Kapcsolódás a megújulás, a dinamizmus és az egység nevében

Ábrahám-Hörömpő Andrea | 2016. Május 02.
A kapcsolódás élményét, az egység érzését keressük egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Ennek eredményeképpen pedig mindaz, ami korábban eddig látszólag szemben állt egymással, a jelenünkben már egyensúlyba kerülhet.

Amíg a korábbi évszázadok, évezredek a kelet és nyugat, a pszichológia és a spiritualitás, az állam és a vallás szembenállásáról szóltak, addig a XXI. századra az emberiség kezdi felfedezni, hogy a valóságban semmi sem csak fehér vagy fekete. Sőt azt is, hogy nem kell a voksunkat letenni egyik vagy másik mellett, hiszen a kettő legtöbbször nem zárja ki egymást, csupán egy másik nézőpontból beszél ugyanarról: a világunkról. A világunkról, legyen az a belső világunk: megéléseink, legtitkosabb félelmeink vagy vágyaink; illetve a külső világról is: a környezetről és a társadalomról, mindarról, ami körbevesz minket.

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, számos lépcsőfok vezetett, amiben Ken Wilbernek, az integrál pszichológia atyjának igen jelentős szerepe volt. Wilber tanulmányozta, majd szintetizálta a nyugati, főleg a pszichológiára épülő, valamint a keleti, spirituális tanokat, és az integrál pszichológiában hidat épített a két, korábban messzemenőkig elkülönült világ közé.

Olvass még gondolatokról az NLCafén

A fejlődés jelen korunkban egyre dinamikusabb, így az integrál pszichológia alapjain nyugvó elmélet már a gyakorlatban is egyre több területen jelenik meg: a gazdaság, a közgazdaságtan, az oktatás, az önismeret, a nevelés, a politika, az egészségügy vagy a művészet területén.  Ami közös mindben, az az integrál szemlélet, ami a kizárólagosságon nyugvó versengés helyett az együttműködést, illetve az egyedüli igazságok helyett a nézőpontok sokszínűséget helyezi előtérbe.

Azt, hogy az integrál gondolkodás mennyire teret hódított az elmúlt években, mi sem mutatja jobban, minthogy Magyarország 2014 után most másodszor szolgál helyszínül az Integrál Európai Konferenciának, ahol számos nemzetközileg elismert előadó képviselteti magát. Az előadásokon túl a szervezők kreatív térben zajló műhelymunkával, közös meditációval, jógával, esti gulyáspartival és balatoni hajókázással várják az érdeklődőket. Mindazokat, akik szeretnének túllépni a már nem működő paradigmákon, és nyitottak a megújulásra. A megújulásra, amely belőlünk indul, és tapasztalataink megosztásával mások, így a világ fejlődését is szolgálja.

Mert sokszor csak ennyi kell: egy gondolat, egy mondat, ami elindít új utakon, új lehetőségek, új kapcsolatok felé. Mi az, amiben már te is magadévá tetted az integrál szemléletet, csak még lehet, hogy nem is tudsz róla? Mi az, amiben te magad tudnád megújítani azt a területet, amiben dolgozol, ahol élsz? Mi van, ha csak egy szikrára van szükséged, amivel forradalmasítod a környezeted életét és a saját életedet is?

Ha inspirációra vágysz, és kíváncsi vagy a fejlődés legújabb nemzetközi és tudományos módszereire, szakembereire, május 4-8 között Siófokon a helyed. Legyél cégvezető, orvos, tanár, mérnök, közgazdász, vállalkozó, művész, diák vagy az újdonságra nyitott, kíváncsi érdeklődő – biztosan megtalálod azokat programokat, amelyek rólad és neked szólnak. A konferencia ugyanis alapvetően a kapcsolódásról szól olyan értékek mentén, mint a dinamizmus, megújulás és megújítás vágya, nyitottság, elfogadás, globalizáció, szeretet, és az együtt teremtésben rejlő erő felvállalása és megtapasztalása.

 

Exit mobile version