A fiam kicsi korában igazi kis lovag volt, aki mindig anyát akarta, csak anya volt jó, ha valami baja volt, nekem kellett felemelnem, nekem kellett mellette feküdnöm, amíg el nem aludt, átölelt a kis karjaival, és csak akkor volt nyugodt, ha a közelében tudott. Mindenben segített, és megígérte, hogyha nagy lesz, akkor ő fog vinni bevásárolni és minden megcsinál majd helyettem. Amikor nagyobb lett és elkezdett érdeklődni a lányok iránt, mindig sötét, hosszú hajú lányok tetszettek neki, akik hasonlítottak rám. Ez is teljesen természetes és normális dolog, csendben nyugtáztam, és boldogan állapítottam meg magamban, hogy szívesen beszélget velem erről is.
A mai napig, ha bármilyen baja van, azonnal hozzám fordul, hiába fiú, nem az apját kérdezi. Bár gyakran tiltakozik, ha elmondom, hogy szerintem mi a dolog megoldása, de általában később végiggondolja, és megteszi. Mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy ez az ő dolga, és én csak tanácsot adok neki, hiszen 16 éves elmúlt, gondolja meg, és tegyen a saját belátása szerint. Viszont olyan értelemben nagyon nehéz vele, hogy a húgával ellentétben nagyon zárkózott és szorongó természet, aki nehezen nyílik meg, ezért gyakran nem könnyű vele zöld ágra vergődni. Bízom benne, hogy ez gyorsan elmúlik majd, talán kinövi, és újra az a nyitott, mosolygós fiú lesz, aki volt.
Amikor a lányom megszületett, akkor eleinte nagyon féltékeny volt a húgára, de aztán ez megváltozott, és nagyon jó testvérek lettek, akik mindenben segítették egymást. A kislányom úgy nézett a bátyjára, mint egy istenre, és gyorsan látható volt a két gyerek közötti különbség: a fiam a férfias elfoglaltságokat szerette, mindig segített az apukámnak füvet nyírni, a kislányom pedig hihetetlenül gondoskodó és csajos volt már egészen kicsinek is. Míg a lányom már óvodás korában csinos akart lenni, addig a fiamat felső tagozat végéig gyakorlatilag nem érdekelte, hogy mit vesz fel, kikészítettem a tiszta ruhát, belebújt és kész. Most azért ez már másképp van… 16 éves, rendszeresen lenyírja a füvet, minden olyasmit megcsinál, ami szerinte pasimunka, és segít szó nélkül, ha megkérem rá. A közös témát lényegesen nehezebb megtalálni vele, mint a lányommal, mert az ő érdeklődése leginkább a foci körül mozog, ezért igyekszem tájékozódni a témában, és szinte az összes meccsén ott vagyok, hogy érezze, ez nekem is fontos.
Úgy általában a fiúk sokkal később érnek, mint a lányok, ez nemcsak a szobatisztaságon látszik, de később is gyerekesebben beszélnek és gondolkoznak, mint a lányok, az én tapasztalataim szerint legalábbis. Viszont imponálóan leegyszerűsítik az élet dolgait, ezt mi, nők hajlamosak vagyunk lényegesen túlbonyolítani.
Anya-lánya viták persze vannak
A lányommal sokkal könnyebben boldogulok, mint a fiammal, mert valahogy ösztönösen érzi, érti, hogy mit akarok mondani neki, vele sokkal egyszerűbb a kommunikáció. Pedig alapvetően lényegesen makacsabb, mint a fiam, de általában fél szavakból, vagy egy pillantásból is megértjük egymást. Kicsi korában elképesztően anyás volt, olyanokat sosem mondott még nekem egyetlen férfi sem, mint amiket ő. Esténként, mikor elmesélte, mi volt az oviban, mindig hozzátette, hogy a nap egyetlen perce sem ér semmit, amit nélkülem töltött el, és mindig hozzátette azt is, hogy állandóan szeretne velem lenni. Régebben kicsit aggódtam, hogy milyen lesz majd neki, ha ott alvós kirándulásra, vagy táborba megy, de szerencsére sírás nélkül ment már elsős korában is, és jól érezte magát.
A lányok sokszor egy pillantásból is megértik az anyjukat, vagy éppen fordítva (forrás: Thinkstock)
Ami nekem egy kicsit furcsa vele, az az, hogy lényegesen jobban érdeklik őt a csajos dolgok mint engem, ezért igyekszem fejlődni a smink, kozmetika, divat területén, ugyanis egy valóságos szakértővel élek együtt, aki a internetről azonnal beszippantja a legfrissebb infókat. Egyébként nagyon jó, hogy tudunk tanulni egymástól, nemcsak ezen a területen, de máshol is. Irigylem a kiegyensúlyozott, vidám természetét, és nagyon igyekszem őt megőrizni olyannak, amilyen.