Napi horoszkóp (10. 16. hétfõ)

okle Németh Ágnes asztrológus | 2006. Október 16.




Kos (március 21. – április 20.)

Kedves Kos!
Uralkodó bolygód a Mars, jelenleg a Kossal ellentétes jegyben tranzitál, pontosan a szemben álló Mérlegben. Könnyen lehet, hogy a következő percek, órák, hetek sokkal feszültebbek lesznek, mint máskor. Elcsépelt szavak, de mégis fontos a türelem, a tolerancia. Semmit se sürgess, semmit nem tudsz megoldani, ami nem oldódna meg magától is.








Bika
(április 21. – május 20.)

Kedves Bika!
A Plútónak még nem sikerült mosolyogni a Bika jegyére. Ezért az az érzelmi hullámzás, mely jellemző volt az elmúlt időszakra, sajnos átnyúlik erre a hétre is, sőt most nemcsak a magánéletedben okoz egy kis felfordulást, hanem a legtöbb emberi kapcsolatodban is, mint munkahely, vásárlás stb.








Ikrek (május 21. – június 21.)

Kedves Ikrek!
A Jupiter közelít a Napod szembenállásához. Úgy fogod érezni, hogy mind szeretteidtől, mind távolabbi ismerőseidtől több segítséget kapsz majd, mint általában. Született szórakoztató vagy. Az a belső vágy dolgozik benned, hogy megtaláld és másoknak is meg tudd mutatni az élet naposabb, derűsebb oldalát és szépségeit. Élvezed a színvonalas társalgást, és általában az emberekkel való kapcsolatokat. Azt szeretnéd, ha nemcsak te, hanem mindenki elégedett és vidám lenne.







Rák (június 22. – július 22.)

Kedves Rák!
Végre egy kicsit nyugisabb hét, de legalábbis nyugisabb nap következik. Persze lehet, hogy te ezt nem így éled meg, hanem inkább bosszankodsz, hogy kevesebben keresik a társaságodat, feletteseid kevesebb kihívást jelentő munkát adnak. Legbelsőbb vágyad arra irányul, hogy kedvedre való munkád legyen, és azt jól végezhesd.








Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Kedves Oroszlán!
Természetes, hogy nagyon nyugtalannak érzed magad, akár ebben a hónapban, akár ezen a héten, akár ma. A Szaturnusz még mindig a napjegyedben tranzitál. Ez nehezíti az életedet, és akadályokat állít eléd, főleg a hivatásodban. Legfőbb jellemvonásod a sokoldalúság és az intellektuális kíváncsiság. Erős vágyat érezhetsz, hogy elutazz, itt hagyj csapot-papot.








Szűz
(augusztus 23. – szeptember 22.)

Kedves Szűz!
Kisebb feszültségekkel kezdődhet ez a nap, de ezt a belső nyugalmaddal képes leszel legyőzni. Ez az időszak az emberi kapcsolatokról fog szólni, ezen a területen kell először rendet raknod. Van néhány ember a környezetedben, akikkel már eljutott egy olyan pontra a kapcsolatod, hogy az sokkal inkább stagnálás, mint egy kölcsönösen építő kapcsolat.









Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Kedves Mérleg!
A nap kulcsszava: könnyedség. Ne bosszankodj olyan dolgok miatt, amelyeken úgysem tudsz változtatni, fogd fel ezeket inkább a rád jellemző humorral. Ez most különösen azért lesz fontos, mert észrevétlenül, de másoknak is példát kell mutatnod. Nagyon erős a kisugárzásod, így ne csodálkozz azon, ha környezeted átveszi a hangulatodat.









Skorpió (október 23. – november 22.)

Kedves Skorpió!
A szerencsebolygó, a Jupiter, már indul a kijárat felé, de még kérhetsz tőle segítséget némely ügyedhez. Ha el akarod kerülni vagy a minimálisra szeretnéd csökkenteni a feszültséget, akkor gyorsan rendet kell tenned az emberi kapcsolataidban. Sajnos nem kizárt, hogy egy régebbi vita, konfliktus közted és egy üzlettársad között újra fellobban. Ha halogatod a megoldást, még rosszabb lehet.








Nyilas (november 23. – december 21.)

Kedves Nyilas!
Nem szívesen mondasz le a nyári nap melegéről, de nem is veszi el a kedvedet a borongós idő, ha már a szép napsütés nem a nyarat fogja idézni. Ha esetleg belefogtál egy új tanulmányba, azt most nem annyira új kihívásként, hanem egyfajta korlátozásként fogod megélni. Talán majd több kedved lesz tanulni, ha megérzed, hogy ez az új tanév mennyire sikeres lesz.








Bak
(december 22. – január 20.)

Kedves Bak!
A talán nem is kicsit romantikus nyár után az ősz friss kihívásokkal, új munkával, új tervekkel köszönt be. Mint mindig, most is hajlamos leszel sokkal többet vállalni, mint amennyi megengedhető lenne. Ez a hét arról szól majd, hogy megtanulod energiáidat jól beosztani, hogy ne csak a lendület maradjon.









Vízöntő (január 21. – február 18.)

Kedves Vízöntő!
Mindenből megárt a sok, még a segítő szándékból is, ami esetleg „túlteng” ma benned. Ha bárkinek segíteni akarsz, azt ne úgy tedd, hogy kiveszed a kezéből a döntés felelősségét. Még egy fontos tanácsot súgnak a csillagok: ne lépd túl az egészséges önzés határait. De ne csak az önzés határait, hanem egyéb határokat sem. Fizikai aktivitásod erősödik.








Halak (február 19. – március 20.)

Kedves Halak!
Sokszor az is jó hír, ha nincs rossz hír. Legyen ez a mai nap fő gondolata, ami egy kicsit pozitívabb gondolkodásra is ösztökélhet téged. Főként akkor, ha elárulom, hogy ezek a szép őszi napok arról kellene szóljanak, hogy az eseményekben lásd inkább a jót. Az átmeneti nyugisabb időszak nem annyira a stagnálás, hanem az erőgyűjtés időszaka.
Exit mobile version