Karmahoroszkóp – október 18-24.

nlc | 2008. Október 18.
Ezen a héten többször emlékezünk a múltra, és olyan személyek bukkannak fel az életünkben, akiket talán már elfeledtünk, vagy akikről régen hallottunk. Velük vannak karmikus kapcsolataink, feladataink.

Kos

Karmikus kötelességed: nem szabad elutasítanod egy olyan személy kérését, aki nehéz helyzetben van. Ez nem azt jelenti, hogy anyagilag kell őt támogatnod, hanem elég, ha végighallgatod őt, és ha tanácsot adsz, netán a kapcsolataidat vagy a tudásodat adod át át neki. Ne félj, nem lesz belőle semmilyen hátrányod.

Karmikus kapcsolatod: a főnököddel van, akitől ne számíts nagy dolgokra, főleg ne dicséretekre, de ezt ne fogd fel negatívumként, hanem inkább doppingként, mert a következő időben még jobbat fogsz csinálni, még nagyobb eredményt érhetsz el.

Karmikus feladatod: egy olyan személlyel szemben van, akivel nem a vér köt össze. Talán féltékeny is vagy rá titokban, de csak nagy titokban, ám most megpróbálod jóvátenni a korábban elkövetett hibákat, és száműzni a lelkedből azokat az érzéseket, amelyekről tudod, hogy sötétek és olykor kissé gonoszak is voltak.

 

Bika

Karmikus kötelességed: ha házas vagy, esetleg együtt élsz valakivel, akkor annak családtagjaival kell most többet törődnöd, és természetesen a te családoddal is. Ha szerelmes vagy egy olyan személybe, aki foglalt, akkor ezen a héten nagy változások történnek, amelyek hatással lesznek kettőtök viszonyára, és neked mellette kell állnod.

Karmikus kapcsolatod: egy olyan személlyel van, akivel talán hosszú idő után most találkozol először, vagy nem ismertétek egymást személyesen, csak hallottál róla, és vele kell együttműködnöd. Vigyázz, mert ő nem olyan tiszta lélek, mint amilyen te vagy. Légy óvatos vele, ne fogadd teljesen a bizalmadba őt.

Karmikus feladatod: megszabadulni minden olyan dologtól, amely limlomnak számít, még akkor is meg kell ezt tenned, hogyha erős érzelmek kötnek hozzá. Vagy úgy érzed, hogy az életednek egy része volt, amelyre boldogság és szomorúság is egyben gondolni.

 

Ikrek

Karmikus kötelességed: nemcsak a feletteseddel, hanem a beosztottakkal, kollégákkal és a rangban alattad álló emberekkel szemben is elnézőnek, kedvesnek lenni. Még olyan személlyel is, akit egyébként ki nem állhatsz. Sőt, talán az ellenszenv abból adódik, hogy ez a személy korábban kárt okozott neked.

Karmikus kapcsolatod: azzal van, aki arra biztat ezen a héten, hogy változtass, mert semmi sem maradhat a régiben. És arra is, hogy ne félj az újtól, mert ez neked csak jót hozhat. Hiszen a régi, amiben vagy, már nem elégít ki, és ezért vágtál bele olyan dolgokba is, amelyekről egyeseknek az volt a véleményük, őrültség.

Karmikus feladatod: békén hagyni a régi szeretődet, és nem zaklatni olyan dolgokkal, amelyek miatt te kerülsz előnyös helyzetbe. Nem pletykálni, és nem mondani semmi rosszat arról a személyről, akinek talán kitették a szűrét, és te igazán nem kedvelted őt. Inkább hallgass a héten.

 

Rák

Karmikus kötelességed: a szerelmeddel, és ha szülő vagy, akkor a gyermekeddel szemben van. Előfordulhat, hogy a szerelmed most a karrierjével, a munkájával, a megélhetésével van elfoglalva, és azt várja, hogy te segítséget nyújts neki. Tegyél meg minden tőled telhetőt, mert számára ez most tényleg nagy lehetőség. A gyermekednek pedig nyújts segítséget, mert a mostani tetted nagy hatással lesz a jövőjére.

Karmikus kapcsolatod: egy közeli rokonoddal, talán a testvéreddel van, aki ismét nehéz helyzetbe kerül, mint már annyiszor életetek során. Nem feladatod az ő terheit a saját válladra venni, de legalább ne utasítsd őt el, ha beszélni akar arról, amit már ezerszer megbeszéltetek. Vagy adj neki újra tanácsot, még akkor is, ha ezeregyedszerre történik.

