Az első, rágógumira emlékeztető élelmiszerek már biztosan léteztek a neolitikumban, ugyanis Finnország területén találtak már 6000 éves rágógumit is. Ez birsalmafa kérgéből készült kátrányszerű anyagát jelenti, a rajta található foglenyomatok pedig bizonyítják, hogy őseink is előszeretettel fogyasztották. A gyantának fertőtlenítő hatása és egyéb egészségügyi előnyei is voltak.
Az aztékok a chicle-t, egy fafajta gyantáját ragasztóként használták, azonban előfordult, hogy rágógumiként is rágcsálták. Az ókori görögök a pisztáciafa gyantáját használták hasonló célokra, de számos ősi kultúrában megtalálhatóak a gumiszerű anyagok, amelyek különböző növényekből, fűfélékből és gyantából készültek.
Az amerikai őslakosok is a gyantára esküdtek, ők a lucfenyőt részesítették előnyben. Erre már az angol telepesek is felfigyeltek, 1848-ban pedig egy John B. Curtis nevű ember elkészítette az első, kereskedelmi forgalomban is kapható rágót, ami hasonló módon készült. 1850-ben kifejlesztették a paraffinból készült rágógumit, amely hamarosan népszerűbb lett a lucfenyő gyantájából készült változatnál. Az első szabadalmi beadvány, amely a rágógumit hivatott levédetni, William Semple nevéhez fűződik és 1869. december 28-án jegyezték be.
Az első ízesített rágógumit John Colgan, egy Louisville-i gyógyszerész készítette el, aki porcukrot, egy tolu nevű, a perubalzsamot adó fa egyik hatóanyagából készült ízesítőanyagot adott a rágóhoz. Ezekből rövid rudacskákat készített, amelyeket Taffy Tolunak nevezett el. Colgan emellett egy másik típusú rágót is feltalált, illetve szabadalmaztatta a nagyipari gyártási mechanizmusokat is.
A rágógumi népszerűsége hamarosan akkora lett, hogy idővel már nem volt elegendő alapanyag a növényi alapú rágókhoz, ezért szintetikus megoldásokra volt szükség. Az 1960-as évektől az amerikai gyártók a butadién-alapú szintetikus gumit kezdték el használni, mivel előállítása lényegesen olcsóbb volt a természetes változatoknál.
A rágógumi pozitív élettani hatásai között említhetjük, hogy segít a száj pH-értékének fenntartásában, de használják hasi műtétek utáni rehabilitációhoz is, mivel megtéveszti a bélrendszert, azzal, hogy a szervezettel elhiteti, hogy táplálékot fogyasztunk éppen. Emellett segít a reflux csökkentésében és pszichológiai vizsgálatok szerint a rágózás javítja a kognitív funkciókat is. Valamint, a rágózással hatékonyan lehet küzdeni a dallamtapadás nevű jelenség ellen is.