Akiről mesélek, az előbb még itt ült velem szemben, a konyhaasztal mellett. Ha kinéznék az ablakon, még láthatnám, ahogy távolodik nyugodt, kényelmes léptekkel, három hónapos kisbabájával a karján. Egy életkedvet, erőt és reményt sugárzó fiatal nő. Még mindig lányos az alakja. Arca, nagy, barna szemei pedig gyermekien nyíltak és tiszták. Egész lényéből árad a bájos romlatlanság. Pedig az elmúlt években annyi megpróbáltatásban volt része, ami bármelyikünket megtörte volna. Ezek a megpróbáltatások a születésével kezdődtek, és úgy tűnik, csak most, első gyermeke megérkezésével érnek véget.
Jó, ha az ember olyan családba születik, amelynek veretes története van. Egy olyan régi családba, amelynek emlékkönyve tele van nevezetes és hősi figurákkal. Azért jó, mert az ilyen ősök példájából mindig lehet erőt meríteni, és életútjuk nem csupán azt mutatja meg, miként vészelhetők át a nehéz idők, hanem azt is, hogyan kell ezt stílusosan, elegánsan, emelt fővel és egyenes gerinccel megtenni. Jaj annak a leszármazottnak, aki szégyent hoz rájuk!
Ági szégyenfolt volt a famíliában. Rossz gyümölcs egy magasba törő család mély gyökerű, ágas-bogas fáján. Nem jó, ha az ember lánya rossz gyümölcsnek születik egy olyan családban, amelynek emlékkönyve tele van nevezetes és hősi figurákkal…
Csonka, hibás kislány lett: egyik karja menthetetlenül eltorzult még az anyaméhben egy súlyos vírusfertőzés miatt, amit anya és magzata épp csak túléltek. A nehéz szülés után, amikor meglátták, milyen gyermek jött a világra, sem az apa, sem az anya nem örült. Ők tökéletes utódot vártak, akivel maradéktalanul megfelelhetnek az elvárásoknak, az ősök nemes vérvonalának. Nem volt erejük szembenézni a valósággal, és ajándék helyett rejtegetni való sorcsapás volt számukra ez a gyermek. Gyönyörű nővérkéje mellett Ági volt a kellemetlen „melléktermék”, aki tele van haszontalan tulajdonságokkal. Csak a rosszat látták benne.
Ági mindezek ellenére vidám, barátságos és kifejezetten kedves leánykává cseperedett, ráadásul már nagyon hamar megmutatkozott kiugró tehetsége a művészetek – különösen a rajzolás – iránt. Tanárai számára az is egyértelmű volt, hogy az átlagnál jóval értelmesebb, és a világ összefüggéseit, valamint az emberi lélek rejtelmeit társainál sokkal hamarabb átlátja. Érzékeny, kritikus, fogékony – mondták a nevelői. Álmodozó, szemtelen és megbízhatatlan – sütötték rá a bélyeget a szülők.
A suli persze nem ment túl fényesen – a sok szép rajz és festmény mellett szinte csak rossz jegyek születtek. A szülői bizalom hiánya megmutatkozott a tanulmányi eredményeken, és kínszenvedés volt számára minden nap abban az iskolarendszerben, amit nem az ő fantáziadús, művészetek iránt vonzódó agyacskájára és lelkecskéjére terveztek. Volt ott minden: bukás, igazgatói és osztályfőnöki intők meg olyan dolgok, amiből a szülők újra és újra meggyőződhettek, hogy ez a lány menthetetlen. Talán nem is az övék! Tudjátok, mennyire fáj ez egy gyereknek? Áginak nap mint nap a kimondott és kimondatlan ítéletek és elutasítás záporában kellett a talpán maradnia. Mint egy hontalan koldusnak megállni a viharban.
És mit várjon egy koldus az életétől? Míg más lányok a gimi utolsó évében fiúkról, sőt már jegygyűrűről beszéltek, Ági el sem hitte, hogy ő – a csonka kezű lány, a családban a kisebbik, csúnyábbik és teljesen felesleges gyermek – kellhet valakinek, vagy valaha családja lehet. Ezért inkább ő lett az, aki „összehozta” egymással a fiúkat és lányokat, mert úgy gondolta, így kicsit közel kerülhet egy igazi párkapcsolathoz, és picit megízlelheti – még ha csak kívülállóként is –, milyen is, ha két ember szereti egymást. Évekig morzsákat szedegetett mások dúsan terített asztaláról.