Karmikus feladatod: a családoddal többet foglalkozni, törődni az otthonoddal, és olyan dolgokkal, amelyekre az őseid vagy a rokonaid talán még nem kérnek, de sejted, hogy elvárják tőled. Ne várd meg, hogy kérjék, hanem önként tedd meg, még akkor is, ha nincs hozzá kedved.

 

Oroszlán

Karmikus kötelességed: a pénz miatt nem másokat gyötörni, hanem kihasználva a sors adta lehetőségeket, megkeresni azt. Eddig is hoztál áldozatot egy olyan személyért, akit szeretsz – ugyan olykor voltak megingásaid, hogy talán mégsem ő az igazi, az egyetlen –, és ezt tovább kell folytatnod, mégpedig zokszó nélkül.

Karmikus kapcsolatod: egy beteg vagy éppen gyógyulófélben lévő személlyel van, akinek nem egyszerűen sokat jelentesz, hanem mindent, az életet. Valamint egy olyan személlyel, akivel talán az elmúlt héten zárult le a karmikus kapcsolatod, amikor megszűnt közöttetek minden.

Karmikus feladatod: nem parancsolgatni, nem olyan hangot megütni, amely nagyon hasonlít egy zsebdiktátoréhoz. Próbálj meg kérni, és nem követelni, mert így a kapcsolataid kiegyensúlyozottabbak lesznek. Pénzügyekben a realitások talaján maradni!

 

Szűz

Karmikus kötelességed: a munkádban törekedni arra, hogy azt tökéletesen végezd. Ne kényszeríts senkit sem hazugságra, és ne képzeld azt, hogy mindenhez te értesz a legjobban. Mert ez sajnos nem így van, ám előfordulhat, hogy olyan elvakult vagy, hogy azt hiszed, és arra kényszerítesz egy szakembert, amit te gondolsz, de ez nem felel meg a valóságnak.

Karmikus kapcsolatod: azzal a személlyel van, akitől jó lenne, ha tanácsot kérnél, amikor meghozol egy fontos döntést. Ha ezt megteszed, akkor reálisabban látod a dolgokat, és pontosan tudod, hogy mibe fogsz belemenni. Ráadásul a tekintélyeden nem esik csorba, hanem nagyon emberi leszel a szemében.

Karmikus feladatod: a szerelmi életedben rendet tenni, és megszakítani azt, ami nem megy tovább. Vagy legalább tiszta vizet kellene öntenetek a pohárba, mert ha ebben a zűrzavaros helyzetben maradtok, az nem tesz jót senkinek.

 

Mérleg

Karmikus kötelességed: végre döntést hozni egy olyan ügyben, amelyben eddig mindenki mást tanácsolt. Ám mivel a saját életedről van szó, jól tennéd, ha a szívedre, a saját érzéseidre hagyatkoznál, és nem azokra, akik csak kívülről látják a veled történő eseményeket.

Karmikus kapcsolatod: azzal a személlyel van, aki szeret téged, és akiben te rengeteg kivetnivalót találsz. Talán még olyan dolgokat is felrósz hibájának, amiről igazán nem tehet, például a lábméretét. Próbáld meg őt elfogadni, és a kritizálásoddal a kisebbrendűségi érzéseit nem növelni.

Karmikus feladatod: a munkahelyeden vagy a suliban változtatni a magatartásodon, és nem egymás ellen hangolni az embereket. Ami még fontosabb: akit barátodnak tartasz, azzal nem olyan tréfát űzni, amelyet félreérthet, mert a kapcsolat most megszakadhat, és ezt már sohasem fogod tudni helyrehozni.

 

Skorpió

Karmikus kötelességed: minden figyelem rád irányul, te leszel a társaság központja. Lesz, aki rajongani fog érted. Lesz, aki meglepetést szerez, és neked karmikus kötelességed, hogy mindenre reagálj. Ha jelentkezik az a barátnőd vagy ismerősöd, akivel furcsán szakadt meg a kapcsolatod, bocsáss meg neki, és ha nem is kezded vele újra, de értékeld a jelentkezését, és mutass érdeklődést iránta.

Karmikus kapcsolatod: egy barátoddal van, akivel talán a munka is összekapcsol, és aki olyan hírrel szolgál a héten, hogy talán még az állad is leesik. És a feletteseddel is a karma szálai kötnek össze, aki most nagyobb nyomást gyakorol rád, és rövidesen meg kell hoznod egy olyan döntést, amely nem lesz könnyű.

