Csillagjegyek, akik nem beszédesek

nlc | 2024. Augusztus 28.
Ezek a csillagjegyek nagyon csendesek, szűkszavúak.

Bak

A Bakokra az élet minden területén jellemző a meggondolt és következetes viselkedés, éppen ezért csak akkor szólalnak meg, ha valóban van érdemi, magukban már kellőképpen kimunkált mondanivalójuk, illetve olyan hallgatóságuk is, akiket érdemesnek tartanak arra, hogy megosszák velük a gondolataikat. A jegy szülöttei a rendet és a racionalitást tartják szem előtt, a felesleges szóáradat viszont az ő megközelítésükben csak összevisszaságot szül. Ebből adódóan nem csupán hogy nem szeretnek túl sokat beszélni, de nehezen is viselik a kifejezetten beszédes emberek társaságát.

(Fotó: Getty Images)

Szűz

A Szüzek csendesek ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rengeteg mondanivalójuk. Más eszközökkel, például gesztusokkal  folyamatosan és nagyon intenzíven kommunikálnak, amikor pedig mégiscsak megszólalnak, mindig a megfelelő szavakat használják, melyek így általában elegendőek is ahhoz, hogy kifejezzék azt, ami szándékukban áll.  Az írásbeli kommunikációt is előnyben részesítik a szóbelivel szemben.

Exit mobile version