Váratlan és meseszerű volt, hogy egy nap mégis rátalált a szerelem. A koldusból egy csapásra királylány lett huszonegy évesen, a gazdag, jó családból származó királyfi pedig maga mögé ültette fehér lován, és egészen a nyüzsgő és gyönyörű Budapestig vitte Ágit az ő kedves, de meglehetősen unalmas alföldi kisvárosából.
A fiú szüleinél laktak, akik megértéssel, szeretettel és védő karjaikkal vették körül a lányt, vagyis csupa olyan dologgal, amiben addig nem volt része. Új távlatok nyíltak előtte, és úgy tűnt, valósággá válhat még az a dédelgetett álma is, hogy elvégezze a Képzőművészeti Főiskolát. Négy évig tartott a mese – addig, amíg egy másik, tökéletes külsejű, de romlott szívű királylány be nem lépett a történetbe, és kitúrta Ágit nemcsak a fiú mellől, hanem az oltalmazó családi körből és egész addigi életéből is egy jól jövedelmező házasság reményében.
Pénz és otthon híján hónapokig ismerősök lakásában és évfolyamtársak albérletében húzta meg magát. Így ért véget az első szerelem: nappal az utcán kéregetett, és azt szervezte, hogy estére melyik barátjához tudná bekönyörögni magát. Egyszer elmondta nekem, pontosan emlékszik rá, hogy száznegyvenhét napig élt így, valódi koldusként. Kirabolt szívvel, üres lélekkel.
Száznegyvenhét nap után találta meg a szerencse, amikor egy volt főiskolai tanára ajánlására munkát kapott egy jó nevű grafikai cégnél. Már az első néhány havi keresetéből kicsi, de csinos albérletet tudott kivenni, és néhány hét alatt újra egyenesbe kerültek a dolgok: volt lakás, étel és lehetőség az alkotásra, társnak pedig egy fekete keverék kutyát vett maga mellé egy állatmenhelyről. Két évvel a munkába állás után pedig ismét szerelemes lett, és érzései viszonzásra is találtak. Egy művész munkatárs lett a párja: egy szárnyaló szellemű, vad, tehetséges férfi, aki egyébként minden téren megbízhatatlan és kiszámíthatatlan – ergo őrülten vonzó volt. Négy hónap együttélés alatt minden érzelmi magasságot és mélységet megjártak, és amilyen megtermékenyítő volt ez a kapcsolat a lány művészetére – jobbnál jobb képek kerültek ki ekkor a keze alól –, annyira rombolta az életét: egyre kevesebb szeretetet kapott, és egyre több alkohol és könnyű drog fogyott a kis lakásban. Az első verést a kapcsolatuk negyedik hónapjában kapta a fiútól, a másodikat rá két napra. Az arra virradó hajnalban egy kis bőrönddel és a fekete kutyával kilopózott a lakásból, és felült az első vonatra, amely hazafelé indult.
Nem fogadták tár karokkal
Szülei kijelentették, hogy felnőtt ember, ezért eltartani nem fogják, a sok szégyent pedig, amit a lány a sorozatos kudarcaival rájuk hozott, nem hajlandók cipeli – ezért a legrövidebb időn belül költözzön el! Fogta hát a ki sem pakolt bőröndöt és a kutyát, és még aznap este bekérezkedett egy volt általános iskolai barát tanyájára.
A sokadik mélypont volt már ez Ági életében, és egyben a sokadik szerencsés fordulat is. A tanyára ugyanis éppen gondnokot kerestek, aki ott lakásért és csekélyke bérért cserébe gondoskodik az állatokról. Négy törpe szamár, egy feneketlen bendőjű kecske, három loboncos komondor, néhány kíváncsi csirke és egy fölényeskedő pávapár alkotta ezt a díszes társaságot. Áginak azonban éppen megfelelt a csapat, hiszen az emberekből meglehetősen elege volt már. A birtokon egy műteremnek alkalmas csűr is volt, így hamar beleélte magát egy új élet lehetőségébe: a világ zajától elvonult, magányos művészként fog élni, harmóniában a természettel.
