Júliusban még így is lehet olyan érzésünk, hogy becsapnak vagy félrevezetnek minket, pedig az esetek többségében nem erről van szó, sokkal inkább kommunikációs zavarokról.
Ahogy azt Balla Ilona kínai asztrológustól megtudtuk, a július a Jin Föld Kecske hónapja, melynek indító képletében rengeteg úgynevezett Utazó Ló található. Ez azt jelenti, hogy mindenkiben megnő az utazási kedv, vagyis ez a hónap az utazásé.
Napok, amikor jobb vigyázni:
Július 4-én, 13-án és 25-én mindannyian legyünk óvatosak, mert ezek balesetveszélyesebb napoknak ígérkeznek. 14-én és 26-án több fejtörést okozó változások állhatnak be sokunk mindennapjaiban. A szakértő hozzátette, hogy ez utóbbi kettő ráadásul úgynevezett sokszorozó nap is, vagyis érdemes jobban odafigyelni arra, amit teszünk.
Július nyerteseinek a Nyúl, a Ló és a Disznó jegyében születettek érezhetik magukat, míg a Patkány, a Bivaly és a Kutya szülöttek nem fognak annyira rajongani ezért a hónapért. Akármelyik jegyben is születtél, a fekete turmalin nevű ásvánnyal egyensúlyba hozhatod a hónap energiáit.
Mi vár a te jegyedre?
Készen állsz arra, hogy megtudd, mit tartogat neked a július a kínai asztrológia szerint? Ehhez először is azt kell tudnod, hogy melyik jegyhez tartozol: a kínai asztrológiában az egyes állatövi jegyek mindig az adott év februárjától a következő év februárjáig tartanak, vagyis aki 2023 januárjában született, az Tigris, aki viszont februárban vagy azután jött világra, már Nyúl jegyű.
Nyitókép: Getty Images – natala krechetova