Sonkás tekercs

nlc | 2009. Március 18.

Hozzávalók 4 személyre:

A túrót kevés sóval, borssal sima krémmé keverjük. Megmossuk a zsályát és a rozmaringot, alaposan lerázzuk róluk a vizet. A rozmaring kis leveleit a szárról levesszük, és a zsályával együtt apróra vágjuk. A tojásokat egy csipetnyi sóval és a fűszernövényekkel felverjük. Felhevítünk 3 ek. olajat egy (ha lehet, négyszögletes) serpenyőben, és a fűszeres tojást beleöntjük. A serpenyőt forgatva elegyengetjük a felszínét. Kb. 5-6 percig közepes tűzön sütjük, majd megfordítjuk, és további 3 percig sütjük. Végül nedvszívó papírra borítjuk. Amikor kihűlt, alufóliára terítjük az omlettet, beborítjuk sonkaszeletekkel, megkenjük a fűszeres túróval, és feltekerjük. A tekercset megkenjük a maradék olajjal, betekerjük az alufóliába, és 10 percre 180 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd kb. 2 cm vastag szeletekre vágva tálaljuk.

Tipp: Az omlettet sütőben is készíthetjük, így nem kell félidőben megfordítani: a felvert tojást kiolajozott tűzálló tálba öntjük, és 190 °C-ra előmelegített sütőben 15 percig sütjük, míg a felszíne aranybarnára sül.

 

Exit mobile version