Ezek az alapvető és ajánlott szűrővizsgálatok nőknek

nlc | 2014. November 17.
Egy pár órás szűrővizsgálattal évekig tartó betegségek előzhetők meg. Különösen igaz a nők esetében a mellrák, méhnyakrák, csontritkulás, cukorbetegség esetében, de számos egyéb egészségügyi vizsgálat van ezeken túl, amin egy nőnek bizonyos kor felett, vagy veszélyeztette státusa miatt (genetikai hajlam, korábbi megbetegedések) érdemes rendszeresen részt vennie.

 A nők egészsége számos tényezőn múlik és bizonyos vonatkozásban érzékenyebbek a férfiaknál. Nekik is éppúgy szükségük van rendszeres testmozgásra, helyes táplálkozásra, elegendő alvásra és stresszmentes pihenésre mint a férfiak, de szemben velük nem árt, ha gyakrabban vesznek részt szűrővizsgálatokon, hogy megelőzzék a tipikus női betegségek kialakulását. A fontosabb szűrések közül Az alábbi tíz mindenképpen javasolt.

 Vérnyomás mérés

18 éves kor felett ezt a rutinvizsglatot valamennyi nőnek érdemes lenne elvégeznie legalább egyszer minden két évben, majd ahogy telnek az évek, és egyre nagyobb a veszélye az érrendszeri betegségeknek, 30 felett évente, negyvenen túl félévente kell meglátogatni az orvost ilyen célból. De lehetőség van otthoni mérésre is saját készülékkel. Ha pontos eredményt szeretnénk, akkor hagyományos, felkarra csatolható változatot vásároljunk. Az ideális vérnyomás 120/80 mmHG, amely az évek gyarapodásával fokozatosan és természetes módon emelkedik.

 Koleszterin szint

20 éves kor felett 5 évenként javasolt egy alapos koleszterin vizsgálat. Ez a szűrés jól jelzi előre a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának esélyét, és így időben megtehetők a megelőzéshez szükséges lépések. A koleszterin ideális szintje 200 mg/dL alatt van.

 Pap teszt – méhnyarák szűrés

21 éves kortól két évente javasolt szűrés, de már 21 év alatt is ajánlott, ha valaki aktív szexuális életet él. A teszt a reprodukciós szervek állapotát vizsgálja, és 30 év feletti nőknek elegendő három évente részt venni rajta, ha azt megelőzően 3 egymást követő vizsgálaton is negatív eredményt kaptak. A nőgyógyászati vizsgálat nem fájdalmas és alig jár valami kis kellemetlenséggel, ráadásul egyúttal elvégezhetők a nemi érintkezés útján terjedő betegségek ellenőrzése is.

 Mammográfia és mellvizsgálat

20 éves kor felett három évente legalább egyszer el kéne minden nőnek mennie ilyen vizsgálatra egészen 40 éves koráig, amitől kezdve évente lenne tanácsos ilyen céllal meglátogatni az orvost. A mellvizsgálatot az orvos manuálisan végzi, és az emlőben jelentkező duzzanatokat, csomókat keresi, amelyek esetleges mellrák gyanúra adhatnak okot. Időben kitapintva ezeket megelőzhető a betegség kialakulása és az, hogy drasztikus beavatkozással lehessen csak megmenteni a páciens életét. A mammográfián röntgensugárzással keresik ugyan ezeket a jelenségeket. Mammográfiára kétévente, negyven felett pedig évente ajánlatos elmenni.

 Csontsűrűség mérés

A csontritkulás kifejezetten veszélyezteti a nőket a klimax kezdetétől. 65 éves kor felett gyakoribb szűrésekre van szükség, de ennek sűrűsége egyénenként változik.

 Vércukor teszt

Ezt a vizsgálatot három évente ajánlott megismételni 45 éves kor felett. Ezt megelőzően csak akkor szükséges részt venni rajta, ha kifejezetten mutatkoznak a jelei a magas várcukornak vagy genetikai hajlam miatt nagyobb az esély a diabétesz kialakulásának. A normális vércukorszint egyénenként eltérő, de általában 100 mg/dL körül alakul.

 Vastagbél rák szűrés

Ez a típusú vizsgálat jellemzően 50 felett válik esedékessé. Hacsak nem találta az orvos problémát, akkor elég a tesztet 5-10 évente újra elvégeztetni. Genetikai hajlamosság esetén már korábban el kell végezni a vizsgálatot és valószínűleg gyakrabban kell majd részt venni rajta az orvos előírása alapján.

 Testtömeg index mérés

Testtömeg indexet magunk is számolhatunk akár itt az interneten található különféle táblázatokból, de megbízható eredményt az orvos fog majd adni. Érdemes 20 éves kor felett ezt magunknak rendszeresen ellenőrizni és kétévente orvossal is megnézetni, mert ebből az adatból lehet következtetni számos betegség – például diabétesz és szívbetegségek – kialakulásának lehetőségére.

 Bőrvizsgálat

A melanomában– vagyis a bőrrákban – szenvedő betegek száma nagyon gyorsan nőtt az elmúlt évtizedben, ráadásul ez a ráktípus igen alattomos és rosszindulatú. Ugyanakkor tökléetesen hatástalanítható, ha időben felfedezik. Ehhez 18 év felett 1-2 évente érdemes orvoshoz menni, és a saját bőrünket havonta alaposan “átnézni” ujjonnan megjelent anyajegyek és megváltozott, duzzadt anyajegyek után. Hogy pontosan mit kell nézni, arról a bőrgyógyász felvilágosítást ad.

 Fogászati vizsgálat

Nem csak a fogaink bánják, ha elhanyagoljuk a fogorvost. Egy beteg fog akár szívizom gyulladást és így halált is okozhat, de más betegségek gócpontja is lehet. Ajánlott, hogy a fogainkat fél évente, évente egyszer alaposan átnézessük.

Exit mobile version