Kos (március 21. – április 20.)
Kedves Kos!
Egy buliba vagy hivatalos. Az utolsó pillanatban fogadod el barátod meghívását. Még nem is sejted, hogy a mai este megváltoztathatja jövődet. Nagy gondot fordíts a toalettedre, mert ma szükséged lesz minden csáberődre.
Bika (április 21. – május 20.)
Kedves Bika!
Nagyon elfáradtál, így szívesen veszed egyik kollégád meghívását egy pohár italra. A kellemes hangulatban nagyon gyorsan elszalad az idő, így megfeledkezel egy fontos találkozóról. Amikor mégis eszedbe jut a program, már csak telefonálni van időd. Jól teszed, ha legalább ezzel a lehetőséggel élsz, mert ellenkező esetben nem sok jóra számíthatnál partneredtől.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Kedves Ikrek!
Sokkal több szabadidőre lenne szükséged. Úgy érzed, hogy a mostani életformád nem ad számodra lehetőséget, hogy teljesen kiéld magad. Igyekszel mindenhonnan lecsípni egy-egy rövid időt, de ezzel csak azt éred el, hogy egész nap rohansz. Szüleid napok óta várják, hogy visszahívd Őket, de eddig még nem sok kísérletet tettél erre.
Rák (június 22. – július 22.)
Kedves Rák!
Igyekszel környezeted kedvében járni, de nem mindig sikerül. Amikor egy késői telefon után sietve elhagyod a lakást senki sem érti a helyzetet. Ne foglalkozz a magyarázkodással, inkább siess barátod segítségére. Nagy segítséget jelenthetsz a számára, hiszen senki másra nem számíthat mostanában.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kedves Oroszlán!
Ne legyél ma annyira nyakas, mert sok előnyre tehetsz szert. Ha engedsz, mi több tanulsz kollégáid kudarcaiból, sokkal jobb pozícióból indulhatsz. Kedvesed nagyobb összeget akar elkölteni, de nem értesz egyet az időzítéssel. Nehezen látja be, hogy ez nem a megfelelő pillanat, hiszen anyagiak terén nem álltok valami fényesen.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kedves Szűz!
A ma esti előadás már régóta foglalkoztat. Kedvesed alig tudott jegyet szerezni a filmre, így legyél hálás az igyekezetért. A meglepetések sora azonban ezzel csak elkezdődik, még nagyon messze vagytok a valódi csúcsponttól. Egész este igyekszik szem előtt tartani a kívánságaidat, és mindent hozzád igazít. Hazaérve esik le igazán az állad.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kedves Mérleg!
Kedvesed tele van kérdésekkel. Tudja, hogy komoly problémáid vannak a munkahelyeden, és ezt a helyzetet nem akarja tovább nehezíteni. Próbálj felé nyitni, mert könnyen elege lesz a helyzetből, és ahelyett, hogy beszélne, hallgat. A hosszú hallgatás böjtje viszont a túlzott kitörés. Még időben vagy, beszéljetek!
Skorpió (október 23. – november 22.)
Kedves Skorpió!
Sokan nem értik, hogy mit ünnepelsz, de ez téged, egy cseppet sem érdekel. Tudod, hogy a mai eredmények hosszútávon komoly sikereket jelenthetnek. Valóban van esélyed arra, hogy minden a terveid szerint alakuljon, de semmit se kiabálj el. Egy telefonbeszélgetés annyira felzaklathat, hogy a délután jelentős részében mindenki messzire elkerül.
Nyilas (november 23. – december 21.)
Kedves Nyilas!
Szeretnél végre már egyedül tölteni egy estét, hogy gondolkozhass. A váratlan látogató azonban mindent összezavar. A beszélgetés nagyon elhúzódik, és nem minden úgy alakul, ahogy azt tervezted. Engedd el magad és élvezd a pillanatot, vágd sutba az erkölcsi gátjaidat. Ma nem kéne ennyit gondolkoznod!
Bak (december 22. – január 20.)
Kedves Bak!
Mindent egyszerre szeretnél elérni. Az utóbbi napokban elfelejtetted, hogy bizonyos dolgokat csak egymás után lehet megkapni. Igyekezz felülvizsgálni azt, hogy mit várhatsz el magadtól és azt s, hogy most mire van szükséged. Lehet, hogy fölöslegesen akarsz dolgokat birtokolni, mikor azokra semmi szükséged sincs.
Vízöntő (január 21. – február 18.)
Kedves Vízöntő!
Nem találsz magyarázatot arra, ami Veled történik. Úgy tűnik, hogy minden nagyon logikusan alakul, de erre a véletlen többször is rácáfol. Úgy tűnik, hogy egykönnyen nem is tudsz kikeveredni ebből a helyzetből. A bizonytalanság egyre jobban eluralkodik rajtad és ez rossz hatással lesz a hangulatodra is.
Halak (február 19. – március 20.)
Kedves Halak!
Ha éppen betegségben szenvedsz, a nap folyamán közérzeted sokat javulhat. Sokkal erősebbnek érzed magad ma reggelre. Ezzel együtt hangulatod is javul. Lehet, hogy sok minden megoldódhat ezen a héten? Csak rajtad múlik a siker!