Gombás polentapizza koktélparadicsommal és rukolával
Hozzávalók 4 darab 24 cm-es pizzához:
A pizzához:
• 2,5 liter víz
• 50 dkg finom kukoricadara
• fél evőkanál só
• 10 dkg vaj + a formához
• 15 dkg parmezán
A raguhoz:
• 2 csokor újhagyma
• 4 evőkanál olaj
• 60 dkg barna és fehér csiperke
• só, frissen őrölt bors
• 2 csokor petrezselyem
• 10 dkg rukola
• 15 szem koktélparadicsom
A polentához a vizet felforraljuk, folyamatos kevergetés mellett beleöntjük a kukoricadarát. Sózzuk, sűrűre főzzük, végül belekeverjük a vajat és a reszelt parmezánt. Kivajazott pizzasütő tálba (vagy nagyobb méretű tepsibe) kenjük a polentát, és hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt sütőben, a legmagasabb hőfokon megpirítjuk kb. 15 perc alatt.
Az újhagymát vékonyra karikázzuk, az olajon megfonnyasztjuk. A gombákat megmossuk, megszárítjuk, feldaraboljuk. Egyszerre csak akkora mennyiséget tegyünk a serpenyőbe, hogy szellősen legyenek, így nem párolódnak, hanem sülnek. Három részletben megsütjük a gombákat, majd az egészet visszatesszük a serpenyőbe, ekkor már láng nélkül. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. A gombát elosztjuk a pizzákon, megszórjuk a rukolával és félbevágott paradicsomokkal.
Elkészítési idő: 40 perc + sütés
Kalóriatartalom: 955 kcal/adag
Füstölt sonkás-paradicsomos-rukolás toast
Hozzávalók 4 személyre:
• 8 szelet fehér kenyér
• 2 teáskanál vaj
• 20 dkg szárított füstölt sonka, vékonyra szeletelve
• 15 dkg gruyere sajt, felszeletelve
• 2 darab paradicsom, felszeletelve
• 2 marék rukola
• frissen őrölt bors
A kenyérszeleteket vajazzuk meg. Az alsó szeletekre halmozzuk rá a sonkát, a sajtszeleteket, 1-2 szelet paradicsomot és a rukolát. Tekerjünk rá egy pici őrölt borsot, majd fedjük be egy-egy kenyérszelettel. Forró paninisütőben süssük meg 4-5 perc alatt.
Elkészítési idő: 10 perc
Kalóriatartalom: 358 kcal/egy adag
Sült csirkés tortilla rukolával
Hozzávalók 4 személyre:
• 50 dkg csirkemellfilé
• só, bors
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 citrom leve
• 1 evőkanál vaj
• 4 nagy lap búzatortilla
• 2 dl tejföl
• 15 dkg rukola
• 1 darab piros kaliforniai paprika
• 8 evőkanál paradicsomos salsaszósz
A csirkemellet csíkozzuk fel, sózzuk, borsozzuk, forgassuk össze a zúzott fokhagymával, majd locsoljuk meg a citrom levével. Forró serpenyőben olvasszuk meg a vajat, süssük meg rajta a csirkét. A tortillákat száraz serpenyőben langyosítsuk át. Kenjük meg mindegyiket tejföllel, szórjuk meg rukolával, sült csirkével és a felcsíkozott paprikával. Mindegyikre kanalazzunk salsaszószt, majd tekerjük fel.
Elkészítési idő: 30 perc
Kalóriatartalom: 353 kcal/adag
Miért jó? A rukola nemcsak finom, hanem egészséges is, hiszen A-, C- és K-vitamin-tartalma figyelemre méltó, de tartalmaz kalciumot és vasat is. Hogyan fogyasszuk? |
A receptek a Nők Lapja Konyhában jelentek meg.
Az áprilisi szám tartalmából: |