Napi horoszkóp (12. 31. szerda)

okle Németh Ágnes asztrológus | 2008. December 31.

Kedves Kos!

A Merkúr és a Jupiter együtt állnak a Bak jegyében. A kommunikációban jól haladsz előre, és ennek az eredménye nem marad el. Számíts arra, hogy néhány dolgot le kell nyelned. Este a Hold elbúcsúzik. A fontos elhatározásokat a következő évre jobb, ha este fél nyolc előtt hozod meg, vagy várj velük éjfél után fél óráig. Boldog új évet kívánunk!

Kedves Bika!

Álomszerű csillagkapcsolatok vannak az égen az évváltáshoz. Te mint Bika szülött egy kicsivel többet is kapsz ebből a szerencséből. A Merkúr és a Jupiter a Bak jegyében együtt állnak. Teljesen szokatlan bizakodással léphetsz egy új évbe. Egy, a Mars uralta évbe. A következő évben a bátraké a szerencse. Ma első díjat kapnál a bátrak versenyében. Igazán örülhetsz az új évben, a Hold és a Vénusz együtt irányítják az estét. Kellemes módon fékezőleg hatnak rád, és lazán, boldogan, de nem túlságosan aktívan lépsz az új évbe.

Kedves Ikrek!

Uralkodó bolygód, a Merkúr kapcsolódik a Jupiterhez. Miután mindkét szerencsebolygó összekapcsolódik, ez semmi rosszat nem jelenthet, sőt ez egy különleges évváltás lesz számodra, de mindenki kap belőle. Ma minden ember boldog és bizakodó. Ennek megfelelően muszáj jó hangulatban töltened a napodat. A pozitív energiák csúcsát már kora délután elérheted. Este a Hold kávézni megy, erőid fogynak. Az ünnep gyönyörű lesz, de nem zökkenőmentes. Boldog új évet kívánok!

Kedves Rák!

Úgy igazán ünnepi hangulatban napközben leszel. Utána megtörténhet, hogy egy szomszéddal vagy szomszédasszonnyal pár pohár pezsgőt elfogyasztasz. A Merkúr és a Jupiter a felelős ezért a könnyed, laza hangulatért, ami szintén illik a csillagokhoz, egy szép utolsó kirándulás az óévben. Aki ma a természetben jár, igen nagy boldogságot fog érezni. Az este kevésbé lesz bódító, mint ahogy napközben vártad volna, egy holdszünet csökkenti az energiáidat. Ennek ellenére boldog, megelégedett és sugárzó maradsz.

Kedves Oroszlán!

A Merkúr és a Jupiter együtt állnak. A boldogság és a szerencse határtalannak tűnik a mai napon. Pozitív izgalom érezhető a levegőben. Már reggel sugárzol, a részletekben találod meg a boldogságot, olyan apróságokban, melyeket máskor észre sem veszel. Egyeseknek a szerencse ma egy erős beszélgetésben nyilvánul meg, másoknak egy természeti élményben, megint másoknak egy mágikus szempillantásban, egy találkozásban vagy bármi másban. A boldogság minden percben jelen van az életedben. Este fél nyolc után a Hold már aludni tér, és ez elveszi a te hangulatodat is.

Kedves Szűz!

A két szerencsecsillag, a Merkúr és a Jupiter ma együtt állnak. Mindketten a te örömöket jelző házadban állnak, és nagyon jól indítják az új évedet. Mindenki közül téged érint ez a legjobban. A dolgok fölött állsz. Ha mások, ami szilveszterkor gyakran történik, depresszívek vagy szomorúak lesznek, te csak nevetni fogsz. Egy ősi bizalom, amely megtölti a szívedet, te leszel a megszemélyesített bizakodás.

 

Kedves Mérleg!

Reggel az lesz az érzésed, mintha az előző este túl sokat ittál volna. Ennek az az oka, hogy a Hold együtt áll a Neptunnal, ez pontatlanná, könnyelművé tehet. Vigyázz, légy szíves, magadra. Este nagy szilveszteri mulatság lesz. A különös ebben az évváltásban az lesz, hogy éjfélkor a Hold is ünnepel, számodra ez jó jel. Mindent könnyedén tudsz venni, és a múzsád is közel lesz hozzád.

 

Kedves Skorpió!

Az utolsó napja van az óévnek. Reggel légy óvatos, mert a Neptunusz ködösíti az érzékeket. Utána dél körül a Jupiter és a Merkúr találkoznak, ami számodra egy kifejezetten kedvező konstelláció. Minden esetben közelebb áll ma hozzád a szerencse, mint máskor. Az évváltás egy csodaszép holdszünet idején történik, ez nagyon jó ómen. Ezzel az új év nem is lehet kellemetlen, ez már biztos.

Kedves Nyilas!

Reggel a Hold és a Neptun találkozni fognak. Vigyázat! Könnyen hibázhatsz akkor, amikor szabálytalanul parkolsz, nem fogod megtalálni a szemüveged, elveszítheted a pénztárcád. Délután a Hold már közeledik a Vénuszhoz, egy szebb szilveszterestét nehéz lenne elképzelni. Te mint Nyilas szülött azokhoz az emberekhez tartozol, akik ezt az isteni kapcsolatot a legerősebben érzik. Tehát egy kis baráti parti nem lesz elég neked, a csillagok valami nagyobbat ígérnek. Ha kívánságod rakétáját még nem készítetted el, akkor mindenképpen pótold még este kilenc előtt.

Kedves Bak!

Délelőtt nem árt, ha vigyázol. A Hold és a Neptunusz együtt járnak, ez biztos jele annak, hogy nagyon gyorsan hibát követhetsz el, ha nem figyelsz oda. Délben egy szerencsés fázis kezdődik, a Merkúr és a Jupiter együtt állnak, és ezt a te jegyedben, a Bak jegyében teszik. Ha én Bak szülött lennék, most kitöltenék egy lottószelvényt, a nyerési esély a Merkúr–Jupiter-kapcsolat alatt megduplázódik. Ez a legjobb idő arra is, hogy megfogalmazd kívánságaidat a jövőre vonatkozóan. Az átmenet az új évbe egy holdszünet alatt zajlik le. Ez egy egészen különleges dolog. Lehet, hogy ez annak a jele, hogy 2009-ben minden lazább lesz.

Kedves Vízöntő!

Nincs senki, aki ilyen szórakoztató módon csúszhat át az új évbe, mint te. Ennek két oka is van, az egyik, hogy a szerelem bolygója, a Vénusz kísér téged, és a Hold is szövetkezett vele. De a legjobb most következik, a Jupiter, a szerencse bolygója, egész évben a Vízöntő jegyében fog állni. Ünnepelj, és várd az egyik legjobb évet, amelyben hosszú idők óta nem volt részed.

Kedves Halak!

A délutánt még kitöltik az elképzeléseid, de figyelj arra is, hogy ne veszítsd szem elől a valóságot. Délben a Merkúr és a Jupiter a Bak jegyében találkoznak. A két világító égitest kísér át az új évbe. Jobb ómen nem is létezik. Este készülj fel az évváltásra, amelyet a legjobb, ha egy jó kis buliban töltesz.
Exit mobile version