Gyarapodási horoszkóp a 2009-es esztendőre

Székelyhidi Ágnes | 2009. Február 21.
2009 meglehetősen ellentmondásos lesz anyagi szempontból. A jó időzítés lesz az egyik fontos tényező. A másik, hogy a bolygók pontosan jelzik: a jelenlegi helyzetben még inkább észnél kell lennie minden jegynek, hogy a nehézségek ellenére is eredményeket tudjanak felmutatni.

A siker mindenkinek adott lesz ebben az évben is, de ezt más-más stratégiával lehet elérni. Az asztrológia segítségével most feltérképezzük, hogy kit milyen hozzáállás segít hozzá a sikerhez.

 

KOS (március 21. – április 20.):

Karrier: 2009-ben nagy volumenű változásokra számíthatnak a Kos szülöttek. Munkájuk vagy munkahelyük változhat. Ez annyit jelent, hogy vagy egészen mást fognak csinálni, vagy máshol fogják azt folytatni, amit eddig csináltak. Ez egyrészt elkerülhetetlen, másrészt kedvező lesz számukra. Ahhoz, hogy valóban jól járjanak, két dolguk van: türelmesen várni, és sietség nélkül dönteni. Ha hagyják, akkor az idő nekik fog dolgozni.

Az év első hónapjában lesz a legnagyobb szükségük a higgadtságra.

Tavasszal is fontos lesz az önmérséklet. A Kosok saját bőrükön tapasztalhatják, hogy a hév és az indulatok még a legjobb szándék nevében sem mindig célravezetők, ezért jobb, ha tisztelettel viseltetnek a főnökükkel szemben.

A nyár első fele sikeresnek, a második fele nehézkesnek ígérkezik, ezért okos taktikára és türelemre lesz szükségük. Érdemes több kollégával is beszélgetni, és ezáltal tájékozódni.

Ősszel kezdenek beérni a gyümölcsök, de a Kosok csak év végén lesznek elégedettek az eredményekkel.

Pénz: 2009-ben anyagi téren a túlzásoktól, illetve a túlvállalástól kell tartózkodniuk a Kosoknak. Lehetőleg ne vegyenek fel nagyobb összegű hitelt. Ha mégis erre adják a fejüket, akkor kössenek hitelbiztosítást is! Ne sajnálják a többletköltséget, mert megéri! Ezt leszámítva fantasztikusan sikeres év elé néznek. Több olyan tervüket kezdhetik megvalósítani, amelyet régóta dédelgetnek. Ha okosan osztják be a pénzüket, akkor minőségi javulás lesz érzékelhető az életükben. Ne szégyelljék, hogy olyasmit is megengedhetnek maguknak, amit eddig nem. Természetesen nem kell dicsekedniük, de joggal és méltán lehetnek büszkék magukra, hiszen mindez jó pár év munkájának az eredménye.

Az új év nehézkesen indul, de aztán határozott javulás várható.

A nyár a feszültségek ellenére mozgalmas és sikeres lesz.

Ősszel „a türelem rózsát terem” mondást átfogalmazhatják a Kosok, de észnél kell lenniük, és abból kell gazdálkodniuk, ami a rendelkezésükre áll.

Ingatlan: 2009-ben a Kosok ingatlanügyeit ellentmondásosan, de támogatják a bolygók. Végül is az egész év alkalmas adásvételre és költözésre, de lesznek kedvezőbb, illetve feszültebb időszakok. Ebből adódik, hogy a siker olykor könnyen, olykor nehezebben jön, ezért kell nagyon gondosan megválasztani az időpontot. Két dologtól a Kosoknak egész évben tartózkodniuk kell: 1. kapkodás és sietség, 2. türelmetlenség. Ez utóbbi abból eredhet, hogy a Kosok meggondoltan, kellő türelemmel kivárják a legmegfelelőbb időpontot, és mégsem jön össze az üzlet. Ne feledjék, hogy ez nem az ő bosszantásuk miatt van, hanem valószínűleg azért, mert jobb konstelláció is fog adódni.

Feszültnek ígérkezik a január, az április, a május, a szeptember, az október, a november.

Sikeresnek látszik a március, az április, a június, a július, az augusztus, a szeptember, a november. Arra különösen ügyelniük kell, hogy novembertől az időtényező nehezen lesz uralható, ezért érdemes lesz mások véleményét is meghallgatni!

 

 

BIKA (április 21. – május 20.):

Karrier: 2009-ben nagy szerencse fogja érni a Bika szülötteket. Olyan elismerés vár rájuk, amiért komolyan megdolgoztak. Ne csodálkozzanak semmin! Az is lehet, hogy előléptetik, vagy valaki távozása révén kapnak új beosztást. Emlékeztetniük kell önmagukat, hogy semmit sem kapnak érdemtelenül! Univerzális törvény, hogy csak az történik velünk, amit hitünkkel és kitartásunkkal képesek vagyunk bevonzani!

Év elején vigyázniuk kell, mert a tisztánlátásukat és a helyes ítélőképességüket megnehezítheti valaki, aki sokat beszél, de nem mond semmit. Ne reagáljanak se túl gyorsan, se indulatosan, mert „öngólt rúghatnak”! Jobb, ha lassan és megfontoltan alakítják ki a véleményüket, és következetesen képviselik az álláspontjukat. A születésnapjuk körül arra ügyeljenek, hogy kinek mit mondanak. Ha ez sikerül, akkor rövidesen jönnek az eredmények. Nyár elején türelemre, míg nyár végén bátorságra lesz szükségük. Ősszel a józanság, télen pedig a lelkesedés lesz a siker kulcsa.

