2017 a biztonságra törekvés éve lesz

Izing Klára | 2016. Október 30.
Az asztrológiai hagyomány szerinte minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója. A 2017-es esztendő a Nap jegyében telik, az égitest új lehetőségeket, nagyobb változásokat hoz az életünkben. Minden eddiginél fontosabb lesz az egyenesség, az őszinteség, a becsületesség, aktívabbak leszünk, ami nem megy, azon képesek vagyunk változtatni. A biztonság megteremtéséért pedig képesek leszünk nagyobb áldozatot vállalni.

A Nap az asztrológiában

A Nap jelenti a szeretetet, a szívet, a méltóságot, az önbecsülést, a nemeslelkűséget. Ahogy a legbensőnkben vagyunk, a méltóságtudattal, akarattal, bölcsességgel, és azzal az aktivitással, amely ahhoz kell, hogy megvalósítsuk önmagunkat. A bennünk munkáló, alkotó, fenntartó, rendező erőt jelenti. A mundán asztrológiában a Nap a mindenkori hatalmat, a vezető pozícióban lévő embereket jelenti, akiken a tömegek sorsa múlik. A Nap évében hozott döntések hosszú évekre meghatározhatják az emberek életének irányát.

A Naptól várhatjuk

Lelkesebbek leszünk, képessé válunk olyan dolgokat is végrehajtani, amelyekhez korábban nem éreztünk kellő erőt, vagy azért nem tettük meg, mert kevés volt az önbizalmunk.

Amire a Nap évében ügyeljünk

Ne váljunk gőgössé, dogmatikussá, önkényeskedővé, mértéktelenné vagy dicsekvővé! Ne legyünk annyira hiúak, hogy viselkedésünk esetleg nyakasságba csapjon át, mert az előbb-utóbb egészségügyi problémát okozhat.

Amiben a Nap évében bízhatunk

Az erőnkben, az energiánkban – és megvalósíthatjuk az elképzeléseinket. Megnyugodhatunk, mert az akadályoknál látjuk a kivezető utat, és félelmet nem ismerően, higgadtan cselekszünk, s ezzel sikert érhetünk el.

2016. november 5-én már kapható Izing Klára 2017-es előrejelző könyve.

Exit mobile version