Kos (március 21. – április 20.)
Kedves Kos!
Teljesítmény és haszon ezekkel a fogalmakkal lehet jelölni a következő időszakot. Most a feladat kezdeti, kivitelezési oldala izgat és ennek érdekében minden energiádat be kellene vetned. De lehet, hogy inkább a feladat végrehajtásának eredménye érdekel, és erre öszpontosítod energiáidat. Ha a két törekvés esetleg összeadódna igen eredményes időszak várhat rád. Bőséges energiával rendelkezel mind fizikai, mind érzelmi síkon.
Bika (április 21. – május 20.)
Kedves Bika!
A mély, intenzív érzések mellett erős vonzerőt, magnetizmust kapsz. Ugyanakkor az érzelmi töltés olyan intenzívvé válik, hogy különválhatnak a tudatos törekvéseid a tudattalan érzelmi, erotikus vágyaidtól. Ebből következnek sajátos választásaid. Vigyázz nehogy olyan partnerekkel teremts kapcsolatot, akiktől később gyakran szenvedsz, vagy nehezen viseled el őket. A szélsőségesség felszínre hozhatja uralkodási vágyadat.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Kedves Ikrek!
Ezek a napok az ítélőerő és az aktivitás találkozásáról beszélnek majd. Áthatja egymást a fizikai energia és a tudatos gondolkodás. Egymásra hatásuk eredménye energikus intellektus. Most szellemi téren, tanulásban és kommunikációban is szükséged van arra, hogy határozottan, lendülettel haladj előre. Éles elmével, fáradhatatlanul küzdj céljaidért. Most szellemi téren a gyorsaság az erősséged.
Rák (június 22. – július 22.)
Kedves Rák!
Nem biztos, hogy rendelkezel magas képzettséggel, de ez nem tart vissza attól, hogy szellemi tevékenysgéekkel foglalkozz, akár hobbyból, akár megélhetésként. Ami hiányzik nálad állhatatosságban, azt pótolod jó beszélőkészséggel és könnyedséggel. Lehet, hogy nem járul ehhez művészi alkotóképesség, azonban valami olyan foglalkozáshoz juttathat, ahol az írásnak vagy a beszédnek fontos szerepe van, pl. titkárság, hirdetők, stb.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Kedves Oroszlán!
Nagy életerő, bátorság és nemeslelkűség jellemzi ezt az időszakot. Bizonyos mennyiségű anyagi szerencse fog lebegni körülötted, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy most ínséges időket élsz. A Nap jelenlegi fényszöge megóv a legrosszabb csapásoktól, amelyek az anyagi világban egyébként érhetnének. Most nem kell fukarkodnod a pénzzel, lehetsz bőkezű és adakozó, mert mindig bizonyos megelégedettséggel tölt el, ha jótékonykodhatsz.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Kedves Szűz!
A Merkúr kellemes mosolya most egészséges és józan észt ad Neked, erősíti a gondolkodási képességed, könnyeddé és gyorssá teszi a felfogóképességed. Érdelődő, tudnivágyó, intelligens, tanulásra alkalmas, jó társalgó, szellemes, jó kifejezőkészségű, logikus és eszes embernek látnak a többiek. Így tehetséges üzleteket köthetsz bármilyen téren, főleg, ahol a szavak fontosak, mint szónok, rádióbemondó, stb.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kedves Mérleg!
Ez a nap nem tesz nagyon társas lénnyé, és akadályozza a népszerűségedet is azáltal, hogy elveted mindazon dolgokat, amiket a népszerűség érdekében meg kellene tenned. Olyan most a magatartásod, hogy éppen csak eltűrod, hogy jöjjenek hozzád az emberek. Erőt kellene venned magadon, és jobban kellene közeledned az emberekhez. Az igazság az, hogy ma nagyon érzékeny vagy, több benned a kisebbségi komplexus, és írtózol attól, hogy önmagad előtérbe told.
Skorpió (október 23. – november 22.)
Kedves Skorpió!
Gyors és ragyogó értelem, éles és átható belátás, a matematikai és tudományos bonyolultságok iránti jó felfogóképesség jellemzi ezt a napot. Kapkodó gyors a beszéded is, nem jellemzi a diplomatikus készség. A tények érdekelnek, nem az elméletek, értelemmel beszélsz, és ilyenfajta problémákat csinálsz magadnak. Imádsz vitatkozni, és szereted a jó érveket. Könnyedséged és gyorsaságod kinyitja számodra a tudás kapuit.
Nyilas (november 23. – december 21.)
Kedves Nyilas!
Nagy vállalkozó kedvvel hajszolod a tökéletes teljesítményet. Kezdeményezésedben, kivitelezésedben és a vezetésben is egyaránt megállod a helyed. A Jupiter és a Mars harmonikusan kapcsolódik egymáshoz, hatóerejük így nagyon kedvező. Harci kedv, energia, siker, szabadság és a szabadság érzésének öröme jellemzi ezt a találkozást. A siker abból adódik, hogy képes leszel a megfelelő pillanatban, megfelelő módon cselekedni.
Bak (december 22. – január 20.)
Kedves Bak!
Probléma,h ogy nem ismered az örömet, amit a kockázatvállalás nyújthat. Inkább mindig a biztos, a bevált, megalapozott úton haladsz, a járt utat a járatlanért soha el ne hagyd jelszóval. Célszerű lenne arra törekedned, hogy az élet irracionális dolgainak is helyet adj. Ha értelmed nem is késztet rá, akaratoddal emelkedj felül az anyagi világ háromdimenziós kötöttségein, és a minden megvehető, minden a kölcsönös érdekeken alapszik elveken.
Vízöntő (január 21. – február 18.)
Kedves Vízöntő!
Munkádat nagy felelősséggel végzed, és ha egyszer döntöttél, a véleményed mellett a végsőkig kitartasz, emiatt nehéz embernek tűnsz. Erős akarattal viszel végig mindent. Takarékos vagy, de nem lehet azt mondani, hogy fukar is, mert főleg annak akit szeretsz, két kézzel is adsz. Most a család és a szerelem óriási szerepet kap az életedben. A szép iránti érzéked igen fejlett, ezért szinte mindig attraktív partnert keresel.
Halak (február 19. – március 20.)
Kedves Halak!
Sajnos ösztönöd sugallatait követed az emberekkel kapcsoaltban, mindig az első benyomásra támaszkodsz, ami sajnálatosan hibás lehet. Inkább vonzanak a szokatlan, mint az egészséges és józan emberek, s így nagyon különös, furcsa teremtményekkel kerülsz kapcsolatba, ha nem fékezed magad,és mégy a megérzéseid után. Most gyorsan reagálsz az érzéki enyomásokra, az alkoholra, sőt a drogokra is, ami felébreszti érzelmi természetednek legkevésbé kívánatos oldalát, mert idelaizmusod alatt a földiesség sűrű rétege húzódik.