Erre minden esély meg is volt, csupán egy dologgal nem számolt: a szíve alatt ekkor már ott nevelkedett egy új élet. A terhességről három héttel azután bizonyosodott meg, hogy elhagyta erőszakos barátját. Első döbbenetét hamar euforikus öröm váltotta fel: hát anya lesz végül! Neki, aki nem remélt sem férjet, sem gyermeket, most hamarosan mégis saját családja lehet – még ha nem is hiánytalan. A mély elkeseredettség és fájdalom helyébe az öröm és várakozás lépett. Öt hónapon át tartott ez az érzés. Akkor kiderült, hogy a magzat súlyos genetikai károsodást szenvedett, és életképtelen. A legsötétebb és legfájdalmasabb napok voltak ezek Ági életében, amelyeket a csüggedés és értelmetlenség évei követtek.
Kilenc évig maradt a birtokon. Ezalatt művészként keveset, de igen értékeset alkotott: nagyjából kéttucatnyi művét ki is tudta állítani új barátai segítségével, ám eladni nem sikerült a festményeket. A szegénység állandó társa lett. Ennél hűségesebbnek csak a fekete kutya bizonyult, aki mindennap elkísérte a szomszéd faluba, ahol rossz borok és olcsó sör mellett azon töprengett a lány, vajon mikor és hogyan oltsa ki saját életét. Mert úgy érezte, innen nincs talpra állás – igaz, nem is tett akkoriban sokat érte.
Változást megint egy férfi hozott: egy szenvedélyes, a politika és a közjó iránt elhivatott ember, akinek a világnézete mindenben egybecsengett Ágiéval – leszámítva, hogy sokkal bizakodóbb volt a saját jövőjével kapcsolatban, mint a lány. Erre a férfira rá merte magát bízni, de nem kellett hozzá egy fél év sem, hogy kiderüljön, az elvált, háromgyerekes apa csak a szavak nagy mestere, és lelkesültsége csupán addig terjed, amíg nem kell tettekre váltani az ígéreteket. Viták, veszekedések és bántó szavak voltak már csak a végén, és a keserű felismerés, hogy ez sem jött össze… A bajt csak tetézte, hogy időközben a tulajdonos eladta a tanyát, és Ági két hónap haladékot kapott, hogy szedje a cókmókját, és új otthon után nézzen.
Egy héttel később kiderült, hogy ismét várandós. Harmincnyolc évesen, család nélkül, otthon nélkül, pénz nélkül, gyakorló alkoholistaként. Férj nélkül, remény nélkül.
Nem tudom, mi történt akkor, de Ági megváltozott. Talán egy utolsó esélyt látott ebben a gyermekben, és talán úgy döntött, nem számít, hogy mi is volt korábban, és nem számít, hogy milyen értéktelen és haszontalan is az élete – ő az egészet felteszi erre az esélyre. A várandósság ideje alatt szinte kivirágzott, és nemcsak a szíve, hanem az élete is: ismét grafikus munkát vállalt, és teljesen egyedül kitaposott magának egy saját otthont is – nagyanyja régi örökségét szerezte meg, amit a család éppen készült eltékozolni. A birtok nyújtotta szabad és széles élettér után nem volt éppenséggel előrelépés ez a ház – egy poros falu közepén, irigy szomszédok között áll a hatvanéves épület –, de a sajátja volt, és a saját erejéből szerezte meg. Itt tartunk most. Ági most az otthona felé ballag kisfiával a karján, fekete kutyájával az oldalán.
Teljes joggal felszólíthatnátok, hogy mondjam meg végre, mi a tanulság Ági történetéből. Hol itt a titok, és mi a példa, amiért idecitáltam ezt a nehéz és szövevényes sorsot? Mi mutatja a történetben azt, hogy hogyan kell talpon maradni és nehéz helyzetből talpra állni? A válasz: nem tudom. Ági nem is jó példa arra, hogy miként kerüljünk ki győztesen a harcainkból – hisz sokszor még csak nem is harcolt magáért ez a lány. De akkor mit tett, ami olyan fontos és szóra érdemes? Talán azt, hogy a remény szikráját soha nem hagyta kihunyni. Ha sokáig csak hamu alatt is, de ott őrizte mélyen magában, és ez lángra tudott kapni, amikor lehetőség adódott.
Utóirat
A családja még nem tudja, de Ági lesz a következő hős és példakép a tablón. A jövő generációi, utódai felnéznek majd rá, erőt merítenek a küzdelmeiből, és így beszélnek majd róla: anya a legnagyobb! Nagymama csodálatos! Dédanyád különleges asszony volt! Még nem ismerték fel, hogy büszkék lehetnek a lányukra, és hogy Ági – az ő megtagadott gyermekük – méltó lett a ősök híres nevére. Tudom, hogy él Ági szívében a remény, hogy egy nap megkapja még ezt az elismerést a szüleitől.
