Rák

Szatmári Judit Bella | 2008. Január 11.

A Rák jegyében született emberekre különösen hatással lesz a 2008-as év! Náluk összpontosul a nyugati és keleti asztrológia pozitív hatása a legjelentősebben!





Eddig is a segítőkészség, a nagylelkűség és a tolerancia jellemezte cselekedeteiket, amely ebben az évben a maga javára fordítva tovább segítheti munkáját, karrierjét, kifizetődő vállalkozását. (Érmék hatos.)

Óvakodni kell a harmonikus összhangot romboló romantikus álmodozásoktól. Nincs szükség rá, hiszen a szerelmet nem kerülheti el, ennek köszönhetően a rég várt pihenést valóban az élet szépségeinek élvezetével töltheti. (Szerelem, utazás, művészetek – különösen képzőművészet és zene.) A Kelyhek Lovagja egy kapcsolat gondtalan kibontakozását mutatja, amely mélyről fakadó, kölcsönös megértésen alapszik, ahol felesleges a szavak használata.

A Kelyhek kilences olyan évet jelez, amelyben élvezi a Rák jegy a munkáját, ezért könnyen tudja teljesíteni a feladatát, amivel akár évekre előre is biztosíthatja anyagi hátterét.

A koronakártya az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS!

Az ítélőképessége, az igazságérzete, a kiegyensúlyozottsága teszi lehetővé, hogy élni tudjon a jogaival, a lehetőségeivel. Minden jóban vagy rosszban a cselekedetei következményével néz majd szembe, vállal felelősséget.
Exit mobile version