Ezek a csillagjegyek a beszólás mesterei

nlc | 2023. Április 11.
Igencsak könnyedén szórják az ítéleteket, velük könnyen megesik, hogy magas lóról beszélnek a többiekkel.

Oroszlán

Lássuk be, az Oroszlán tényleg azt hiszi, ő a világ uralkodója. A természetéből adódóan hajlamos előkelőbbnek, többnek gondolni magát másoknál, ráadásul elvárja, hogy mindenki egyetértsen vele. Ha nem így tesznek, pillanatok alatt lemossa őket. Magas lóról beszél, és arra számít, hogy hódító tábornokként majd elfogadják őt a többiek.

Fotó: Getty Images/Fanfan Meng

Kos

Szerencsére mindig akad egy Kos, aki a neurotikus és narcisztikus viselkedés bármelyik árnyalatát be tudja mutatni. Már-már a sznobériával határos az ítélkező hajlama, de mindezt csak azért teszi, hogy megóvja magát a világ csúfságától. Mindig a tökéletes helyzeteket és embereket választja, ami miatt viszont hamar egyedül találhatja magát.

Rák

A Rák örömmel játssza a jogos népharag hangját. Ettől érzékenynek és karizmatikusnak tűnik, és az egész közösség haragjával csaphat le az „ellenségre”. Legjobban azonban az ezt követő éljenzést szereti. Ha valakire nincs szüksége, vele egyáltalán nem türelmes, sőt könnyen át is gázol rajta.

Exit mobile version