Márciusban egyéves lesz a kisfiad, Mimó. Hogy jutott eszedbe, hogy papinaplót írj, ilyet inkább az anyukák szoktak, nem?
Már a 2000-es évek elején írtam blogot, akkoriban a mindennapjaimról, de ezt pár év után abbahagytam. A feleségem mondta, hogy írjak újra, mert ez nekem való, szeretek naplót írni, így lett a Papinapló. Egyébként nagyon érdekes, mert az apukám is nagy blogger volt (Igor apukája az író, újságíró Andrassew Iván volt – a szerk.), és amikor az öcsém született, akkor ő is írt róla rendszeresen, és most nagyon érdekes újra olvasni a bejegyzéseit.
A papám már egy éve meghalt, de a blogját olvasva olyan, mintha szimultán nevelnénk gyereket, csak a két gyerek születése között eltelt 13 év. Tök érdekes olvasni, hogy az öcsémmel nagyon hasonló dolgok történtek, mint Mimóval, a papám is hasonló sztorikat írt meg anno, mint én. A Papinaplót blogban írom, és mindig kiteszem a Facebookra is. Azt tapasztalom, hogy nagyon szeretik olvasni, gyerekesek és nem gyerekesek egyaránt.
Milyen történetek kerülnek be a papinaplóba?
Néha el vagyok veszve, hogy miről írjak, mert nekem minden nagyon érdekes, elvégre Mimó a első gyerekem. Csak hétvégén vagyok vele reggeltől estig, mert a hétköznapokon dolgozom, de a feleségem folyamatosan tudósít. Fényképet, videókat küld, így aztán nincs olyan érzésem, hogy lemaradok a fontos pillanatokról. Egy barátom egyszer azt mondta, hogy hipervertált vagyok. Ez egy nem létező kifejezés arra, aki mindent posztol és megoszt másokkal, ez vagyok én. A feleségem sokkal visszafogottabb, talán ezért is írok én naplót a gyerekről.
Ahogy összeházasodtatok, rá kilenc hónapra megszületett Mimó. Így terveztétek?
Igen, Viru azt mondta, hogy a nászúton szeretne teherbe esni, és ez nekem sem volt ellenemre. Tehát már jó előre megbeszéltük, hogy nem várunk semmire se, gyereket akarunk, de iziben. Ez sikerült is. Nagyon készültünk arra, hogy szülők leszünk, sok mindent előre elterveztünk. Például tudtuk, hogy Mimónak fogják hívni a gyerekünket, pedig akkor még nem tudtuk, hogy fiú lesz vagy lány. A rendes neve Samu Borisz, de mi Mimónak, és ennek tovább becézett változatain szólítjuk.
A szülésre hogyan emlékszel?
Egy héttel korábban érkezett a vártnál, a születése napján kétszer mentünk be fájásokkal a kórházba, egyszer hazaküldtek minket, másodszorra azonban már megszületett. Arra nagyon emlékszem, hogy a kezembe adták, én pedig automatikusan elkezdtem neki énekelni egy dalt. És amíg énekeltem, végig azon gondolkoztam, hogy honnan is ismerem ezt az éneket? Aztán másodszor is elénekeltem, és akkor jöttem rá, hogy egészen kicsi koromban az anyukám énekelte ezt nekem, de tudtommal egészen addig én nem énekeltem el soha.
És miközben énekeltem, azt is gondoltam, hogy stresszhelyzetben milyen fura emlékek jönnek elő és milyen mélyről. Aztán három napig nem láthattam őket, mert influenzajárvány volt és nem mehettem be a kórházba. Életemben először rettenetesen magányosnak éreztem magamat aznap este, mert már két ember hiányzott, és az is eszembe jutott, hogy ebben a lakásban még soha nem voltam egyedül.
Vannak állandó apás programok, ami mindig a te dolgod?
Persze, ilyen a fürdetés és a hétvégi babaúszás is. Ez az én bulim, persze Virág is csinálhatja, ha szeretné, de ezeket általában én csinálom. Hétvégente igyekszem fölkelni a gyerekhez, hogy a feleségem alhasson egy kicsit tovább. Ilyenkor egy-két kettesben eltöltött óránk van, ezeket is szeretem nagyon. Mióta megszületett, egyszer sem voltam moziban, és a bulizások száma is erőteljesen visszaesett. Az éjszakai ébredésekhez viszont hozzá vagyunk szokva, mert van egy macskánk, Pizsi, aki a virrasztáshoz már Mimó születése előtt hozzászoktatott minket.
Sokan féltik a kisbabájukat a macskától, főleg a betegségek miatt. Ti nem aggódtatok?
Bennünk fel sem merült, hogy megváljunk Pizsitől. Ez pont olyan lenne, mintha a nagymamát akarná az ember elajándékozni. Pizsi is a család része, bár Mimó születése után ő volt az, aki megsértődött. Szerintem pont úgy viselkedett, mint egy féltékeny testvér. Másfél hónapig nézte Mimót fancsali képpel a sarokból, aztán egy ideig messziről kerülgette, mára azonban szent a béke, együtt játszanak. Pizsi tök jó fej, simán hagyja, hogy Mimó taperolja.
Van kimenős napotok? Amikor lehet gyerekmentes programokat csinálni?
Péntekenként papikimenő van, ilyenkor munka után találkozom a barátaimmal. Próbálom úgy csinálni, hogy Viru is elmehessen legalább hetente egyszer Mimó nélkül valahová, de ez nem mindig jön össze. Ők ketten sokszor csinálnak közös programot, például olyan tornára megy Virág, ahová Mimót is viheti, szóval szerintem egyelőre nem nagyon akar elszakadni a kicsitől. Mimó pedig szereti, ha az anyja a közelében van, mostanában azonnal sír, ha nem látja Virut.