Pénz: A pénzügyek terén több váratlan kiadás is lehetséges 2009-ben. Most igazán jól fog jönni a Bikák takarékos, beosztó hozzáállása. A legjobb, ha mindig van valamennyi félretett pénzük, ami kisegítheti őket ilyen előre nem kiszámítható helyzetekben. Ettől függetlenül nem lesz okuk a panaszra, mert meseszerűen jól, sőt szerencsésen fog alakulni minden. Az sincs kizárva, hogy olyasmit is megengedhetnek maguknak, amit eddig nem mertek, például egy nagyobb utazást.

Év elején türelemre és optimizmusra lesz szükségük ahhoz, hogy átvészeljék a kezdeti nehézségeket. Nem lesz túl jó hatással rájuk, hogy körülöttük sokan panaszkodnak, illetve pánikolnak a pénz miatt.

Nyárra helyreáll a rend, és jönnek a sikerek, amelyek a Bika stratégiáját igazolják.

Ősszel egy új együttműködés hozhat anyagi fellendülést.

Télen viszont jól meg kell gondolniuk, hogy kölcsön tudnak-e adni. Valaki bajban lesz, és segítséget kér, de csak akkor segítsen a Bika, ha marad a saját kötelezettségeire elég pénze.

Ingatlan: 2009 alapvetően szerencsés lesz a Bikák számára, de csak abban az esetben, ha nem akaratoskodnak, és nem ragaszkodnak mereven a saját elképzeléseikhez. Ingatlannal kapcsolatos ügyben is érdemes szakember tanácsát kikérni, sőt az sem butaság, ha meghallgatják a párjuk véleményét. Különösen, ha együtt akarnak költözni.

Év elején komoly bajba keveredhetnek, ha kapkodnak és/vagy indulatból hoznak döntést.

Tavasszal baráti tanács segíthet olyan forráshoz jutni, ami lendületet adhat az amúgy megrekedt ügynek. Nem szabad hiúsági kérdést csinálniuk abból, hogy kitől jön az ötlet.

Nyáron óvatosan menjenek bele szerződésbe. Mindenképpen nézessék át előzetesen ügyvéddel az iratot, mielőtt bármit aláírnak! Minél csábítóbb az ajánlat, annál körültekintőbbek legyenek!

Meglepő, de az év utolsó hónapja még sikereket tartogat a Bikák a számára. Ne adják fel, és ne halasszák a következő évre a döntést, ha a másik fél is hajlandóságot mutat!

 

 

IKREK (május 21. – június 21.):

Karrier: 2009-ben kapkodhatják a fejüket az Ikrek szülöttek. Annyi váratlan fordulat lesz a karrierjükben, hogy ember legyen a talpán, aki mindezt érti. Nemcsak rugalmasságra, hanem egészséges humorra, sőt öniróniára lesz szükségük. Valójában ez utóbbi az egész év sikerének a kulcsa, vagyis akkor lesznek, lehetnek elégedettek a változásokkal, ha kalandnak fognak fel mindent, és ha ez véletlenül nem sikerül, akkor jót nevetnek önmagukon.

Az első negyedévben elismerésben és akár előléptetésben is lehet részük az Ikreknek, de rögtön utána valami zűrzavar támadhat. Ezt megelőzendő nélkülözhetetlen előre tisztázni a kompetenciákat, a feladatköröket és a felelősség kérdését.

Nyáron, bár tele lesznek lelkesedéssel, mégis jobban járnak, ha okosan, kicsit visszafogottan nyilvánulnak meg. Esélye van annak, hogy olyasmibe fektetnének – feleslegesen – energiát, ami nem nekik fog „gyümölcsöt hozni”. Ha várakozó álláspontra helyezkednek, akkor talán a szeptemberi csalódást is meg tudják előzni.

Év végén megkönnyebbülhetnek, de nem pihenhetnek, mert újabb nagyszabású kihívások várják az Ikreket.

Pénz: 2009-ben nincs miért aggódniuk az Ikrek szülötteknek. Mindig minden meg fog oldódni. Csodaszerűen és mesébe illően váratlanul rendeződik az összes ügyük. Nem baj, ha érzik a felelősség súlyát, de nem kell gondterheltnek lenniük. Ha valami anyagi téma megoldhatatlannak tűnik, akkor várjanak kicsit, és pár nap múlva rá fognak találni a legjobb megoldásra, vagy a megoldás fog rájuk találni.

Év elején semmiképpen se vegyenek fel hitelt, és ne kérjenek kölcsön sem.

Tavasszal egy szerelmi ügy sokba kerülhet. Jobb lenne, ha nem a pénzükkel akarnák lenyűgözni vagy elcsábítani a kiszemelt felet.

Nyáron költsenek magukra, és bátran kényeztessék magukat. Felfoghatják ezt egy befektetésnek, hiszen ha jól érzik magukat a bőrükben, akkor mindenki vonzónak fogja látni őket. Így megkaphatnak olyan megbízást, amelyet egyébként meg sem mernének pályázni.

Év végén legyenek észnél, és ne költekezzenek ki teljesen az ünnepek miatt. Muszáj lenne átvinni a következő évre valamennyi tartalékot…

Ingatlan: Az Ikrek szülöttek egyre türelmetlenebbek lehetnek a költözés ügyében, pedig 2009-ben megtapasztalhatják, hogy az idő igenis nekik dolgozik. Három lépést kell megtenniük: 1. álmodozni, illetve tervezgetni; 2. engedni ezeket manifesztálódni, vagyis időt adni a megvalósulásnak; 3. megragadni a kedvező alkalmat. Ez utóbbihoz nagy szükségük lesz az éberségükre és az éles szemükre. Az Ikrek utolérhetetlenek abban, hogy semmi nem kerüli el a figyelmüket, különösen, ha „ráállnak” egy témára. Ezért például jó ötlet készíteni egy montázst, amelyen olyan képek vannak, amelyek az álomházat és annak környezetét ábrázolják. Lehetnek ezen képek jakuzziról, sziklakertről, márványlépcsőről stb. Mindez segíti a megvalósulást.

