Grillezett lazac tzatzikivel és fokhagymás újburgonyával

nlc | 2016. Július 11.
Lazac, finom tzatziki, és rozmaringos-fokhagymás pirított újburgonya: ez a hármas szinte verhetetlen. Grillszezonban kötelező!

Grillezett lazac tzatzikivel és fokhagymás újburgonyával

Grillezett lazac tzatzikivel és fokhagymás újburgonyával

Hozzávalók:

A körethez:

1. A Maggi Fortélyok nagyobb tasakjában lévő fűszeralapot elkeverjük 3-4 evőkanál étolajban, és bepácoljuk vele a megmosott lazacfiléket. Állni hagyjuk 30 percig a hűtőben.

2. A kígyóuborkát megmosva legyaluljuk, besózzuk és állni hagyjuk 20 percig, majd kinyomkodjuk a levét. A joghurtban elkeverjük a Maggi Fortélyok kisebbik tasakjában lévő fűszeralapot, majd hozzáadjuk a kinyomkodott uborkát.

3. Az újburgonyát alaposan megmossuk, megdörzsöljük, hosszában félbe vágjuk, és lobogó sós vízbe tesszük. Fedő alatt kb. 5-8 percig főzzük. Akkor jó, ha még nem főtt meg teljesen, de a villát már könnyen bele tudjuk szúrni. A leszűrt krumplit pihentetjük egy rácson kb. 10 percig.

4. A fokhagymagerezdeket felszeleteljük, a rozmaringágakat előkészítjük. A vajat és olajat egy serpenyőbe tesszük, megolvasztjuk, és néhány perc alatt illatosra pirítjuk benne a fokhagymát, és a rozmaringot. Ha kész, lehúzzuk a tűzhelyről, kiszedjük belőle a rozmaringot és a fokhagymát és a maradék zsiradékkal alaposan megkenjük a grillsütőt.

5. A krumplikat vágott felükkel lefele a grillre tesszük, sózzuk, borsozzuk és pár percig pirítjuk, majd megfordítjuk, és a másik oldalukat is megpirítjuk.

6. A bepácolt lazac mindkét oldalát kisütjük a grillen, és a tzatzikvel és fűszeres pirított újburgonyával tálaljuk.

 

Mentés

Exit mobile version