Őszi horoszkóp – Ki mit szüretelhet idén ősszel?

Székelyhidi Ágnes | 2009. Október 04.
Idén ősszel olyan bolygók fognak átlépni, illetve jegyet váltani, amelyek hatása alól egyik jegy sem tudja kivonni magát. Szerencsére a változások minden jegy számára kedvező folyamatokat indítanak be.

Az lehet csak nehéz, hogy addig türelmesen kell várni, és utána okosan sáfárkodni az adódó lehetőségekkel.

Nézzük meg, hogy kinek meddig kell várnia, milyen területen számíthat sikerre, és hogy hogyan tudja a legtöbbet kihozni az adott helyzetből!

KOS (március 21. – április 20.)

A Kos szülöttek nem a türelemről híresek. Szeretnek gyorsan szüretelni. „Jöttem, láttam, győztem” az ő jelszavuk. A rájuk jellemző tempót kevesen képesek követni. Általában nem sokat töprengenek, belevetik magukat a munkába, mert imádják a kihívásokat. Ha csinálnak valamit, akkor azt nagy intenzitással teszik.

Idén ősszel: A Kosok számára szeptember közepétől gyökeres változások várhatóak a munkájukban: vagy személyek, vagy helyszínek, vagy feladatok változnak. Ez nem biztos, hogy tetszeni fog a Kosoknak, de ha képesek alkalmazkodni az új helyzethez, akkor jól jönnek ki belőle. A szeptember vége lesz a legnehezebb ebből a szempontból. A csendes, szorgalmas munka fog most sikereket hozni. Novemberben egy idős ember okozhat bosszúságot, pedig érdemes lenne hallgatni rá.    

 

BIKA (április 21. – május 20.)

A Bika szülöttek kitartóak, szívósan haladnak a céljuk felé. Szeretik a pénzt. Kicsit gyűjtögetnek, de jó esetben élvezni is tudják. Kedvező, ha képesek kiadni azt, amit megkerestek. Imádják a szép, kényelmes holmikat. Szeretnek enni, inni, szeretkezni, vagyis élvezni a fizikai test örömeit. Igazi gourmand-ok.

Idén ősszel: A Bikákat október közepéig zavaros, tisztázhatatlan helyzetek idegesíthetik. Minden egy helyben állni látszik, vagy inkább visszafejlődés érzékelhető. Tudniuk kell, hogy ez csak átmeneti. Már október második fele sikereket hoz számukra, de készüljenek fel rá, hogy novemberben párkapcsolati és/vagy családi ügyek vonhatják el a figyelmüket. Amennyiben párkapcsolatban élnek, vigyázzanak a párjukra! De akár van párjuk, akár nincs, okosan osszák be az idejüket!

 

IKREK (május 21. – június 21.)

Az Ikrek szülöttek mozgékonyak, kíváncsiak, közlékenyek. Stílusuk fiatalos. Szeretnek mindenbe belekóstolni. Olyanok, mint a szivacs: mindenre nyitottak, és minden információt befogadnak. Egyszerre több dologgal is képesek foglalkozni, ezért néha szétszórtak, szórakozottak, de így is szerethetőek.

Idén ősszel: Az Ikreknek okosan kell gazdálkodniuk az idejükkel és az energiájukkal. Meg kell osztaniuk magukat a munka-hivatás és a család között. Mindkét helyen szükség van a derűs hozzáállásukra. Október közepéig nem is lesz baj, mert lesz elég energiájuk, utána viszont lesz egy-két nehezebb hét. Ha ekkor nem hibáznak, és nem vesztik el az érdeklődésüket, akkor minden hamar rendbe jön. A november eredményes lesz. Ehhez szorgalmasan, kitartóan kell tenniük a dolgukat, és nem szabad pletykálniuk.

 

RÁK (június 22. – július 22.)

A Rák szülöttek érzelmi alapon ítélnek meg mindent. Ezért szeretniük kell a munkájukat, máskülönben nem bírják hosszú távon csinálni. Akár bele is betegedhetnek. Kicsit makacsok, és sokszor nem hajlandóak alkalmazkodni. Akkor könnyebb az együttműködés, ha szeretik a kollégáikat.

