Húsvétkor hazamegyek a falumba, ahogy a nóta is mondja. Legalábbis remélem, mondja így valamelyik nóta. Nem igaz, hogy nincs olyan nóta, amelyik ezt mondaná, hogy „hazamegyek a falumba”. Locsolok is, locsolkodom. Harminchárom éve mindig. Krisztusi korba ért a locsolkodásom. Falun még él a hagyomány, ami a városban tán egy sohasem volt szokás, de én, ki oly bőszen közlekedem világok között, minden húsvéthétfőn fölülök a bringámra. Nem a szokás kedvéért, vagyis nem azért, mert várnak. És nem is azért, mert megszállott hagyományőrző lennék, aki bősz magyar lelkét ilyenkor szellőzteti meg a széles magyar rónaságon.
De mert olyan kevés dolog maradt meg. Oda minden: a gyerekkorom háza, a szobám, a régi bútorok, képek, oda az egész világ, ahol felnőttem, az utcában mások laknak, a házakat kicsinosították vagy elbontották, és bennem sincs már semmi abból a régi, klottgatyás gyerekből. Egyáltalán semmi. Ezért kell körbemenni. Locsolkodni. Nem azért, hogy megnézzem, mi változott, hanem, hogy tekerés közben arra gondoljak, legalább néhány dolog változatlan. Hogy igenis van egy-két apróság, ami nem mozdul el. Mások lettek a lányok, akik várják a kölnivizet, és más lettem én is, de a vers például ugyanaz. Én még kicsi vagyok, ez a kedvencem. Verset nem mondhatok, ezt mondom mindig. Jön az öcsém is, Grecsó Z., Európa szerte ismert és sikeres kortárs táncos, ő zöld erdőben járt, kék ibolya.
Megyünk most is, kedves Naplóm! És gondolunk rád, ígérem, mikor megkapjuk az első tojást.
| Ha megrendelnéd, katt a képre! |
A letűnt világok lélektana, az odaveszett ifjúság hamiskás nosztalgiája, nem véletlenül ez jutott a húsvétról eszembe. Hiszen az első könyv, amit már régóta ígérgetek, csupa illúzió, az emlékezés és tanúskodás csalfa reménye van benne. Kemény István a Kedves Ismeretlen című munkáját a múlt hónapra ígértem, és önök, kedves olvasók hiányolták is (köszönöm a leveket!). Több reklamációt is kaptam, a Naplóm nevében bocsánatot kérek, hogy áprilisra csúszott ez a különös, szép, költői regény. A változások könyve ez. Van egy kulcsmotívum, ahogy figyel a mesélő, nézi, hogyan változik körülötte a világ, és a rendszerváltás táján először lát valakit a hátsó ülésre beszállni egy taxiba. Csak egy gesztus, de világok vannak mögötte, a távolodás, a szétszakadás modora van benne. Én nem voltam felnőtt az előző érában, csak álmodozva és kétségbeesve nézem azt a lusta világot, amelyben mindenki ráért, és mindenki unta, hogy él, és csak reméltek, álmodtak, züllöttek, mert még a szerelem is lassabb, érleltebb és unalmasabb volt, mint most.
Kemény könyvét a ma Utas és holdvilágának nevezte a kiadó, és van ebben valami, de nehogy csalódjon, kedves Olvasó, nem a története hasonlít. Hanem a vágyai. A be nem teljesült kamaszkori szerelmek, akarások, az az utolsó pillanat, mikor még él a remény, hogy egészében értsük és ismerjük a világot, na, ebben közös. Minden másban más. Szép könyv, gyakran eszembe jut, különösen, ha fölmegyek a várba.
Belakta nekem a hegyet.
| Regényében kérte meg a barátnője kezét |
A képzelgés csodás regénye Jü Hua hatalmas munkája is, a Testvérek. Bevallom, még nem értem a végére, benne vagyok, szegyig, de soha ilyen szépen a képzeletről még nekem nem írt senki. Kopasz Li majdnem lát valamit, egy gyönyörű nő legszebb és legféltettebb virágát, majdnem látja, ami azt jelenti, hogy szinte látta is. Környezete, barátai, ismerősei, a vágyakozó férfiak pedig mindent megadnak, hogy meséljen a vágyott nő öléről. Lám, ez a képzelet hatalma. Mesélni valamiről, és vágyni valakire. Vajon azok a borotvált, szoláriumozott kamaszok, akik abba az edzőterembe járnak, amelyikbe én, el tudnának képzelni valamit? Úgy, hogy mesélnek nekik róla? És ők látják. Mert annyira akarják látni, hogy sikerül! És olyan hosszan képzelegnek róla, hogy megtanulnak vágyni valakire, igazából, szenvedélyesen, megtanulnak kívánni, szeretni egy lányt, úgy istenigazából. Nem tudom. Remélem. Mert borzalmas világ vár a mai kamaszlányokra, ha nincs, aki az életénél is jobban vágyjon rájuk, hiszen ez az éteri vágy varázsolt nőt a lányból, ez az el nem múló szenvedély segíti élni az asszonyt.
|
|
E havi utolsónk is az emlékezés könyve. Egy esszéregény, inkább esszé, mint regény, György Péter Apám helyett című nagyszerű munkája. Provokatív és megdöbbentően őszinte próza, a sors és az akarat viszonya, a nem vállalt prófétaság szövege ez. Arról beszél, hogy mit jelent, ha valaki úgy lesz valaminek a (szem)tanúja, hogy nem akar tanú lenni, nem akar felelősséget vállalni azért a tudásért (munkatábor, holokauszt), amit kapott, hanem életet akar magának, a régi hétköznapjait akarja (vissza), és nem akar egész életében valamihez képest létezni. És persze azok könyve is, akik itt maradtak, beköltöztek, tűrtek és félrenéztek, akik azóta sem mernek emlékezni, bocsánatot kérni, akik nem értik, miért keserűek a napjaik, akik azt hiszik, fájna szembenézni a bűnnel (és végre elengedi azt). Apák és fiúk, adósságok és leszámolások, gyónások és vádak könyve ez, nem lányregény, de érdemes néha mélyebbre menni. Kockáztassanak!