Hogyan fog titeket szólítani Mimó? Gondolom, ezt sem bízzátok a véletlenre…
Azt tanítjuk, hogy Viru a Mamaci, én pedig a Papi vagyok. Nálunk a családban mindig az édesapákat szólítottuk Papának, nyilván ezért szeretném, ha Mimó is így szólítana. A Mamaci pedig a Mama Maciból ered.
A betegséged gondolom szóba került a gyerekvállalás előtt…
Az kemény volt, mert amikor összejöttünk Viruval, rá három hétre derült ki, hogy beteg vagyok, 2012. december 23-án. Akkoriban lefutottam a félmaratont, de a lábam egyszerre csak nem működött rendesen, és nem értettem, hogy miért. Aztán egyszer estem egy óriásit, mert a lábam nem lépett utánam, valahogy nem engedelmeskedett. Akkor írtam a Facebookra egy posztot, hogy milyen orvoshoz menjek, mert ez történt.
Az egyik barátom azt mondta, hogy menjek el az nagypapájához, aki neurológus. Így is történt, megvizsgált, csinált egy MRI-t, és aztán felhívott december 23-án a lakására, mert azt mondta, hogy fontos dolgot kell mondania. Ebből már tudtam, hogy nagy a baj. Szóval ekkor volt három hete, hogy összejöttem Viruval, és ő is eljött velem az orvoshoz. Szklerózis multiplex – ez volt a diagnózis. Mint kiderült, akkor már 7 éve legalább megvolt a betegségem, csak senki nem vette észre.
Addigra az agyamban lévő gócok ugyanis – nem szaknyelven szólva – teljesen betokosodtak, ebből lehetett következtetni a kialakulásuk idejére. És a gerincemen is vannak aktív és passzív gócok is. Most tünetmentes vagyok, de azért néha vannak fellángolásaim, ilyen a lábzsibbadás vagy a karzsibbadás. Ennek a betegségnek a legnagyobb ellensége a stressz és a meleg, tehát igyekszem nem idegeskedni, és melegben is nagyon vigyázok magamra.
Beszéltetek a betegségedről a közös jövőtök függvényében Virággal?
Igen, persze, az első sokkhatás után kiderült, hogy gyógyszeresen karbantartható az állapotom. Amikor pár hét múlva mindketten megemésztettük a tényt, és beszéltünk a betegségemről, már akkor tudtam, hogy ő lesz a feleségem.
Hogyhogy?
Mert végiggondolta, és a betegségemmel együtt bevállalt engem. Nem kamuzott, egyenesen megmondta, hogy átgondolta, és így is kellek. Akkor határoztam el, hogy megkérem a kezét.
És nem is akárhogy kérted meg a kezét, szerintem a legmenőbb lánykérések egyike tutira a tiéd…
Erre 2013 augusztusában került sor. Rengeteg barátomat elhívtam a nagy eseményre, de Virunak semmiről nem volt szabad tudnia. Ők elbújtak a Széll Kálmán téren, az akkori Moszkva téri bisztró teraszán, mi pedig ott álltunk a téren, az egyik Futár-kijelző mellett. Ezek akkor még nem működtek, csak a tesztüzem miatt voltak bekapcsolva. Aztán megjelent a kijelzőn, hogy VIRU, HOZZÁM JÖSSZ FELESÉGÜL? IGI
Én meg azt mondtam, hogy nézz csak oda, gyorsnak kellett lennem, mert a felirat csak 3 percig volt kint. Nem mondott igent, hanem csak annyit, hogy NANÁ! Erre előrohantak a barátok, és mindenki gratulált. Szuper volt, egy zenész kollégám még a Megőrülök érted című számot is elénekelte. Az önkormányzati esküvőnk 2014. május 8-án volt, közép-európai idő szerint ekkor kapitulált Németország 1945-ben. Ide egy német antifasiszta felirattal ellátott pólóban érkeztem. A nagy lagzi egy hónappal később volt, oda már szupermenes pólóba mentem. Bár Batmant jobban csípem, de ez ment Viru kék ruhájához. Nagyon sok minden történt az utóbbi három évben: kiderült a betegségem, meghalt az édesapám, megnősültem és született egy fiam. Ja, és tősgyökeres pestiként kiköltöztem Dunakeszire, ahol imádok lakni, bár eleinte baromi fura volt a belváros után.
Legközelebbi tervek?
Hát, most még gondolkozunk azon, hogy gondolkodjunk-e még egy gyereken. Szeretném, ha Mimó elkezdene végre legózi, mert imádok legózni. És akarok venni egy nagy, komoly távcsövet, hogy azon keresztül kémleljük együtt az eget Mimóval. Ezt az apukámmal mi is csináltuk gyerekkoromban. Aztán tervezem, hogy az utca végén lévő vasúti szerelőüzembe is leviszem Mimót, mert nagyon szeretem a vonatokat, és remélem, hogy ő is imádja majd. Tuti, hogy rengeteget kisvasutazunk és biciklizünk is később. És néha azon is gondolkozom, hogy létezik-e olyan, hogy valakit túlságosan szeretnek? Mert én nagyon odavagyok a családomért.
Itt olvashatsz még többet az apákról:
- 10 dolog, amiben apa jobb mindenkinél!
- “Bárcsak tudtam volna…” – egy apa tapasztalatai a terhességről
- 10 apuka, aki kiérdemelte a tökéletes apa címet – vicces fotók