9 dolgot tégy másként, hogy boldog légy 2020-ban

Kari Szilvia | 2017. December 12.
2020 már itt kopogtat az ajtón, alig néhány hét, és kezdődik az új év. Teszel fogadalmakat? Ezúttal inkább valami mást tégy meg, például felejtsd el a cikkben felsorolt dolgokat. Sokkal boldogabb leszel. Annyit máris elárulhatunk, 2020 csak rólad fog szólni, te leszel a fontos, senki más. Ebben az évben még az sem baj, ha önző leszel egy kicsit, mások helyett előbb gondolsz magadra. Sőt, éppen ez a tulajdonság repíthet előre a céljaid és a boldogulásod felé.

2020 több szempontból is figyelemre méltó év lesz. Erőteljes energiákat, nagy lehetőségeket tartogat. Az újévben tényleg csak rajtad múlik, mit valósítasz meg. Ahhoz, hogy igazán boldog életed legyen, ezt a 9 dolgot, ezeket a lehúzó szokásokat mindenképpen felejtsd el.

1. Pihend ki magad 2020-ban

Nagyon sokat ártasz magadnak, amikor alig alszol napi négy óránál többet, mert bulizol, vagy még késő este is a munkán és a feladatokon járnak a gondolataid. A boldogság egyik legfontosabb összetevője a pihentség. Biztosan tapasztaltad már, mennyivel ingerültebb vagy és mennyivel rosszabb a hangulatod, amikor kimerülten próbálsz otthon vagy a munkahelyed létezni. Teljesen mindegy, mennyire elfoglalt az életed, a napi 7-8 órás pihentető alvásról ne mondj le.

2. Nézz szembe a félelmekkel 2020-ban

Számos dolog okozhat félelmet, aggodalmat az életedben. Az érzés időnként még hasznos is lehet, mert felhívja a figyelmedet mindarra, amitől érdemes megóvnod magad. Az esetek többségében viszont olyasmitől félsz, ami meg sem történt, csupán a fejedben létezik. Az aggódással csak akadályt állítasz a céljaid felé vezető úton. 2020-ban érdemes ezért is változtatnod az eddigi hozzáállásodon. Ahelyett, hogy gyötröd magad, inkább nézz szembe a félelmekkel. Tedd fel a kérdést, valójában mitől félsz, mi okozza benned az érzéseket. A tudatosítással, a megértéssel könnyedén el tudod engedni, fel tudod oldani a félelmeket. Próbáld ki, érdemes.

3. Engedd ki az érzéseket 2020-ban

Könnyen lehet, te is azok közé tartozol, akik magukba fojtják a fájdalmat, akik szégyellik kimutatni a valódi érzéseiket, mert – persze tévesen – azt gondolják, azzal sebezhetővé, sérülékennyé, sőt nevetségessé válhatnak mások szemében. 2020-ban itt az ideje, hogy elengedd ezt a megrögzött és lehúzó gondolatot, kimondd az érzéseidet, és segítséget kérj, ha szükséges. Meglepődsz, micsoda változáson mész majd keresztül.

Ezeket a szokásokat engedd el 2020-ban, hogy boldog lehess

4. Találd meg álmaid munkáját

Nagyon káros és lehúzó az a folyamat, amikor a munkádat annyira gyűlölöd, hogy önmagában már a reggeli felkelés is fizikai fájdalmat okoz. 2020-ban lépj ki az ilyen munkahelyről. Ne azért dolgozz, hogy pénzt keress, hanem azért, hogy boldogsággal töltse el a mindennapi feladat a lelkedet. A nem-szeretem feladatok nagyon könnyen megbetegítenek, de előrébb, a céljaid felé biztosan nem visznek. Ne feledd, 2020 a nagy lehetőségek éve, amit valóban szeretnél, meg tudod valósítani.

5. 2020-tól fogadd el magad

Sokan gyűlölik a testüket vagy valamely testrészüket, mert nem találják elég szépnek és vonzónak. Az előző években számtalanszor megfogadtad, hogy lefogysz, mozogni fogsz, lemondasz az édességről. Mire jutottál a fogadalommal? 2020-ban inkább ne ígérj, vagy csupán annyit, hogy elfogadod magad olyannak, amilyen vagy. Megszereted a testedet, meglátod benne a csodát, a szépséget. Amikor szeretettel fordulsz önmagad felé, másoknak is feltűnik majd, milyen gyönyörű vagy. Persze a mozgást, az egészséges életmódot nem árt belecsempészni a mindennapokba.

6. Szívből örülj az életednek 2020-tól

Közhely, de való igaz, az élet rövid. Hogy mennyit és hogyan élsz meg belőle, újfent csakis rajtad múlik. Szóval, ne vesztegesd tovább az idődet, hagyj fel minél előbb a halogatással, a feladatok tologatásával. A hétvégéket töltsd aktívan, lépj ki otthonról, állj fel a számítógép, a Facebook elől, és inkább töltődj fel a friss és szabad levegőn. Sokkal jobban fogod érezni magad, ráadásul az 5. pont javaslatát is könnyebben valósíthatod meg.

7. Új barátok várnak rád 2020-ban

A mérgező kapcsolatok nem visznek előrébb, csak visszahúznak, és az energiádat rabolják. Ismerd fel azokat a barátaidat, akik ártanak, akik elszívják az életerődet, akik folyamatosan panaszkodnak. Akik ugyanakkor erős példát mutatnak, hogyan törődj kizárólag magaddal, hiszen őket csakis önmaguk érdeklik, a te gondjaidat meg sem hallják. Jusson eszedbe, 2020 az önzőség éve is, megérdemled a valódi barátokat.

8. Töltsd félig a poharat 2020-ban

Vagyis lásd, hogy félig tele van. A negatív gondolkodás és hozzáállás csak hátráltat. Úgy valóban nem jutsz előrébb, ha még azt is mantrázod magadban, hogy ez neked sosem sikerülhet. Ellenben óriási lendületet kapsz, amikor optimistán tekintesz előre, mert miért is ne sikerülhetne az a valami éppen neked. A gondolataid bámulatosan hatnak, csak észre kell venned, ahogyan azt is, mi mindenért érezhetsz hálát az életedben. Szép lakásban élsz a szeretteiddel, van mit enned, divatos ruhákban jársz, csupán ezzel sokkal gazdagabbnak érezheted magad nagyon sok millió embernél.

9. A boldogság nem cél 2020-ban

Sokan gondolják, ismételten nagyon tévesen, hogy a boldogságot ki kell érdemelni, az egy cél, amiért küzdeni és tenni kell nap mint nap. A boldogság egy állapot, amit önmagadban találsz meg, te döntöd el, hogy jól vagy rosszul akarod magad érezni. Próbáld csak ki, ébredj reggel mosollyal az arcodon, élvezd a reggeli ízét és zamatát, a kávé mennyei illatát. Vedd észre önmagad körül a csodákat, épp úgy, mint a gyerekek. Légy önfeledt és vidám, mint a kicsik. Ez a boldogság, mindennap arra vár, hogy megérezd magadban. 2020 pedig tökéletes év hozzá.

(via RelRules)

Exit mobile version