Idén ősszel: A Rákoknak október közepéig nem lesz könnyű dolguk. Bár rengeteg az energiájuk, mégis ingerültek és elégedetlenek lehetnek. Folyton bosszankodhatnak valamin. Október közepétől nagyot változhat minden. Elkezdenek működni a dolgok, és jönni az eredmények. De számítsanak rá, hogy novembertől egy idős családtag miatti aggodalom vonhatja el a figyelmüket a munkájuktól! Ne hanyagolják el se a feladataikat, se a családjukat! Ésszerűen osszák be az idejüket!  

 

OROSZLÁN (július 23. – augusztus 22.)

Az Oroszlán szülöttek szeretnek vezetni, döntéseket hozni. Ha nem irányíthatnak, sokat moroghatnak, méltatlankodhatnak, és fellázadhatnak a főnökük ellen. Jobb, ha önállóak, és maguk osztják be az idejüket. Mivel nagyvonalúak, szívesen segítenek másoknak, de csak akkor, ha szépen megkérik őket erre.

Idén ősszel: A 12 jegy közül az Oroszlánok számára lesz ez az ősz a legsikeresebb. Természetesen mindig lesz valami, amire figyelniük kell. Eleinte a részletekre kell ügyelniük. Vigyázzanak, hogy ne legyenek túl nagyvonalúak! A lényeg sokszor apróságokban nyilvánul meg. Október közepétől tele lesznek energiával, tervekkel és lelkesedéssel. Arra figyeljenek, hogy ne lőjenek túl a célon! Még jó szándékkal sem! A pénz eleinte jobban jön. Később nem pénzben lesz mérhető a siker, ez nem biztos, hogy tetszeni fog nekik.

 

SZŰZ (augusztus 23. – szeptember 22.)

A Szűz szülöttek precízek, szorgalmasak és megbízhatóak. Szeretik a rendet és a rendszereket. Terveznek és kiviteleznek. Ki nem állhatják a változásokat, főleg, ha azok váratlanok. Emiatt főleg azokat a helyzeteket jegyzik meg, amelyek nem az elképzeléseik szerint alakulnak. Jó lenne, ha a sikereket is észrevennék.  

Idén ősszel: A Szüzek számára minden jól alakul, mégsem lesznek elégedettek november elejéig. Úgy érzik, folyton robotolnak, és az eredmények nem jönnek. Pedig jönnek, csak apróságokban. Az is segítene, ha ötleteiket bátrabban megosztanák, már csak azért is, mert vannak közöttük nagyon jók. Ahhoz, hogy jól érezzék magukat, örülniük kellene a kis sikereknek is! Ne játsszanak folyton a biztonságra! Novembertől szabályosan megkönnyebbülnek, és remélhetőleg elkezdik élvezni az eredményeket.

 

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.)

A Mérleg szülöttek igazi csapatjátékosok és született diplomaták, de érzékenyek a feszültségre. Ha nincs harmónia, akkor nem tudnak dolgozni, teljesíteni, emiatt számukra mindennél fontosabb az egyetértés és a jó hangulat. Szeretik a szép környezetet, a világos, szellős helyiségeket. Jó, ha ilyen helyen dolgoznak.

Idén ősszel: A Mérlegeknek el kell viselniük, hogy október közepéig nagy felfordulás lehet a munkahelyükön. Ez biztosan meg fogja viselni őket. Nem mindegy, hogy mennyire. Készüljenek rá, hogy nehezen tudnak koncentrálni, és több hibát is elkövethetnek. Ennek elkerülése érdekében jobban kell koncentrálniuk. Október végétől szerencsére könnyebb lesz. Valószínűleg egy idős ember melléjük fog állni. Az ő támogatásával jobb pozícióba kerülhetnek. Bátran fogadják el a segítséget!

 

SKORPIÓ (október 23. – november 21.)

A Skorpió szülöttek általában nem kímélik magukat. Ha látják egy ügy értelmét, akkor maximálisan bedobják magukat, mivel ők vagy ezerrel csinálnak valamit, vagy inkább nem csinálják. Ráadásul szeretik az extrém feladatokat, a szokatlan kihívásokat. Sajnos ha unják magukat, hibáznak, érdektelenné válnak.

Idén ősszel: A Skorpióknak kb. október közepéig minden csendes, sőt unalmas lesz, aztán beindulnak a változások. Szinte minden felfordul és átrendeződik. Észnél kell lenniük ahhoz, hogy jól jöjjenek ki ebből. Nem szabad erőszakosan beavatkozniuk semmibe, mert a végén ők húzhatják a rövidebbet. Különösen a születésnapjuk tájékán vigyázzanak! Ne higgyék magukat mindenhatónak! A legjobb, ha mérhetetlen energiáikat építő, előremutató és jótékony témákba fektetik. Ez garantáltan megtérülő befektetés.

