhez képest mindenképpen.

A mai űrhajósok már szinte ugyanazokat az ételeket viszik magukkal, melyeket bármelyik szupermarketben mi magunk is beszerezhetünk, így az űrbeli környezetben szükséges vitamin- és ásványianyag-igény figyelembevételével összeállított menük között már kifejezetten izgalmas fogások is akadnak. Hogy még otthonosabb legyen gasztronómiai szempontból is a sokszor hetekig, hónapokig tartó űrutazás, az amerikaiak még egy kólaautomatát is készítettek. Bár az űrhajósok örültek a luxusnak, hamar kiderült, hogy a gravitáció hiánya miatt sok minden más is távozott a szénsavval együtt az űrhajós gyomrából, így az űrbéli kólaautomata pályafutása igen rövid életűnek bizonyult. Hasonlóan nagy, de a gyakorlatban nem túl jól működő ötlet volt az űrjégkrém: egyetlenegyszer jutott el az űrbe, édes habszivacsra emlékeztető állaga és íze miatt az űrhajósok – érthető módon – soha többé nem tartottak igényt rá.

Űrjégkrém és kóla nincs, fűszeres ételek azonban bőven vannak: mivel a gravitáció következtében kevesebb a nyál a szájban, így a nyelvük egy kicsit kevésbé érzékeli az ízeket, ezért az asztronauták kifejezetten szeretik a fűszeres, erősebb ízű ételeket. Az űrben azonban nem lehet a klasszikus módon sózni-borsozni-fűszerezni az ételeket. A fűszerek ugyanis vízzel hígítva juthatnak csak a kabinba, mert étkezés közben nagyon kell figyelniük az űrhajósoknak arra, hogy ne morzsáljanak, ne szórjanak ki semmilyen fűszert. Egy kenyérdarab kettétörése során elszabaduló apró pici szemcsék ugyanis nagyon-nagy gondot okozhatnak, ha bekerülnek a szuperérzékeny berendezések belsejébe, ezért a fűszereket vízben oldva, a kenyérféléket, kekszeket falatnyi méretűre darabolva csomagolják, hogy egy az egyben bekaphassák azokat, és ne legyen gondjuk a morzsálódással. 

Michelin-csillagos menü az űrben

Természetesen az űrgasztronómiában is van még hova fejlődni, így legutóbb például Heston Blumenthal csúcsgasztronómiai tudását vették igénybe, amikor a brit Tim Peake féléves űrutazásának menüjét készítették elő. A Michelin-csillagos Blumenthal természetesen elvállalta; ha valaki, ő az ilyen kihívásokra született, így több hónapon keresztül dolgozott azon, hogy kicsit finomabb, érdekesebb, és ahogy sokszor hangsúlyozták, az otthoni ételekhez minél jobban hasonlító ételeket készítsen az asztronautának. “Ezek az űrhajósok fél évig távol vannak a családjuktól, halálra dolgozzák magukat, az a minimum, hogy rendes ételeket kapjanak. Nem robotok, akiknek elég, ha valami száraz port adnak, hogy feltöltődjenek, mint egy akkumulátor.” 

A cél tehát az volt, hogy az űrben is olyan ételeket kapjanak, melyek örömet okoznak, és a családtól való elszakadást is megkönnyítik, így hagyományos, klasszikus recepteket próbált űr-kompatibilissé tenni – ami még Blumenthalt is komoly kihívás elé állította, pedig ő tényleg látott és használt már rengeteg különleges konyhatechnológiai trükköt.

Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy kiderítsék, mennyire érez ízeket egy űrhajós. Azt tudták ugyanis, hogy teljesen más az ízérzékelés az űrben, de komoly kísérletezés szükségeltetett ahhoz, hogy pontosan meg tudják állapítani, hogyan működnek az édes-savas-keserű ízeket fogadó receptorok, és hogy a szaglás mennyiben változik meg az űrben. Miután ezt sikerült letesztelniük, összeállították a menüt, majd megvizsgálták, hogy oldható meg a csomagolásuk, és hogy miként viselkednek majd az űrben az elkészített fogások. 

Hogy mennyire nem volt egyszerű az otthoni fogásokat űrételekké varázsolni, azt egy baconös szendvics példáján mesélte el a sztárséf. Készített egy szendvicset, ami igazi comfort food lett volna az űrhajósnak, olyan étel, amitől tényleg kicsit otthon érezné magát az űrben is, csakhogy mire odajutott volna, hogy megegye, minden lett volna az a szendvics, csak élmény nem. Az volt a terv, hogy vajas-ketchupos kenyerek közé kerül a bacon, az űrben azonban a vajban és kenyérben lévő víz és a ketchupban lévő cukor teljesen máshogy viselkedik: nedvességtartalmuk megváltozik, így az űrben a gondosan elkészített baconös szendvicsben a ketchup és a kenyér megfeketedik, a bacon is darabokra esik, és az egész át is ázik. Az ilyen és ehhez hasonló gondokat végül – többé-kevésbé – sikerült megoldani, így a projekt sikerrel zárult, Tim Peake jelenleg is az űrállomáson tartózkodik, és a Blumenthal által összeállított ételeket (is) eszi. Mivel a sztárséf egyébként is a minden érzékszervre ható komplett gasztronómiai élményben hisz, így a finom ételek mellett tudott olyan megoldásokat is találni, melyek révén például romantikus vacsorát tölthet a feleségével az űrhajós olyan ételek mellett, melyeket otthon is közösen szoktak enni. 

Még több cikk a világűrről az NLCafén:

 

Exit mobile version