Ő az ember, aki azzal keres pénzt, hogy súlyos tejfüggő

nlc | 2017. Augusztus 22.
Bas de Groot megőrül a tejért, még az esti chipshez is azt iszik. Az ökológiai gazdálkodó arra tette fel az életét, hogy a tejek közötti különbséget megfejtse, és a gazdálkodóknak segít teheneik számára megfelelő étrendet kialakítani. Ő a világ első tej-sommelier-je.

2015-ben még azt nyilatkozta egy holland élelmiszer-magazinnak, hogy gyakorlatilag tejfüggő, aki napi 4 liter tejet iszik. Mára a napi tejadagja lényegesen lecsökkent, de továbbra is elbűvölőnek tartja a fehér italt. Lelkesen tanulmányozza a különböző vidékekről és tehenektől származó tejet, így nyerte el a tej-sommelier címet.

A Great Big Story videójában de Groot egy tejtermelővel beszélget, és elmagyarázza neki, mit is jelent a hivatása, és mennyiben különbözik a munkája az éttermekben dolgozó kollégáitól. De Groot nagyon hasonlóan gondolkozik a tehéntejről, mint a legtöbben a borról, vagyis szerinte az isteni nedű kialakulásában a legfontosabb tényező a föld. Továbbá a vidék éghajlata, a növényzet is fontos szerepet játszik a tej minőségében.

Mivel munkájára nem jellemző, hogy éttermekben ajánl tejet, így inkább gazdálkodóknak segít megfelelő tehénétrendet kialakítani a legjobb minőségű tej eléréséhez, illetve élelmiszeripari vállalatoknak ad tanácsot, hogy honnan vásároljanak megfelelő tejet a sajtok és joghurtok készítéséhez.

Szerinte egyébként a legjobb a tej a nyers tej, ami teljesen zsíros és fűvel táplált tehénből fejték. “Ez a fajta tej teljes ízskálával rendelkezik. Nagyon jó vagy nagyon rossz is lehet, de biztosan nem lesz unalmas” – mondja Bas de Groot tej-sommerlier.

Egy amszterdami tejbárban hetente tartanak tejvacsorákat, amelyeken részt vesz a hivatásos tejkóstoló is. Bas de Groot ilyenkor a tej minden titkát feltárja, sőt azt is megállapítja, hogy a tej, illetve az azt szolgáltató tehén melyik farmról való, mit legelt aznap, és még az sem kizárt, hogy azt is megmondja, mikor fejték meg.

Exit mobile version