Egy csodálatos nászút: Beatrice álomkertje a francia Riviérán

Egy csodásan sikerült esküvő után mi más következhetne, mint egy csodálatos nászút. És erre kevés jobb helyszín van, mint a Côte d’Azur. A francia Riviérán az élet naposabb oldala vár ránk. Buja vegetáció, finom ételek és kék tenger. Ráadásul én a szerencsések közé tartozom: a férjem megértő, és jól tudja, hogy megőrülök a kertekért és a virágokért, így szinte minden utazásunkat az adott hely leghíresebb villa- vagy botanikus kertjének bejárásával kezdjük.

A Côte d’Azur számos, lenyűgöző villája közül Béatrice Ephrussié az egyik legkülönlegesebb. Múzeummá alakított belső terei lenyűgöző műalkotásokat rejtenek, a Saint-Jean-Cap-Ferrat félszigetén magasodó villa kertjében pedig annyi ember és természet alkotta szépséget zsúfoltak össze, hogy az több utazásra valót is kitenne.

Ez a kert, melyet eredeti tulajdonosa, Ephrussi bárónő befejezetlenül hagyott maga után, valójában egy stílusgyakorlat és egyben hódolat a természet szépségei és a világ nagy kertkultúrái előtt. Mintha tervezője nem tudta volna eldönteni, hogy melyik típusú kertért is rajong a leginkább. Végül nem is döntött, hanem a négy hektáros területet sok kis kertre osztotta. Őszintén megértem. Sokat gondolkoztam már, ha egyszer lenne egy kertem, milyen stílusúra formálnám. Nehezemre esne a döntés, mert egyformán nyűgöz le a kimért, francia elegancia, a japán minimalizmus és a mediterrán kertek bujasága.

Élő makett alapján tervezett

Béatrice igazi modern nő volt, kertjére úgy tekintett, mint háza belső tereinek kivetülésére és mint ilyen, azzal egyenértékűnek kezelte. Azonos figyelmet és odaadást tanúsított otthona külső és belső terei iránt. A mediterrán éghajlaton, a huszadik század elején, ez persze korán sem volt új keletű gondolat. Azonban, ahogy ő állt a kertépítéshez, az ma felérne egy kortárs performansszal.

Koncepciójának kialakításához munkásaitól azt várta, hogy zöld kartonból ragasztott gúlákat húzva magukra, ciprusokat mintázzanak, vagy hogy ezüstösen csillogó szalagokat kifeszítve egy vízzel telt medence látványát érzékeltessék. “Egy kicsit előrébb, egy lépés jobbra egy kicsit hátra és balra” – diktált mindaddig, míg elé nem tárult álmai kertje, egy “élő makett” formájában. És ha ez még nem lenne elég, a burjánzó vegetációt egy szélnek kitett, sziklás hegycsúcson kívánta meghonosítani.

Olasz munkások százai dolgoztak a szikla lerobbantásán és termőfölddel való feltöltésén. Igazi heroikus áldozat volt ez az esztétika oltárán. A szelet hatalmas üvegpanelekkel fogták le az uralkodó szélirány felől. Hogy a hatás teljes legyen és a mediterrán fantáziaképet tökélyre fejlessze, Béatrice kertészeit matrózegyenruhába és piros pomponos svájci sapkába öltöztette. Így lett teljes a műalkotás.

A villa Ephrussi de Rothschild kertje, a franciaországi Sain-Jean-Cap-Ferratban kihagyhatatlan élmény a kertimádók számára. Nem csak bujasága, gazdagsága miatt, hanem mert egy helyen élvezhetünk rengeteg szépséget, melyekért amúgy a világ négy sarkába kellene utaznunk.

Az álom folytatódik: Louis Marchand tervei

Első lépésben, az 1912-es megnyitóra, a villa előtti francia kertrészen a szerelem temploma és az ezt körülvevő szökőkutak készültek el. Bár a grófnő rengeteget utazott, a tematikus kertek, melyeknek a hely különleges atmoszférája köszönhető, mégsem az ő nevéhez fűződnek. Louis Marchandot dicséri a spanyol, a toszkán, a mexikói és a japánkert is, aki nemcsak festő, de szenvedélyes botanikus és a nagy kerttervezők rajongója is volt. A rózsakertet is ő jegyzi, mely voltaképpen a francia kertrész kiegészítése. Béatrice 1934-es halálakor a villa és a kert az Institut de France-ra szállt, és Marchand ekkor határozta el, hogy a területet szintekre osztja, és tematikus kerteket hoz létre. Marchand három évet töltött a tervezéssel. Az ekkor megszületett koncepció látható a mai napig.

A világháború és a 85-ös extrém tél

A különböző kertrészekbe lépve teljesen megfeledkezünk arról, hogy hol is vagyunk valójában. Beszippantanak, és illatukkal, színeikkel feledtetik a kerten kívül lévő világot. Egy pillanatra elképzeljük magunkat egy mallorcai teraszon üldögélve, vagy épp sombreróban. Számomra a legfantasztikusabb azonban, ahogyan a különböző stílusú részek összeérnek és a különböző kerteket jellemző növények egymásra hajolva, egyszerűen, elegánsan, természetesen vezetnek át minket egyik világból a másikba. Egy pillanatra sem zökkenünk ki, nem szűnik a varázslat, ami az alkotó zsenialitásáról tanúskodik.

A második világháború komoly pusztítást végzett a kerten is. Marchand a frontról visszatérve jóformán elölről kezdte a munkát. Sok helyi segítséggel a kert újra virágba borult, és ez a második virágkor egészen addig az 1985-ös extrém fagyos télig tartott, amikor mi Budapesten a rendkívüli hószünetnek örültünk az osztálytársaimmal. Ami minket annyira felvillanyozott, az itt hatalmas pusztítást végzett, és sok egzotikus növény és bambusz is áldozatul esett az időjárás szeszélyének. Mára ennek nincs nyoma, a megújult kert eredeti pompájában várja a benne elmerülni vágyókat.

Szép ennek a kertnek a története. Szerettem volna ismerni ezt a nőt és ezt a férfit, Beatrice grófnőt és Marchandot, akik olyan erővel, elszántsággal, szenvedéllyel bírtak, hogy ilyen csodát alkottak. Szeretném, ha az egyik fa alatt üldögélve mesélnének nekem a növényekről, a kertről és a terveikről.