Május közepéig az álmodozásnak és tervezgetésnek van még az ideje. Csak utána érdemes következő „sebességbe” kapcsolni.

A június és a november látszik a legkedvezőbbnek ingatlan-adásvételre, illetve költözésre. Ha tudják, időzítsék ekkorra ezeket!

 

 

RÁK (június 22. – július 22.):

Karrier: 2009 meglehetősen ellentmondásos év lesz a karrier tekintetében a Rák szülöttek számára. Egyrészt nehézségek, akadályok látszanak, másrészt nagy és szerencsés változások. Az előbbi összefüggésben lehet a párkapcsolati feszültségekkel, ezért szinte létkérdés, hogy a Rákok szét tudják választani egymástól a magánéletet és a munkát. A siker másik záloga a bizalom. Sok múlik majd azon, hogy képesek-e bízni önmagukban és a szerencsében. Akkor járnak a legjobban, ha a következő mondat lesz 2009 jelmondata: „Megteszem a tőlem telhetőt, és ez elég.”

Az év elég feszülten indul. Nem szabad kapkodniuk és bosszankodniuk. Ha kibírják a januárt, akkor gyorsan szűnik a gond, és februártól minden sokkal könnyebb lesz, sőt kifejezetten biztató jelek fognak mutatkozni.

Tavasszal sok fontos infóra kell odafigyelniük. Ha ezeket tudják hasznosítani, akkor sikerek várhatók. Nyárig jövés-menés, felfordulás, sok változás látszik a munkahelyükön, de pánikra semmi okuk, mert ők jól jönnek ki ebből. Főleg, ha képesek megőrizni a nyugodtságukat, illetve ha következetesen és szorgalmasan teszik a dolgukat.

Év végén olyan lehetőség fog az „ölükbe pottyanni”, amit vétek lenne elutasítani. Ne sokat gondolkodjanak! Egy kicsit azért érdemes…

Pénz: Minden nehézség ellenére egész évben sikerül mindent megoldaniuk a Rákoknak. Egyetlen dologra kell ügyelniük, de arra nagyon: a kölcsönügyletekre. A legjobb az lenne, ha nem vennének fel hitelt. Ha mégis rászánják magukat, akkor ne csak a havi törlesztőrészleteket vegyék figyelembe a döntésnél, hanem egyéb paramétereket is. Érdemes lenne szakember véleményét kikérniük, sőt jó lenne több szakértőt is kikérdezniük. Ne sajnálják erre az időt!

Év elején az lehet az érzésük, hogy ugyanaz ismétlődik, ami már megtörtént. Ne ijedjenek meg! Szó sincs erről, csak azért térnek vissza régi helyzetek, témák, hogy újfajta megoldásokat találjanak. Ha ez sikerül, nagyot léphetnek előre, illetve feljebb.

Az első félévben munkájukból valószínűleg folyamatosan egyre nagyobb összegek folynak be. Ne bízzák el magukat, és ne kezdjenek nagy költekezésbe! Nem kell spórolni, de ésszerűen takarékoskodni nem árt.

Nyár végén váratlan kiadásaik lehetnek. Ha lehet, kérjenek részletfizetési kedvezményt.

Év végére helyreáll a rend, sőt elégedetten zárhatják a 2009-es évet.

Ingatlan: 2009-ben bármi megtörténhet a Rákok otthonával kapcsolatosan. Költözhetnek, szétköltözhetnek, összeköltözhetnek, eladhatnak, vehetnek stb. Ahhoz, hogy vágyaik szerint alakuljanak a dolgok, nélkülözhetetlen, hogy év elején átgondolják és összeírják, hogy mit is szeretnének. Nagy erők fognak egész évben azon dolgozni, hogy minden úgy történjen, ahogy azt ők szeretnék, ehhez kitartó hitre és pozitív hozzáállásra van szükségük. Erősítsék magukban, hogy eddig is és ezután még inkább kedvezően végződnek az ügyeik.

Az év legeleje kedvező, de a késő tavasz feszültnek látszik, ezért ingatlanügyeket az év elejére vagy nyárra időzítsenek. A Rákok számára ez a nyár sok sikert tartogat.

Ősszel pedig megtörténhet az, amire évek óta vágytak. Nem is kell túl sokat tenniük az ügy érdekében. Csak annyi lesz a dolguk, hogy ismerjék fel a jeleket, és ragadják meg a lehetőséget. Ha ez sikerül, akkor minőségi javulás következik be az otthonukban, és így méltán büszkén búcsúztathatják 2009-et.

 

 

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.):

Karrier: 2009-ben semmi nem fog sikerülni, amit nagyon akarnak az Oroszlán szülöttek, de minden sikerülni fog, amit megengednek. Vagyis ha bármit erőltetnek, erőből akarnak elérni, az meghiúsul, illetve bármi, amit el tudnak képzelni, az megvalósul. Paradox módon a karrierjük sikere és az elismerések akkor fognak jönni, amikor a legkevésbé számítanak rá. Többször lesz olyan helyzet, hogy keményen dolgoznak, leteszik a kész munkát az asztalra, és semmi dicséret. Máskor meg a szokásos módon teszik a dolgukat, és azt veszik észre, hogy mindenki őket isteníti. Mindkettőnek megvan az előzménye, de talán már feledésbe merült.

Az év hatalmas lendülettel indul. Rengeteg energiájuk és ötletük lesz az Oroszlánoknak. Ne vegye el a kedvüket, ha nem találnak partnert az ötleteik megvalósításához! Ne adják fel!

Tavasszal fantasztikus lehetőségek adódnak számukra. Éljenek ezekkel! Ne feledjék, hogy bátraké a szerencse!

