Ekkor érkezik a babaáldás a horoszkóp szerint

nlc | 2018. Június 14.
Vannak csillagjegyek, akik a szülői feladatra születtek. Mások nehezebben vagy csak később szánják el magukat a családalapításra. A horoszkópból ugyanakkor kiolvasható, kinél mikor érkezik el a legmegfelelőbb időpont – már ha egyáltalán létezhet ilyesmi. Nos, mikor köszönthet be hozzád a babaáldás? Kiderülnek a részletek.

Kos 

Kos jegyűként, amikor igazán akarsz valamit, egy pillanatra sem habozol, hogy megtedd a megfelelő lépéseket. Ha nemrég úgy döntöttél, gyermeket szeretnél, nálad ez hamarosan be is következik. Nem ritka, hogy viszonylag fiatalon, már a húszas éveid elején, de legalábbis a baráti társaságból elsőként válsz szülővé. De te alapból is szeretsz mindenben az első lenni.

Bika

Bika jegyűként fontos számodra a biztonság és a stabilitás, ezért időbe telik, míg döntesz a babavállalás lehetőségéről. A „semmibe” te sosem szülnél. Úgy gondolod, addig nem érdemes gyereket vállalni, amíg pénzügyileg és lelkileg nem állsz maximálisan készen a feladatra, ezért sokszor egészen a harmincas éveid közepéig vársz.

Ikrek

Ikrek jegyűként nem mondhatni, hogy mindenkor igazán meggondolt lennél. Attól, hogy kitalálod, gyereket szeretnél, útközben még többször is meggondolhatod magad. A lelked mélyén talán mindig is védelemre vágyó gyermek maradsz, de éppen ezért is szeretnél minél fiatalabban szülni, hogy felnőttnek érezhesd magad.

Rák

Rák jegyűként az otthon, a család mindennél többet jelent neked. Valószínűleg már kisgyermekként is romantikus esküvőről, az anyaságról, a szülőségről álmodoztál. Mégsem ugrasz fejest a családalapításba, amíg nem érzed, hogy az életed a gondoskodásról, a valódi szeretetről szól, nem vállalsz gyermeket.

Oroszlán

Oroszlán jegyűként gyakran látod magad a szülői szerepeben, természetesen a tökéletes, a mintacsalád képe lebeg a szemed előd. Nem sieted el a családalapítást, de túl hosszasan sem szeretnél várni. Úgy gondolod, elsősorban lelkileg kell megérned a szülői feladatra. Amikor tudatosul mindez benned, senki sem akadályozhat a céljaidban.  

Szűz

Szűz jegyűként több gyermeket is szeretnél, ezért viszonylag hamar elgondolkodsz a szülővé válás lehetőségén. Szinte biztosan pontosan megtervezed, mennyi ideig vársz a következő babával, mennyi az ideális korkülönbség a testvérek között, de már jó előre a neveket is kiválasztod.

Mérleg

Mérleg jegyűként tökéletes elképzeléssel rendelkezel a szülőségről, a legjobb szülő szeretnél lenni, ezért biztosan nem sieted el a gyermekvállalást. El szeretnél mindent előre rendezni, fel akarsz készülni a váratlan helyzetekre is. Csak a gyermekeidre szeretnél koncentrálni onnantól kezdve, hogy megszülettek. Szeretnéd a tőled telhető legjobbat adni nekik.

Skorpió

Skorpió jegyűként ha valamibe belevágsz, ha valamit eltervezel, abba mindent beleadsz, testestül-lelkestül csak erre a feladatra összpontosítasz. Amikor eldöntöd, hogy babát szeretnél, semmi más nem számít, csak a célod lebeg a szemed előtt. Nem véletlen, hogy mindig eléred, amire igazán vágysz. 

Nyilas

Nyilas jegyűként talán te vagy az a csillagjegy, aki biztosan nem sieti el a gyermekvállalást. Mielőtt elkötelezed magad, mielőtt lemondanál a szabadságodról, szeretnél minél több tapasztalatot gyűjteni, minél több élményt megélni. Amikor úgy érzed, eljött az idő, lenyugszol és családot alapítasz.

Bak

Bak jegyűként pontos terv szerint éled, és építed fel az életedet. Nagyon céltudatos és gyakorlatias típus vagy. A gyermekvállalásra is részletesen kidolgozott tervel rendelkezel, amibe csak akkor vágsz bele, amikor minden készen áll, amikor stabil az anyagi helyzetet, amikor tudod, hogy mindent megadhatsz a gyermekednek.

Vízöntő

Vízöntő jegyűként nagyon független és szabad szellemű vagy, ezért téged valósággal megijeszthet a babavállalás gondolata. Aztán mégis enyhül a szülői feladatok iránti félelmed, amikor kellő tapasztalatot gyűjtöttél, amikor azt látod, már mindenki családot alapított körülötted.

Halak

Halak jegyűként az empatikus és gondoskodó csillagjegyek közé tartozol. Már fiatalon is úgy érezheted, a gyermek a sorsfeladatod. Az elköteleződés mégis sokszor okozhat nehézségeket, ezért aztán mégsem sieted el a családalapítást.

Elite Daily Borítókép: Thinkstockphotos

Exit mobile version