 

NYILAS (november 22. – december 21.)

A Nyilas szülöttek könnyen lelkesednek, különösen utópisztikus dolgokért. Nem igazán szeretik az átlagos, hétköznapi dolgokat. Képtelen hosszú távon rutinmunkát végezni. Szeretnek nemes ügyek mellé állni, de sokszor túl elméleti a megközelítésük. Ebből adódóan a kivitelezésben nem túl erősek.

Idén ősszel: A Nyilasoknak tudomásul kell venniük, hogy a nagyvonalúság nem azonos az elnagyolással. Ha ez utóbbit teszik, nem fognak dicséretet kapni. Vigyázzanak erre, mert a siker kulcsa számukra a részletekben rejlik! Novemberig ez lesz a fő buktató. Utána kicsit könnyebb lesz. A november sikeres hónap lesz a számukra, sőt külföldi felkérést is kaphatnak. Ne sokat töprengjenek! A paraméterek konkretizálása után vállalják el! Olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amelyeket később remekül tudnak majd kamatoztatni.

 

BAK (december 22. – január 20.)

A Bak szülöttek józanok, racionálisak, ezért nem szertik a kiszámíthatatlanságot. Mindig mindent meg akarnak tervezni. Akkor érzik jól magukat, ha előre láthatnak. Szívósak, kitartóak, terhelhetőek. Képesek nagy teljesítményre hosszú távon, ráadásul hajlandóak megdolgozni a sikerekért.

Idén ősszel: Higgyenek benne a Bakok, hogy anyagi sikerek várhatóak október közepétől. Addig kitartóan kell dolgozniuk. Készüljenek fel, mert novemberben új, komolyabb feladatot kaphatnak! Ne ijedjenek meg, nem véletlenül bízzák pont rájuk! Alkalmasak, tapasztaltak, és kiérdemelték. Legyenek büszkék önmagukra! Még véletlenül se utasítsák vissza a felajánlott állást, pozíciót! A sors nem gyakran ad ilyen remek lehetőséget arra, hogy bebizonyítsák, mire képesek.

 

VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)

A Vízöntő szülöttek gyakran kilógnak a sorból. Kicsit öntörvényűek, ráadásul szeretik a szabadságot, a laza, kötetlen munkarendet. Megfulladnak a kötöttségektől. Muszáj világos, levegős helyen dolgozniuk. Ha ülőmunkát végeznek, akkor is álljanak fel sűrűn, és mozogjanak!

Idén ősszel: A Vízöntőkre remek dolgok várnak október közepétől. A munkájukban és a magánéletükben is egyszerre lehet változás. Ezek kedvezőek, mégis megviselhetik az egészségüket, hiszen jóból is megárt a sok. Nagy szerelem robbanhat be, amely elterelheti a figyelmüket a kötelességeikről. Ne hanyagolják el a munkájukat! Novembertől bármikor külföldi munka és/vagy tanulás lehetősége kerülhet eléjük. Ne sokat gondolkodjanak! Menjenek! Később jól fogják kamatoztatni az ott tanultakat.

 

HALAK (február 20. – március 21.)

A Halak szülöttek érzelmi alapon közelítenek meg mindent és mindenkit. Kicsit álmodozóak, feledékenyek, de végtelenül jóindulatúak. Valami rendszerességet kell vinniük a munkájukba, hogy látható legyen az eredmény. A szabadság arra hajlamosítja őket, hogy elússzanak időben és térben egyaránt.  

Idén ősszel: A Halak október közepétől számíthatnak látványos sikerekre. Akkor több helyről is megkereshetik és ajánlatokkal bombázhatják őket. Ha lehet, próbálják ki magukat több helyen is! Minél később köteleződjenek el! Ne siessék el a döntést! Novemberben külföldre mehetnek dolgozni vagy tanulni. Ezt semmiképp se mulasszák el, mert ez remek alkalom és jó buli lesz! Az sincs kizárva, hogy ez csak az „előétel” lesz, és később komolyabb, hosszabb kinn tartózkodásra is lehetőségük lesz.

 

 

 

 

Exit mobile version