Nyár végén nehéz időszak várható, de ősszel ismét elismerések látszanak, különösen, ha korábban nem bízták el magukat, illetve nem vette el a kedvüket a sikertelen periódus. Így elégedetten búcsúztathatják az évet.

Pénz: 2009 anyagi szempontból az Oroszlánok minden elképzelését felülmúlhatja. Hihetetlen sikerek várhatók. Igaz, hogy az év első kb. harmada nem ezt fogja mutatni, de aki kitartó lesz, az „szüretelni” fog szó szerint és átvitt értelemben is.

Bár az év biztatóan indul, hamarosan váratlan kiadás merülhet fel, de az is előfordulhat, hogy egy rossz kalkuláció miatt valami többe fog kerülni, mint azt előre gondolták volna. Nélkülözhetetlen, hogy megoldáscentrikusan álljanak hozzá ehhez, mert ha elkezdenek dühöngeni, akkor egyre rosszabbul fogják érezni magukat, ennek pedig semmi értelme. Ne feledjék: Bosszankodni=önmagunkat büntetni más hibája miatt.

A tavasz és a nyár eleje sikereket hoz, de a nyár vége nem lesz könnyű.

Ősszel valami egyértelművé fog válni, ami sokat segíthet a jó, sőt a legjobb döntést meghozni. Amíg ez nincs meg, addig várjanak!

Az év vége megfontoltsággal lesz eredményes. Nem szabad semmit elkapkodni, és sürgetni sem!

Ingatlan: 2009-ben ingatlanügyben a legnehezebb az lesz, hogy megfelelő partnert találjanak az Oroszlánok a terveik kivitelezéséhez. Mivel igényesek, és meglehetősen magasra teszik azt a bizonyos lécet, kevesen képesek megfelelni az elvárásoknak. Vagyis kevesen tudják átvinni a lécet. Ez nem azt jelenti, hogy lejjebb kellene adniuk. Keressenek kitartóan, és legyenek következetesek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy merevek vagy meggyőzhetetlenek legyenek. Az egészséges rugalmasság és a kellő nyitottság kedvezőbb lenne.

Az első negyedévben jobb, ha csak tervezgetnek. Se a szerződésnek, se a kivitelezésnek nem kedvez ez az időszak.

A nyárnak is inkább a második fele jobb. Ősszel, kb. október közepéig intézzék el az ingatlannal kapcsolatos ügyeiket. Utána várjanak következő évig, ugyanis az év hátralévő része annyi akadályt gördíthet az útjukba, hogy nem éri meg nekifeszülni. Jobban járnak, ha visszatérnek a tervezéshez, az adatgyűjtéshez és a stratégia kidolgozásához.

 

 

SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.):

Karrier: A Szűz szülöttek évek óta tudatosan vagy tudat alatt komolyodnak, érnek, vagyis változnak. 2009-ben ennek eredményeképpen egyre kényelmetlenebbnek érzik a jelenlegi munkájukat. Szó szerint kinőtték. Ha az elmúlt két évben nem változtattak munkahelyet, akkor ebben az évben elkerülhetetlenné fog válni. Nincs mitől félniük. Csak jól járhatnak, ha képességeiknek megfelelőbb munkakörbe kerülnek. Gondoljanak a gyerekkori kiscipőjükre! Azt sem tudják már hordani. Hasonlóan kell ehhez is viszonyulniuk. Természetesen közben érezhetik a váltás, a döntés súlyát, de ez nem lehet akkora nyomás, hogy ne lépjenek.

Az év elején sok kreatív ötlet segítheti a Szüzeket. Nemcsak „ihletük” lesz, de kellő energiájuk is, ami lelkesítően fog hatni rájuk.

Nyáron sok változás várható a munkahelyükön. Lehet főnökcsere is. Jönnek-mennek az emberek meg a hírek. A Szüzek csak tegyék a dolgukat, és semmiképp se reagáljanak kapkodva! Várjanak a vélemény kialakításával.

Az év vége mindenre meg fogja adni a választ!

Pénz: Valamin változtatniuk kell a Szűz szülötteknek, ha elégedetlenek az elmúlt év anyagi helyzetének alakulásával. Szükségük lenne új stratégiára és új módszerekre. Olvassanak ilyen témájú könyvet, vagy kérjék ki szakember tanácsát! Nem szégyen tanulni. Az sokkal inkább kínos, ha valaki folyton pénzzavarban van. 2009 a Szüzek számára nagy lehetőség arra, hogy végre kitörjenek ebből az áldatlan állapotból.

Év elején az elégedetlenségük miatt bánthatják önmagukat, és ettől egyre feszültebbé válhatnak. Ehelyett inkább keressék a megoldást!

Tavasszal látványosan javulhat a pénzhez való viszonyuk. Több lesz a bevételük, és a hozzáállásuk is könnyedebb lesz, de ne bízzák el magukat, mert váratlan kiadások adódhatnak.

A nyár jól indul, de valaki rossz hatással lehet rájuk. Ne hagyják magukat visszarángatni a régi, görcsös állapotba! Szerencsére munkahelyi sikerek kedvezően fognak hatni az anyagi helyzetükre.

Ősszel a barátok kerülhetnek sokba, de év végére sikerül helyreállítani a mérleget, és még tartalékot is tudnak képezni.

Ingatlan: 2009-ben a költözés gondolata még mindig intenzíven foglalkoztatja azokat a Szűz szülötteket, akik nem költöztek az elmúlt években. Nem szabad, hogy ebben a témában az elégedetlenség vagy a bosszankodás legyen a motiváció. Ha arra koncentrálnak, ami elől menekülni akarnak, akkor egyre rosszabbul fogják érezni magukat. Csak pozitívan álljanak a kérdéshez, vagyis csupa kellemes képet dédelgessenek magukban. Az álomotthon képe energiát ad nekik, és közelebb viszi őket a tényleges megvalósuláshoz.