Karmikus feladatod: a szerelmeddel közös programokat szervezni, amely között legyen olyan, amikor csak kettesben vagytok. Feladatod a partnerednek pénzügyi tanácsot adni, mert olyan dologba keveredhet, amely miatt anyagi veszteség érheti.

 

Nyilas

Karmikus kötelességed: egy barát ígéretét nem készpénznek venni, mert amire a megvalósulásra kerül a sor, addig sok minden történik. Így nem ér majd csalódás, és a kapcsolatod sem fog megszűnni ezzel a személlyel, akivel már többször táncolt pengeélen a viszonyotok.

Karmikus kapcsolatod: elmenni egy olyan programra, amelyre meghívtak, és amelyhez korábban még kedvet éreztél, viszont most már nem. Mert itt találkozhatsz egy olyan személlyel, akivel a későbbiekben sokat fogtok kommunikálni, és támogathatjátok egymást a fejlődésben.

Karmikus feladatod: tisztességesnek maradni, még akkor is, ha a sors olyan lehetőséget kínál, amikor a szabályokat kijátszva, esetleg hazugsággal nagy előnyre tehetnél szert. Maradj őszinte, és közben ne firtass egy olyan titkot, amely nem rád tartozik. Nincs itt az ideje, hogy megtudj valamit.

Bak

Karmikus kötelességed: a munkahelyeden a legjobb teljesítményt nyújtani, és elfogadni azt a kritikát, amivel illetnek. Mert ez most építő jellegű, nincs benne sem irigység, sem rossz szándék, a fejlődésedet szolgálja. Ha megszűnt az állásod, akkor ne várj protekcióra, hanem magad kezdj hozzá a kereséséhez.

Karmikus kapcsolatod: egy barátoddal van, akivel talán régen találkoztál, és akinek ideje lenne, hogy küldj legalább egy SMS-t vagy e-mailt, amelyben tudatod, hogy mi van veled, és érdeklődsz iránta. Hiszen ő sokat gondol rád, és nem érti, hogy az a sok jó, amit tett veled, és az az erő, amelyet ebbe a kapcsolatba fektetett, hogy lehet, hogy a te hiúságod miatt semmivé vált.

Karmikus feladatod: a testvéreddel vagy valamelyik rokonoddal nem szembeszállni, hanem elfogadni őt olyannak, amilyen. Ne akard megváltoztatni, mert ez nem fog menni, és még inkább eltávolodtok egymástól. Ha nincs pénzed, akkor ezért nem másokat hibáztatni, hanem magadba nézni.

 

Vízöntő

Karmikus kötelességed: régi szerelmi kapcsolatot teljesen lezárni, és még barátság formájában sem folytatni, mert ennek nincs értelme. Hiszen ha őszinte vagy magadhoz, nem tudsz vele barátkozni azok után, amin keresztülmentetek. És főleg, ha még valamilyen függő helyzetben vagytok jelenleg is egymással.

Karmikus kapcsolatod: egy olyan személlyel van, aki az ezotériával foglalkozik, mégpedig komolyan. Győzd le a félelmeidet, és bátran kérj tőle tanácsot egy olyan ügyben, amelyből nem látod a kiutat. Vagy ha nagy döntés előtt állsz, akkor is vedd fel vele a kapcsolatot. Ha szégyelled őt, akkor tedd ezt titokban.

Karmikus feladatod: a házas- vagy élettársadról gondoskodni, a tenyereden hordani őt, mert erre van most a legnagyobb szüksége. Pénzügyekben nem szabad letérned a tisztesség útjáról, bármilyen lehetőséget kínál is az élet.

 

Halak

Karmikus kötelességed: barátnak segítséget nyújtani. Lehet, hogy ezt nem kéri tőled, de szüksége van rá. Lehet, hogy a hiúsága nem engedi, hogy kérjen tőled, de mivel saját magad is látod, hogy nehéz helyzetben van, ezért tegyél meg mindent tőled telhetőt.

Karmikus kapcsolatod: olyan személlyel van, akit a törvény képviselőjeként ismersz meg, és aki gyakoroltatja veled a szabályok betartását. Ezért jobb lenne, ha nem szállnál vele szembe, hanem betartanád a törvényt, és tanulnál az esetből, ami veled történik, és amit ő tanít meg most neked.

Karmikus feladatod: a saját egészségeddel törődni, és nem elmenni mindenféle csodagyógyítóhoz, hanem az orvoshoz, aki tökéletes diagnózist fog adni arról, hogy mi a bajod. És elkerülheted a betegséget, vagy ha már beteg vagy, akkor valóban meg fog gyógyítani.

Exit mobile version