17 meglepő tény a balkezesekről

nlc | 2017. Július 17.
A balkezesek sok mindent másképp tesznek, mint jobbkezes társaik. Számtalan esetben a helyzetük sokkal nehezebb, ugyanis – kevés kivételtől eltekintve – szinte minden tárgyat a jobbkezesek számára készítenek. Hogy miben mások ők, milyen meglepő tényeket tudhatsz meg róluk, cikkünkben összegyűjtöttük a legérdekesebbeket.

Ha neked is van balkezes ismerősöd, akkor biztosan tudod, mennyi mindent tesz másként. Furcsán hat az írása, de önmagában már az is, ahogyan a tollat fogja a kezében. Persze, mindez csak a jobbkezesek számára furcsa, nekik magától értetődő. Az biztos, a jobbkezesek világában kicsit nehezebb a dolguk, hiszen nekik kell alkalmazkodniuk.

Mindenesetre számos izgalmas dolgot tudhatsz meg a balkezesekről. Íme.

Érdekes tények a balkezesekről

  1. A Föld népességének mindössze 5-10 százaléka balkezes.
  2. Agyuk jobbféltekéjét használják leginkább, ezért sokkal kreatívabbak, érzékenyebbek, mint a jobbkezesek. Kiválóak a megérzéseik, a fantáziájuk is szárnyalóbb. 
  3. A balkezesek 4-5 hónappal később érik el a pubertáskort, mint a többiek.
  4. Ügyesek a sportokban is. A teniszben, a baseballban, az úszásban és a bokszban számos balkezes élsportolót jegyeznek a krónikák. A teniszezők 40 százaléka (!) balkezes. A spanyol Rafael Nadal talán a legnépszerűbb mind között.
  5. Igencsak meglepő, hogy 7-ből 4 magas rangú politikus balkezes. Barack Obama is az.
  6. A diplomások közül a balkezesek gazdagabbak mint jobbkezes társaik.
  7. A 40 éves vagy annál idősebb korban szült anyukák kisbabái között feltűnően sokan balkezesek, míg a húszas éveikben szült nők körében alig jön világra balkezes baba.
  8. Rendkívül érdekes, hogy a kutyák és a macskák között szinte ugyanannyi balmancsos és jobbmancsos állatot tartanak számom, az emberek között ugyanakkor 10-90 százalékos ez az arány.
  9. Tény, a balkezesek sokkal jobb matekosok és az építészetben is kiválóbbat alkotnak, mint a többiek. A jobbkezesek ugyanakkor verbális képességeikben múlják felül a balkezeseket.
  10. A balkezesek sokkal hajlamosabbak az allergiára és az asztmás megbetegedésre, mint mások.
  11. Ha valami történik a balkezükkel, sokkal egyszerűbben és könnyebben szoknak át a jobb kezük használatára, mint fordítva.
  12. A balkezesek háromszor nagyobb valószínűséggel folytják alkoholba bánatukat, mint a jobbkezesek.
  13. A brit királyi család legfőbb méltóságai is balkezesként születtek. Így II. Erzsébet királynő  sőt már az ő édesanyja, az anyakirálynő is , fia, Károly herceg és unokája, Vilmos herceg, Katalin hercegné férje is balkezes.
  14.  A balkezesek között feltűnően sokan szenvednek alvászavarban.
  15. Augusztus 13-át a balkezesek nemzetközi világnapjának nyilvánították.
  16. Igencsak meglepő tény, de a balkezesek sokkal jobban látnak a víz alatt, mint a jobbkezesek.
  17. A balkezesek sokkal könnyebben gurulnak dühbe, sokkal gyorsabban bosszantják fel magukat akár apróságokon is.
Meglepő tények a balkezesekről

(via Idealist 4ever)

Exit mobile version