Az év eleje elég felemás lesz, ezért ne ekkor bonyolítsanak ingatlanügyeket!

Április végétől indul egy kedvezőbb időszak, de a nyár megint nem túl szerencsés periódus. 

Ősszel javul a helyzet, éÉs az év utolsó két hónapja fantasztikusan sikeresnek látszik. Ha eddig nem sikerült eladniuk, megvenniük vagy elcserélniük, amit szerettek volna, akkor év végén húzzanak bele! Számukra nem lesz „uborkaszezon”. Olyasmit tudnak elérni, amiről eddig csak álmodni mertek!

 

 

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.):

Karrier: 2009-ben olyan sok változás várható a Mérleg szülöttek munkahelyén, hogy megviselheti őket. Ahhoz, hogy minél könnyebben átvészeljék, elébe kell menniük a változásoknak. Ez annyit jelent, hogy vagy elkezdenek új állást keresni, vagy a jelenlegin módosítanak valamit. Gyakorlatilag bármit megtehetnek. A lényeg, hogy ne üljenek a babérjaikon! Nem kell megijedniük, hiszen addig az ő kezükben van az irányítás, amíg kezdeményeznek. Például próbáljanak ki új eljárásokat, módszereket, vagy rendezzék át az irodát, vagy találjanak ki új adatfeldolgozási rendet, stb.! Törekedjenek a gyökeresen más megoldásokra! Ezáltal nem elszenvedik a változásokat, hanem ők indítják be.

Az év első hónapja várhatóan elég feszült lesz, de utána rengeteg kreatív ötlet fogja segíteni a vállalkozó szellemű Mérlegeket. A szerencse melléjük fog állni szó szerint és átvitt értelemben is.

Nyáron szinte semmi nem lesz lehetetlen, de szeptemberben okosan kell gazdálkodniuk az energiáikkal. Az év vége még tartogat meglepetést…

Pénz: A Mérlegek 2009-ben többet szeretnének megengedni maguknak, mint amennyit lehetne. Mindig lesz komoly, „súlyos” okuk erre, vagyis minden alkalommal meg tudják indokolni, hogy miért kellene kölcsönt vagy előleget felvenniük. Amennyiben sikerül megtalálniuk a helyes mértéket, minden megoldódik, de ha nem, akkor hosszan elhúzódó anyagi zavarba kerülhetnek, emiatt észnél kell lenniük. Szerencsére nem kell spórolniuk, de takarékoskodniuk igen.

Az első negyedév próbára teszi a Mérlegeket. Szükségük lehet a párjuk vagy a családjuk tanácsaira.

A május és a június is túlköltekezésre hajlamosítja őket.

A szeptember ígérkezik a legsikeresebbnek. Érdemes kihasználni a kedvező lehetőségeket, ragadjanak meg minden alkalmat. Hamarosan kiderül, melyiket lehet komolyan venni.

Az év vége ellentmondásosnak tűnik. Egyrészt extra bevételek látszanak, ugyanakkor pluszkiadások is. Most kiderül, hogy a Mérlegeknek év közben sikerült-e elsajátítaniuk a mértékletességet…

Ingatlan: 2009-ben bármi sikerülhet a Mérlegeknek. Adásvétel és költözés is lehetséges ebben az évben, de az is igaz, hogy ehhez szükségük lesz a bátorságukra. Aki mer, az nyer! – ez legyen a jelszavuk. Természetesen ez nem merészséget és esztelen kockázatvállalást jelent. Két okos lépést tehetnek a siker érdekében: 1. konzultáljanak szakemberrel; 2. hallgassanak a megérzéseikre, és járjanak utána minden ötletnek!

Lehetőleg kerüljék a következő időpontokat: január, február, április, május.

Kedvezőbbnek látszik a március, a június, a szeptember.

Év végén tudomásul kell venniük, hogy nem az ő kezükben lesz az irányítás, vagyis a precíz előkészítés ellenére előfordulhat, hogy nem jön össze az üzlet, de nem kell kétségbeesniük, mert jön jobb ajánlat. A siker csak azon múlik, hogy képesek-e rugalmasan és optimistán állni a helyzethez, bármi is adódjon. Így megtapasztalhatják, hogy vesztes helyzetből is győztesként lehet kijönni!

 

 

SKORPIÓ (október 23. – november 21.):

Karrier: 2009-ben szinte folyton azt érezhetik a Skorpió szülöttek, hogy mindenki ellenük van, mindenki őket akarja akadályozni. Ez valószínűleg túlzás, bár az igaz, hogy lesznek páran, akik próbára teszik a Skorpiók tűrőképességét. Bárki, aki visszahúzó erőnek tűnik, a legnagyobb segítő erő lesz. Ezt ne feledjék egész éven át!

Az első negyedév különösön nehéz lesz. Kénytelenek lesznek visszafogottabban és szerényebben viselkedni a saját érdekükben. Ha ez nem sikerül, akkor az év hátralévő része a „korrekcióval” telhet. Tehát jobb megelőzni a bajt!

Tavasszal sok lendület és lelkesedés fog erőt adni a kihívások legyőzésében. Szinte nem lesz lehetetlen…

Nyár végén méltó elismerésben lesz részük a Skorpióknak, ha bölcsen és mértékletesen dolgoztak. Komoly, minőségi javulás várható munkájukban. Ez járhat több pénzzel és több felelősséggel is.

Az utolsó negyedévben felfordulás várható a munkahelyükön. Ne törődjenek azokkal a kollégákkal, akik pánikolnak. A Skorpióknak nincs okuk félni!

