A csirkemell tényleg megunhatatlan, de pácolni tudni kell

Belső Olga | 2020. Március 27.
Éjjel kiolvasztjuk, reggel bepácoljuk, délben betoljuk a sütőbe, és már kész is a mennyei ebéd. Remek pácok csirkéhez Nigellától, Váncsától és Kárai Dávidtól.

Méltán kedvelt eledelünk, a csirkemell, az utóbbi idők eseményeinek kapcsán még a szokásosnál is nagyobb népszerűségre tett szert. Nem véletlenül: csirkéből viszonylag gyorsan és eredményesen lehet főzni, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, az meg már csak ízlés dolga, hogy a szárnya, a combja vagy a melle után nyúlunk-e szívesebben.  

Csakhogy, a jóból is megárt a sok, és lassan unni kezdjük. Pedig a csirkemell is csak egy alapanyag, egy őssejt, amiből bármi lehet egy kis fantáziával, sőt sokkal több lehetőség rejtőzik benne, mint gondolnánk.

A kulcsszó a pác: pácolni nemcsak grillezés előtt lehet, sőt kell a csirkét, de egy sima, hétköznapi ebéd élvezeti értékéhez is rendkívül sokat tud hozzátenni.

Abban nyilván mindannyian egyetértünk, hogy csirkéből ebédet készíteni rendkívül vonzó dolog. Este kivesszük a mélyhűtőből és áthajítjuk a hűtőbe kiolvadni. Délelőtt pillanatok alatt kikeverünk egy jóféle pácot és nyakon zuttyintjuk vele a csirkedarabokat. Ha nagyon akkurátusak vagyunk, a pácot be is dörzsölhetjük a bőr alá, vagy akár meg is masszírozhatjuk a húst, ez már egyéni megítélés (és idő) kérdése, a lényeg, hogy az ízek jól átjárják a húst. A sütésen sem kell sokat gondolkozni: lefedjük, betoljuk a sütőbe, majd jó fél óra után levesszük a borítást és rápirítunk, sőt a csirkemelldarabokat forró serpenyőben is ügyesen meg lehet sütni.

Így sózzuk a csirkét

Állandóan visszatérő technikai kérdés, hogy mikor sózzuk a húsokat. Jó hírem van: a csirkét akkor sózzuk, amikor kedvünk van, vagy eszünkbe jut, egyszóval mindegy. A csirke jól bírja a sót, nem (attól) fog kiszáradni, nem kell félni tőle. Akár a pácba is tehetjük, sőt, ha szójaszósszal pácolunk, annak a sótartalmát nyugodtan beszámíthatjuk. Úgyhogy ezen ne görcsölj, sózz, mintha nem lenne holnap, csak a vesédre gondolj közben szeretettel.

Pácok, amik csodát tesznek az unalmas csirkemellel

Az alábbi receptek többnyire egy egész csirkére adják meg a hozzávalókat, ami nagyjából 80 dekának felel meg, de ezt kezeljük rugalmasan! Akkor is működnek a receptek, ha csak csirkemellet, vagy combokat, szárnyakat kenünk meg velük.

A maradékból készíts csirkés szendvicset majonézzel, olajbogyóval (Fotó: Getty Images)

Nigella citromos csirkepáca

Hozzávalók (1 egész csirkéhez)

Elkészítés

A hozzávalókat összekeverjük, ráöntjük a csirkére, lefedjük, és sütés előtt pár órára betesszük a hűtőbe.

Váncsa István provence-i csirkepáca (2 kisebb csirkéhez)

Hozzávalók

Elkészítés

A csirkére (darabokra) daráljuk rá a borsot, kenjük meg az olajjal és a reszelt gyömbérrel, spricceljük meg a borecettel, és rakjuk rá a tárkonyt. Terítsük le fóliával és legalább egy órát hagyjuk állni.

Ó, de csodás! (Fotó: Getty Images)

Kárai Dávid piri-piri csirkepáca

Hozzávalók (1 egész csirkéhez)

Elkészítés

A fokhagymát összezúzzuk, összekeverjük a fűszerekkel. Hozzáfacsarjuk a citrusfélék levét majd felöntjük olajjal és kikeverjük, majd jól bekenjük a húst a páccal. Egy órán át pihentetjük a hűtőben.

Klasszikus mézes-mustáros pác

Hozzávalók

Elkészítés

Mindent összekeverünk, és jól beleforgatjuk a csirkedarabokat. Pihentetni sem kell (bár lehet), sütőpapírral bélelt sütőlapon, 190 fokosra előmelegített sütőben pirosra sütjük.

Ebben a pácban az a jó, hogy a mustárt nyugodtan helyettesíthetjük szójaszósszal, ketchuppal vagy akár joghurttal is, mindenképpen finom lesz. Sőt, akár sörrel is.

Természetesen, habár rendkívül komolyan és akkurátusan próbáltam leírni a recepteket, ezek csak receptek, nem törvények, szóval ereszd el a fantáziádat, és alkoss kedvedre! Minden jobb, mit az unalmas, ízetlen csirke. Annyit kell csak szem előtt tartani, hogy legyen a pácnak egy savas és egy olajos komponense, a többi meg az ízesítés.   

Inkább másfajta csirkeételre vágysz? Tessék!

Exit mobile version