Villámgyors és szuperkrémes tonhalas sült tészta

nlc | 2017. Február 22.
A tonhalkonzerv sós, semleges íze még azoknak is bejöhet, akik amúgy nem rajonganak a halakért. Dolgozni is hihetetlenül egyszerűen lehet vele: ez a krémes, isteni sült tészta például pillanatok alatt elkészül!

Az összesütött tésztaételek azért is nagyon jók, mert egy kicsit feldobják még az egyszerűbb tésztákat is, ráadásul úgy, hogy nekünk nincs más dolgunk, mint egyszerűen betolni a sütőbe. Ez az isteni tonhalas tészta gazdag, krémes, a teteje pedig ropog az olvadt, sült sajttól – annyira finom, hogy még a gyerekeket is rá lehet venni vele a halevésre!

 

Hozzávalók:

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra!

2. Bő, lobogó vízben főzzük meg a tésztát a dobozon található instrukciók szerint!

3. Míg a tészta fő, egy serpenyőben hevítsünk vajat, és 6-8 perc alatt süssük rajta puhára a hagymát. A hagymát szórjuk le a liszttel, majd óvatosan adjuk hozzá a tejet, habverővel kevergetve, hogy ne legyen csomós. Forraljuk a szószt, míg sűrű nem lesz, majd adjuk hozzá a reszelt cheddar sajtot is – hagyjuk elolvadni benne! Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint!

4. A tésztát szűrjük le, és tegyük egy magas falu (sütőbe helyezhető) edénybe! Öntsük rá a szószt, majd tegyük rá a tonhalat, a kukoricát, a borsót és a petrezselymet is – keverjük össze az egészet!

5. A tészta tetejét szórjuk meg még egy kis cheddar sajttal, és 10-15 perc alatt süssük készre az ételt! 

 

KitchenSanctuary

Exit mobile version