Pénz: 2009-ben több váratlan kiadásra kell számítaniuk a Skorpióknak. Szükség lesz egy kicsit takarékosabb és beosztóbb hozzáállás elsajátítására. Ugyanakkor örökség vagy a családtól eredő anyagi támogatás is várható. Természetesen erre nem szabad apellálni, vagyis enélkül kell megoldaniuk az életüket. Az is lehet, hogy ingatlanügyből a vártnál nagyobb haszon jön be. Ezzel kapcsolatosan a jogszerűségre és a tisztességre kell ügyelniük a Skorpióknak. Csak azt és annyit fogadjanak el, amennyit jogosnak éreznek. Ha minden este nyugodt lelkiismerettel tudják lehajtani a fejüket, akkor minden rendben lesz. Ha nem, akkor nagy árat kell fizetniük. Ebben az évben talán a legnagyobb lecke így szól: tisztességesnek lenni csak hosszú távon kifizetődő vállalkozás!

A február–március és a szeptember lesz a legfeszültebb.

Az április–május, az augusztus és az október–november rendkívül kedvezőnek ígérkezik.

Ingatlan: 2009 nagyon szerencsés lesz a Skorpiók számára. Ez az év alkalmas adásvételre, ingatlanbefektetésre és költözésre is. Szinte nem lesz lehetetlen. Ezzel a fantasztikus szériával élni lehet, de visszaélni tilos! Vagyis ragadjanak meg minden adódó lehetőséget, de mindig maradjanak a jog és becsület keretein belül! Semmilyen gyanús, bonyolult ügybe ne menjenek bele! Arra is ügyeljenek, hogy a párjuk és a családjuk egyetértését és támogatását is szerezzék meg minden esetben. Ez azért is fontos, mert lehet olyan helyzet, amiben a nagy haszon miatt cserbenhagyja a Skorpiókat a tisztánlátásuk. Egy kívülállónak könnyebb lehet felismerni a csapdát. Ez különösen az első negyedévben lesz kritikus téma.

Viszont a nyár nagy lehetőséget tartogat. Ekkor csak arra kell ügyelniük, hogy ne hozzanak túl gyors döntést.

Az év vége nem lesz alkalmas ingatlanügyekre, ezért amit nem sikerült eddig lebonyolítani, azt már ne is erőltessék!

 

 

NYILAS (november 22. – december 21.):

Karrier: 2009-ben eljött a Nyilas szülöttek ideje. Sikert sikerre halmozhatnak a munkájukban. Komoly elismerések és minőségi javulás várható. Ennek egyetlen előfeltétele az, hogy hajlandóak legyenek a gyökeres változtatásra, ha úgy adódik. A túlélés záloga az alkalmazkodás. Ez az evolúciós elmélet alapja is.

Az év nagyon izgalmasan és mozgalmasan fog indulni. Rögtön mély vízbe kerülnek. A siker érdekében érdemes lenne most a józan észre hallgatniuk az érzéseik helyett.

Tavasszal ne feledjék a mondást: nagy akarásnak nyögés a vége! Jobb, ha nem akarnak semmit kierőltetni. Inkább hagyják, hogy történjenek a dolgok, és elég, ha csak reagálnak.

Nyáron rengeteg kreatív ötletük lesz, olyan sok, hogy képtelenség lesz mindet megvalósítani. Ezért le kellene írniuk, és sorrendet felállítaniuk, hogy melyikkel érdemes kezdeni. Mindez hihetetlenül jó hatással lesz a kedélyükre és a közérzetükre.

Szeptemberben elkezdődhet a „szüret”. Végre látható és érzékelhető lesz a siker.

Év végén, bár tele lesznek energiával, úgy tűnhet, hogy mindez nem hoz eredményt. Ez csak átmeneti. Ne adják fel!

Pénz: 2009-ben át kell gondolniuk, hogy mehet-e minden tovább a régiben, vagy esetleg itt az ideje új stratégiát felállítani az anyagi ügyek terén. Úgy tűnik, ez utóbbira lesz szükség. Különösen akkor, ha a Nyilasok hajlandóak belátni, hogy nem jó időről időre súlyos anyagi zavarba kerülni. Amíg egyedülállóak, még átvészelhető ez, de ha van már családjuk, akkor felelősséggel tartoznak a hozzájuk tartozókért. A változtatásnak csak akkor van értelme, ha az valóban gyökeres. Azt is el kell fogadniuk, hogy időbe telhet megszokni az új rendszert. Érdemes listát vezetni a bevételekről, és a kiadásokról is. Meglepően tanulságos lesz, hogy milyen sok felesleges dolgokra költenek…

Az április–május veszélyes lesz, mert meggondolatlan kiadásokba vághatnak bele. Lehetőleg „aludjanak egyet” a végső döntés meghozatala előtt.

A szeptember sikeres, míg az október nehézkes lesz.

Év végére ahelyett, hogy elfáradnának, tele lesznek energiával. Ezt érdemes lenne az anyagi helyzet megszilárdítására fordítani.

Ingatlan: 2009-ben semmi sem lesz lehetetlen a Nyilasok számára ingatlantémában. A siker záloga a nyitottság. A kudarc oka egyedül a merevség lehet. Valami nagyon izgalmas dolog készülődik. Jó lenne, ha ennek tudatosan irányítói lennének. A jó hír, hogy így is, úgy is klassz lesz a végeredmény, de az lenne az igazi, ha a Nyilasok tevőleges részt vállalnának az ügyben.

Márciusban és áprilisban több kedvező alkalom is lesz ingatlan-adásvételre vagy költözésre. De nem kell kapkodniuk, mert nyár elején is lesznek jó napok.

