Ünnep, pihenés, locsolás…

Auchan | 2010. Március 12.
Húsvét a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A húsvéti locsolkodás hagyományának is tulajdonítanak Bibliai eredetet: harmadnapon, a Krisztust sírjához érkező tanítványokat egy angyal várta, aki ezt mondta a gyászolóknak: "Ne keressétek, mert feltámadott!" A sírt őrző katonák úgy próbálták lecsendesíteni a feltámadás hírét vevő asszonyokat, hogy hideg vízzel lelocsolták őket.

A másik eredete a húsvéti locsolásnak a víz tisztaságába, megújító erejébe vetett hit. Sokáig élt a hagyomány, hogy a lányokat a legények a kúthoz vonszolják, majd hideg vízzel, vödörből meglocsolják őket. Sok baj származott azonban e régi szokásból, mert a lányok gyakran megfáztak, nem egyszer tüdőgyulladást kaptak.

Így az évek során megkopott ez a módszer, és helyét átvette a kölnivizes locsolás. Visszafogottabb, polgárosodott formában tehát a mai napig fennmaradt a régi népszokás.

 

A legtöbb családban ilyenkor a nagyobbak ajándékot, édességet kapnak a locsolásért cserébe, a kisgyermekek pedig lelkesen keresgetik, hogy hová rejtette a nyuszi a hímes tojásokat. Szerencsére Önnek nem kell sokáig keresgetnie sem a tojásokat, sem a húsvéti sonkát, sem más egyebet, ami az ünnepi készülődéshez kell. Az Auchan áruházakban könnyen rátalál a szükséges termékekre. Szerezzen be mindent kényelmesen és kedvező áron, hogy a Húsvét már valóban csak az ünnepről, a locsolásról és a pihenésről szóljon.

 

Nemcsak személyesen, de virtuálisan is érdemes felkeresnie az Auchan áruházat. A www.auchan.hu honlapon akciós húsvéti ajánlattal, játékokkal és receptajánlóval várjuk!

 

 

 

Exit mobile version