Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlen szülők, akiknek hasonló élményeket kell átélniük. Had adjak nekik egy tippet arra az esetre, amikor úgy érzik, kicsúszik a kezükből az irányítás, és a család élete nagy sebességgel száguld a totális káosz felé, mert nem tudják kordában tartani az energiatúltengésben szenvedő, rakoncátlan gyermekeiket. Én ilyenkor, amikor elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor a gyerekek megpróbálnak a fejemre nőni, és meginogni látszik előttük a tekintélyem – ami pedig szerintem a szeretet mellett a másik nagyon fontos eszköz a gyereknevelésben –, igyekszem valami olyan húzással előállni, ami ámulatba ejti őket. Elő kellett hát vennem az “anya varázsol” kártyát.
Általában okoz némi fejtörést hasonló esetekben, hogy mivel kápráztassam el a gyerekeim, most viszont szinte azonnal eszembe jutott a megoldás. Nem régen vettünk egy új autót, ami tele van különféle extrákkal – annyival, hogy az elmúlt 3 hétben, amióta a tulajdonunkban van a kocsi nem is tudtam mindet kipróbálni. Egyet viszont gyakorlatilag azonnal teszteltem – ez pedig az automata parkoló asszisztens volt – ugyanis magam is nehezen hittem el, hogy egy kocsi képes minden emberi beavatkozás nélkül beállni két autó közé a járda mellé, mikor ez a dolog sokszor még a rutinos vezetőknek sem megy egyből. Pláne nekem. Nem vagyok műszaki analfabéta, de a tolatás és a parkolás állandó és megbízható kudarcforrás számomra, pedig ezektől a manőverektől eltekintve jó sofőrnek hiszem magam. Egyszóval amikor átvettük a kocsit, az első utunk egy biztonságos, zárt helyre vezetett, ahol kerestünk egy alkalmas helyet, ahol ezt a bizonyos parkoló automatát kipróbálhatjuk. Amikor megtaláltuk, a szakirodalomban leírt módon megnyomtam pár gombot – pitty, pitty – és az ölembe tettem a kezem. A kocsi pedig előírásosan, gyorsan, hiba nélkül állt be a járda mellé, a két kocsi közé. Lenyűgöző volt, és úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban.
Nos, ezt a trükköt vetettem be a gyerekeknek, akik még nem ismerték a kocsinak ezt a funkcióját. Összekötve a kellemest a hasznossal, bevásárlásra indultam, és nagy nehezen betereltem a három fiút a kocsiba. A szupermarket előtt parkoló szokás szerint zsúfolt volt, de nem is próbálkoztam most azzal, hogy ott álljak meg – inkább az út mellett kerestem helyet. A lakásunk és a bevásárlóközpont kb 20 perc autóútra van nagy forgalomban, és mivel meleg is volt és a légkondit szándékosan nem kapcsoltam be, a gyerekek türelme hamar elfogyott és belekezdtek az idegtépő rendetlenkedésbe. Na várjatok csak… leesik ma még az állatok, és hallgatni fogtok eztán anyátok szavára! Szóval néhány csendesebb mondattal, vészjóslóan megfenyegettem őket, hogy valami nagyon kellemetlen dolgot teszek velük, ha nem viselkednek rendesen. Rám se hederítettek persze. De közelgett már az én nagy pillanatom…
nagy nehezen találtam egy alkalmas helyszínt, ahol a tervem megvalósítható volt. megálltam szabályosan egy parkoló autó mellett, ahogy párhuzamos parkolásnál szokás. mjad hátrafordultam a gyerkekhez, és rájuk rivalltam, hogy ha nem akarják, hogy gonosz boszorkánnyá váljak, és békává varázsoljam őket, akkor maradjanak nyugton. Nagyjából kikacagtak. Ekkor én szépen, titokban megnyomtam azokat a bizonyos gombokat, majd hátradőltem az ülésben, a szemem behunytam és a kezemmel hókusz-pókusz mozdulatot téve azt mondtam fennhangon: parkolj be, autó! És láss csodát, a kocsi kormánykereke magától megmozdult, és szépen, fürgén beállt a helyére a kocsi! A hátsó ülésen dermedt csend lett…
Még kivártam egy kicsit a hatás kedvéért, majd még és félig lehúnyt szemmel hátrafordultam, és lassan ezt mondtam: így varázsollak titeket békává, ha nem fogadtok szót. És most kiszállás, és szép rendben jöttök velem bevásárolni! A hatás leírhatatlan volt: a gyerekek szó nélkül követték minden utasításomat és olyanok lettek, mint a kezes bárányok! Azt hiszem egy két napig még nem árulom el nekik, hogy az egész nem varázslat volt, addig pedig had rágódjanak azon, hogy nem jobb-e inkább mégis anyának néha szót fogadni.