Szeptemberben a türelmetlenség ellenére sikerül jól kijönni egy majdnem vesztes helyzetből. Érdemes lenne hallgatniuk a szakemberek véleményére, hiszen ha szakemberek, akkor ez az ő szakterületük. Nem érthet mindenki mindenhez. Még a Nyilasok sem…

Az év végi feszített tempó nem kedvez a Nyilasok ingatlanügyeinek. Hiába a jó terv, szükség lenne egy figyelmes és értelmes partnerre. És úgy tűnik, nehéz lesz a másik felet meggyőzni…

 

 

BAK (december 22. – január 20.):

Karrier: 2009-ben a Bak szülöttek új, eddig nem ismert vagy nem használt képességeikre fognak bukkanni. Karrierjük felívelése ennek felvállalásán múlik. Csak a hitetlenségük szabhat gátat a sikernek. Amennyiben képesek lesznek leküzdeni a szégyenlősségüket, el sem tudják kerülni az elismeréseket. Meglepődve tapasztalhatják, hogy ennyi év után egyszer csak értékelik a munkájukat. Pedig ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a kitartásuknak és a szorgalmuknak köszönhetik mindezt. Két dologra lesz szükségük: 1. saját ötleteik felvállalására, 2. zavaros ideák kerülésére. Ez utóbbi annyit jelent, hogy ne engedjék, hogy bárki összezavarja őket hangzatos, de zagyva elméletekkel.

Év elején olyan kezdeti lelkesedéssel indulnak, ami ügyes taktikával egész évre kitarthat. Tavasszal ne hozzanak döntést érzelmi alapon! És ne sértődjenek meg, mert ez szabályos „öngól” lehet! A nyár legeleje és vége ígérkezik kedvezőnek. Ezt érdemes lenne kihasználniuk. Ősszel beérnek a gyümölcsök: előléptetés, fizetésemelés várható. Szerényen, de büszkén fogadják az elismerést. Emlékeztessék magukat, hogy ezért megdolgoztak!

Pénz: Ez az év végre olyan minőségi javulást hoz anyagi téren, ami már régóta készülődik. Arra kell ügyelniük, hogy attól, mert sokkal jobban fog menni, ne essenek túlzásokba. Például ne adjanak kölcsönt boldog-boldogtalannak! Ne fektessenek be meggondolatlanul! Ne kezdjenek bevásárolni! Ne essenek abba a hibába, hogy az elmúlt évek megszorításait most akarják behozni!

Az év nagy lendülettel indul. Ez kedvező, de túlzásokra hajlamosíthatja az egyébként megfontolt Bakokat. Élvezzék a pénzt, de tartsák be a helyes mértéket!

Tavasszal örökség várható, vagy a család nyújt valamilyen váratlan anyagi támogatást. Ne utasítsák vissza, mert megsérthetnek vele valakit, aki szeretne segíteni! Ha nincs pillanatnyilag szükségük a pénzre, akkor tegyék félre! Jól fog jönni később.

Augusztusban legyenek nagyon észnél, mert egy meggondolatlan döntéssel mindent elronthatnak! Szerencsére ez nem lesz végzetes, de bölcsebb lenne elkerülni a galibát. Ha ez sikerül, akkor az év sikeresen zárul le.

Ingatlan: A bátorság és a merészség között óriási különbség van, és ez a kockázatvállalás, illetve a józan mérlegelés. A Bakoknak erre nagy szükségük lesz 2009-ben, ha sikeres ingatlanügyeket akarnak lebonyolítani. Költözés lehetősége fog adódni, de ha sietnek, vagy nem konzultálnak szakemberrel, akkor rosszul járhatnak. Ügyvéd nélkül semmilyen pénzt ne adjanak át és ne fogadjanak el, illetve ne írjanak alá semmit, amíg a saját jogi tanácsadójuk rá nem bólint!

Az első negyedév nagyon kedvezőnek látszik. Érdemes lenne ekkor költözni, vagy szerződést aláírni, vagy legalább kinézni, hogy mit is szeretnének. Ne várjanak a tervezgetéssel azzal az ürüggyel, hogy „majd ha meglesz rá a pénzem”! Univerzális törvény, hogy addig nem tud belépni az életünkbe semmi jó, amíg nem engedjük meg magunknak a gondolatot, hogy megvan!

A nyár második fele is kedvezőnek ígérkezik, az ősz viszont veszteségeket mutat. Jobban járnak, ha inkább az év utolsó hónapjára időzítik az ilyen ügyeket. Ez a hónap fergetegesen nagyszerű lesz. Éljenek az alkalommal!

 

 

VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.):

Karrier: 2009-ben a Vízöntő szülötteknek bármi sikerülhet. Ez lesz életük talán legszerencsésebb éve. Karrierjük felfelé fog ívelni. Ennek csupán két előfeltétele van: 1. Hajlandóak legyenek más szempontokat is figyelembe venni. 2. A túlzásoktól tartózkodjanak. Semmilyen téren és semmilyen okkal ne térjenek el a helyes mértéktől!

Az év legeleje nagy lendülettel indul, de hamar akadályok adódhatnak. Ez kedvét szegheti a Vízöntőknek. Pedig ez afféle „vizsga”. Nem kell hosszú távon összeszorított foggal küzdeniük. Elég az elszántságról tanúbizonyságot tenniük, és máris jönnek a pozitív visszajelzések. Szinte az egész év sikere ezen múlik: gyorsan feladják-e, vagy hajlandóak tenni az ügyért.

Nyár közepétől kiderül, hogy jól vizsgáztak-e. Olyan lehetőségek fognak jönni, amelyek kedvezőek lesznek, de csak akkor fognak tudni élni velük, ha nem az akarat, hanem az intuíció vezeti őket.

Év végén nem lesz más dolguk, mint élvezni az eredményeket.

