Heti horoszkóp: 2004. január 19-tól 26-ig

nlc | 2004. Január 19.





KOS (március 21. – április 20.)
Alkotóerőd ezen a héten is kimagaslóan eredeti formáját mutatja. Ennek az erőnek többféle megnyilvánulása is lehet, jelentkezhet hasznosan, de bonyodalmakat is okozhat számodra. A döntés rajtad áll, hogy ezt az erőt hogyan használod fel. A legjobb lenne, ha tudatosan fektetnél hangsúlyt a kreativitásra, például munkád területén. Magánéletedben is szeretnél „újítani”, s ezt talán megteheted meglévő kapcsolatodban is. Tartsd szem előtt azt, hogy nem feltétlenül kell külső kapcsolatba bonyolódnod ahhoz, hogy egy kis izgalomban legyen részed. Mindezt otthon is megélheted.






BIKA (április 21. – május 20.)

Munkahelyeden, vagy üzleti tárgyalásaid során kicsit zavaros hatások jelentkezhetnek. Ennek oka lehet, hogy üzleti partnereid talán szoronganak attól, hogy veled kell tárgyalniuk. Hiszen minden olyan döntést sikerre viszel, ahol anyagiakról, s maradandó dolgok alkotásáról van szó. Tehát nálad ügyesebb, s okosabb munkaerőt keresve sem találhatnak munkatársaid. Ha komoly tárgyalásaid adódnak a héten, akkor biztos lehetsz benne, hogy nyert ügyed van, de az oldottságot, jókedvet, mások felé való odafordulást mindig tartsd szem előtt.






IKREK (május 21. – június 21.)

Kétségeid támadhatnak, hogy vajon munkád során a helyes irányt, utat találtad-e meg. Lehet, hogy változtatni szeretnél, s egészen más területtel kívánsz foglalkozni? Mindez a tépelődés belső világodból fakad, saját magadban vagy egy kicsit bizonytalan. Korántsem biztos, hogy a külvilágban is megjelenik ez az elégedetlenség, vagyis könnyen lehet, hogy munkatársaid, főnökeid maximálisan meg vannak elégedve veled. Az elégedetlenség benned van, s talán magad sem tudod az okát. Javaslom, vizsgáld meg, hogy milyen lehetőségeid vannak a változtatásra, de konkrét lépéseket még ne tegyél.






RÁK (június 22. – július 22.)

Személyiséged nagyon sok változáson megy keresztül ebben az időszakban, s ezek a változások természetesen környezetedet is nagyban érintik. Azokban az időszakokban, amikor az ember egy-egy nagyobb változási folyamaton megy keresztül, környezetének is alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz. Ilyenkor a párkapcsolatok is válságokon mennek keresztül, hiszen a társnak együtt kell változnia partnerével, hogy kapcsolatukat közösen vihessék tovább. Ha ez a közös továbblépés elmarad, akkor valamelyik fél rendszerint kilép a kapcsolatból. A Te feladatod most az, hogy saját változásodon keresztül kapcsolatodat is megreformáld.






OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.)

Ezen a héten párkapcsolatodban még korántsem mondható, hogy kellemes hatások áramolnának. Ennek oka most az anyagiakban keresendő. A közös pénz, közös vagyon általában meghatározza a párkapcsolatot, s egyben konfliktusforrást is jelenthet. Sok vita és veszekedés pattanhat ki közöttetek e téma kapcsán, s nem nagyon juttok konszenzusra. Egyetlen megoldásként kínálkozik, hogy leültök, s türelmesen átbeszélitek a témát, s persze félreteszitek indulataitokat. Könnyen lehet, hogy mindkettőtöknek kompromisszumokat kell kötnie, ami általában nem kellemes dolog.






SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.)

Szokatlanul temperamentumos vagy ezen a héten, s egyben nagyon nyugtalan lehetsz. Nagyon szeretnéd saját magadat valamilyen formában kifejezni, s erre többféle mód is kínálkozhat. Megpróbálkozhatnál például valamelyik művészeti ággal, vagy talán sportolnod kellene. Mindegy, csak a fölös energiákat valamilyen módon le tudd vezetni. Ha ez nem sikerül, akkor más formában fognak előtörni az indulatok, például veszekedések, vagy viták formájában. Ebben az időszakban talán az lenne a legjobb, ha minden nap alaposan elfáradnál!






MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.)