Pénz: 2009 anyagi téren izgalmasnak és mozgalmasnak ígérkezik. Váratlan fordulatok fogják igénybe venni a Vízöntőket. Néha úgy tűnhet, hogy összecsapnak a hullámok a fejük felett, de aztán hirtelen minden rendeződik. Ahhoz, hogy mindig happy end legyen a vége, rugalmasnak és optimistának kell lenniük. A gondok csak akkor kapnak teret, ha pánikolni kezdenek.

Tavasszal lehetőleg ne vegyenek fel hitelt! Próbáljanak meg a rendelkezésükre álló keretekből gazdálkodni. Szinte minden a pénzről fog szólni ebben a pár hónapban. Ha ingerültnek és türelmetlennek érzik magukat emiatt, akkor tereljék el a figyelmüket erről a témáról! Ha csak ekörül forognak a gondolataik, egyre rosszabbul fogják érezni magukat.    

Ősztől sokkal könnyebb lesz a pénzügyi témákat irányítani. Talán azért is, mert több bevételük lesz, de ne kezdjenek költekezni! Nem kell spórolni, és megvonni maguktól néhány kellemes dolgot! Maradjanak az ésszerűség határain belül!    

Ingatlan: Ingatlanügyben ez az év csak akkor fog sikereket hozni, ha kellő türelemmel állnak hozzá a Vízöntők. Amennyiben akarattal és erővel mennek neki a helyzeteknek, akkor a legjobb lehetőséget is elronthatják. Viszont bármi összejöhet, amit rá mernek bízni az időre. Egész évben emlékeztessék magukat, és mondogassák, hogy „az idő nekem dolgozik”!

Kb. március közepéig nem lesz kedvező az idő se adásvételre, se szerződéskötésre, se költözésre. Ezért év elején inkább csak tájékozódjanak, de még ne lépjenek!

A késő tavasz és a nyár eleje viszont eredményes lehet, ha észreveszik a jeleket, és élnek az adódó lehetőségekkel.

Nyár végén gondok adódhatnak félreértésekből. Fontos, hogy többször is egyeztessenek a felek, és írjanak le mindent, amiben megegyeztek!

Év végén hasonló vagy még feszültebb helyzetek adódhatnak. Ezért nem érdemes ekkor ingatlannal kapcsolatos témákat intézni. Inkább hagyják a következő évre!

 

 

HALAK (február 20. – március 21.):

Karrier: Bizonyos értelemben a Halak túl vannak a nehezén. Az előző évek annyi változást hoztak a munka terén, hogy 2009-ben megpihenhetnek. Ez nem jelenti azt, hogy eseménytelen lenne az év. Továbbra is nyitottnak és rugalmasnak kell maradniuk, már csak azért is, mert így nem mehet el mellettük semmilyen jó lehetőség.

Év elején titokzatos segítőjük akad. Ne kutassák, hogy kitől jön a segítség! Fogadják el! Itt az ideje, hogy a Halak belássák, hogy nekik is lehet szerencséjük. Természetesen azt is tudatosítaniuk kell, hogy érdemtelenül soha semmit nem kapnak. Másrészt pedig a segítség visszautasítása nem érdem, hanem butaság.

Nyáron arra kell ügyelniük, hogy a párkapcsolati és családi gondok ne nyomják rá a bélyegüket a munkahelyi feladatokra. Ősszel ezek egyre jobban nehezednek rájuk. Muszáj lesz határozott határokat meghúzniuk, ha nem akarnak problémákat. Az év utolsó két hónapja viszont sikereket fog hozni, főleg, ha ügyesen megoldották a korábbi kihívásokat.

Pénz: Bár elégedetlenségre nem lesz okuk a Halak szülötteknek 2009-ben, mégis többször lesznek ingerültek a pénzügyi dolgok miatt. Ez egyrészt eredhet rossz beidegződésből, másrészt az új módszerek szokatlanságából. Érdemes lenne olyan témájú könyveket tanulmányozniuk, amelyek a pénz beosztásáról, a bevételek és kiadások egyensúlyban tartásáról szólnak.

Év elején kezdjék el vezetni, hogy mire mennyit költenek! Meg fognak lepődni, hogy mennyi felesleges dolgot vásárolnak, illetve hogy más üzletben mennyivel olcsóbban is megvehetnék. Sokat lehet spórolni az okosan megválasztott üzlettel és az előre összeállított listával.

Tavasszal már látványos eredmények várhatóak. Ki fog derülni, hogy kis odafigyeléssel milyen sokat lehet javítani az anyagi helyzeten. Ráadásul kicsivel több bevétel is látszik.

Az év utolsó hónapjában vagy pluszpénz jön be, vagy sikerül egy biztonsági tartalékot képezni, ami nyugalmat és elégedettséget hoz a Halak életébe.

Ingatlan: 2009-ben bármit elérhetnek ingatlantémában a Halak, amit képesek elhinni. Engedjék el a fantáziájukat, és képzeljék el, hol szeretnének élni! Illetve ha ingatlant szeretnének eladni vagy venni, akkor vizualizálják a szituációt. Minden az elképzeléseik szerint fog alakulni. Amibe több energiát „injektálnak”, az tud megvalósulni. Ha a félelmeik erősebbek, akkor azok, de ha az álmaik kapnak több figyelmet, akkor azok!

Az év legeleje kedvezőnek tűnik, de a tavasz nem egyértelműen hoz sikereket. Ezért jobb, ha nem ekkora időzítik a költözést vagy szerződés-aláírást.

Nyáron több lehetőség is fog adódni, de nem kell sietniük. Gondolják át, és nézzenek alaposan körül! A tájékozottság félsiker. Ráadásul ne feledjék, hogy ami az ő házuk, azt nem viheti el senki az orruk elől!

Év végén ne kezdeményezzenek, de ha jön egy jó ajánlat, akkor fontolják meg! Jó lenne, ha tanácsot kérnének szakembertől. A döntést úgyis nekik kell meghozniuk…

Exit mobile version