Ezen a héten nagyon vágysz a kedvességre, romantikára, s – talán – egy új szerelemre is. Lehet, hogy nem is szerelemre vágysz, hanem csak törődésre, és odafigyelésre? Csak éppen a szerelem köntösébe öltözteted ezt a vágyadat. Természetes emberi igény, hogy vágyunk a kedvességre, s ez alól Te sem vagy kivétel. Ha külső kapcsolatokban – s nem állandó partnerkapcsolatodban – keresed ezt az érzést, akkor könnyen lehet a végén bűntudatod. Azt javaslom, hogy először partnereddel próbáld meg feléleszteni a meghitt kapcsolatot. Ha ez nem sikerül, akkor még mindig léphetsz más irányba is.






SKORPIÓ (október 23. – november 21.)

Folytatódik kicsit feszültebb időszakod, s ezért igyekszel magadat kárpótolni, s enyhíteni saját rosszkedvedet. Ez nem is baj, de talán túlzásba viszel egy-két dolgot. Olyasmire gondolok, ami egyébként is jellemző rád, de máskor megtalálod a mértéket szenvedélyeid élvezetében. Ha cigarettázol, akkor most többet szívsz, s ha az édességnek hódolsz, akkor jóval több süteményt eszel. Nem is beszélve a szexualitásról! Nem könnyű most lépést tartani veled. Összefoglalva: a mérték kérdése kerül életed középpontjába, s valljuk be, nem könnyű megtalálnod az egyensúlyt.






NYILAS (november 22. – december 21.)

Megint egy kicsit túlzásba estél, most a pénz elköltésének területén. Sokkal több pénzt költöttél el, mint amit megkerestél, s most bizony nem tudod, hogyan pótold a hiányzó összeget. A mérték kérdése időről időre mindig előkerül életedben, hiszen nagyon hajlamos vagy a túlzásokra, s nem mindig tartod be a mondást: „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”. A legjobb, amit tehetsz, hogy józanul, és hideg fejjel végiggondolod anyagi helyzetedet, s egészen biztos, hogy megoldást találsz a problémára. Hiszen nagyon találékony és ügyes ember vagy, mindig tudsz egy kiutat a szorongató helyzetekből.






BAK (december 22. – január 20.)

Ezen a héten nagyon dinamikusan éled mindennapjaidat. Jó ötlet lehet, ha komolyabb sporttevékenységbe kezdesz. Ha most kedvelsz meg egy sportot, akkor lehet, hogy hosszabb ideig is foglalkozol majd vele, s igazán kikapcsolódsz művelése által. Ha magányosan élsz, akkor most van itt az ideje, hogy szórakozni menj, s egészen biztos, hogy gazdagabb leszel egy-két szép, s izgalmas ismeretséggel. A probléma csak abban áll, hogy nem biztos, hogy új kapcsolataid között dönteni tudsz, hiszen annyira kedvedre valóak. Előbb-utóbb azonban valamelyik mellett állást kell foglalnod.






VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)

A múlt héten nagyon megérintett egy szép kaland, vagy szerelem lehetősége. Egész héten a találkozások izgalmában éltél, s igazán gyönyörű időszakot éltél meg. Most egy kicsit már objektívebben látod a kiválasztott embert, s ez egyszerre negatív és pozitív élmény számodra. Végre megláthatod hibáit is, s ezáltal azt latolgatod, hogy megéri-e a kapcsolat a folytatást, vajon össze tudtok-e csiszolódni, vagy ez lehetetlennek látszik. Mégis inkább úgy tűnik, hogy a szerelemnek lehet folytatása, s talán mindketten tudtok áldozatokat hozni a másikért.






HALAK (február 20. – március 20.)

Ezen a héten tovatűnik aluszékony és álmodozó hajlamod, s bizony igen sokat követelsz saját magadtól. Annyira dolgozol, hogy nem méred fel helyesen saját energiádat és erődet. Esténként azon kapod magadat, hogy bezuhansz az ágyba, és már alszol is. Igaz, hogy nagyon elégedett vagy magaddal, s tudod, hogy nagyon jól végezted munkádat. Azonban sohasem vezet jóra, ha valaki „átesik a ló egyik oldaláról a másikra”. Nem kell minden elmaradt munkádat egy hét alatt bepótolnod! Hiszen ez lehetetlen és nagyon próbára teszi az erődet.

Exit mobile version